Kilátástalan helyzetben
a Vöröskereszt Községi Szervezete
A Vöröskereszt Községi Szervezete május 7-én 17 órai kezdettel a székházuk klubjában megtartotta évi közgyűlését, amelyen a szervezet tagjai, aktivistáin kívül jelen voltak a magyarkanizsai és a zentai vöröskereszt képviselői, dr. Tóth Barna Elvira, dr. Balog András, az adai Egészségház igazgatója, Géci Tibor, a Szociálisvédelmi Központ jogásza, és más meghívott vendégek. A közgyűlést id. Kiss Tibor elnök nyitotta meg, üdvözölte a megjelenteket és ismertette a napirendi pontokat. A munkatestületek megválasztása után a Vöröskereszt 2014. évi tevékenységéről és idei évi terveiről Krizsán Vilmos, a szervezet titkára számolt be diavetítéssel egybekötve. Részletes beszámolója elején a titkár elmondta, hogy a Vöröskereszt az idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, és ez alkalomból szerettek volna egy nagyobb ünnepi műsort szervezni a színházban, de pénzügyi okok miatt erről le kellett mondaniuk. Ezután ismertette a humanitárius szervezet szerkezeti felépítését, a szakosztályok, a csoportok és az egész tagság létszámát, valamint fő feladataikról, célkitűzéseikről is beszélt. Krizsán Vilmos a második napirendi pontról a következőket mondta: „A Vöröskereszt az Alapszabállyal összhangban tevékenykedik, sajnos az utóbbi időben egyre nehezebb terveznünk, ugyanis nagyon hiányzik az anyagi támogatás az Önkormányzattól, a Szerb Vöröskereszttől és a Szerencsejátékok összegéből is sokkal kevesebbet kapunk, mint a korábbi években; igaz, az Önkormányzat kiválasztott a községi büdzsében bizonyos pénzösszeget idei terveinkre, de az nagyon kevés. A szociális segély keretében csomagokat osztottunk szét az arra rászorulóknak ( a Szociálisvédelmi Központtól kapott lista és a mi nyilvántartásunk szerinti legszegényebb családoknak, személyeknek), és ugyanezt szeretnénk az idén is folytatni (élelmiszer, tisztálkodási szerek és ilyesmi van e csomagokban)! A népkonyha programunkat továbbra is csináltuk és tervezzük folytatni, de e téren akadnak problémák. Az idősekkel is foglalkoztunk tavaly, az idén is folytattuk és beterveztük ez év végéig, ez pedig az Idős Polgártársaink Nappali Tartózkodása itt a Klubban, Moholon az Idősek Kubjában. Másik hasonló rendezvényünk, amely legidősebb embertársainkat gyűjti össze a „Napsugaras Ősz“, amely iránt nagy volt tavaly az érdeklődés, azzal hogy változtattunk a színhelyeken: Adán a Vadvirág székházában, Moholon a Csobolyóban, Törökfalun pedig a Százszorszép épületében tartottuk meg 2014-ben. E találkozókat természetesen az idén is megszervezzük! A házi ápolási tanfolyamunk egyre népszerűbb, már tavaly is nagy érdeklődés előzte meg és Győri Erzsébet tartotta – tartja. Az elsősegély-nyújtási akciónk továbbra is folytatódik, mint ahogy tavaly is realizáltuk. A községi verseny megtartása után a két legjobb csapat továbbjut a tartományi versenyre, amelyet május 31.-én tartanak Zomborban (ezen akciónkban nemcsak az általános iskolák csapatai vesznek részt, hanem a Műszaki középiskola csapata is). Itt kell megemlíteni hogy a magáncégek és vállalatok dolgozói részére is tartunk elsősegélynyújtó tanfolyamot, persze az új sofőrök kiképzése is tervben szerepel. Ami a véradási akciókat illeti, továbbra is három településen szervezzük meg a zentai Vérátömlesztő Állomással karöltve: Adán (az I. Helyi Közösség épületében és kétszer évente a Műszaki középiskolában), Moholon és Törökfaluban. Adán csökkent a véradók száma, körülbelül 60 felnőtt adhatott vért , és ennyien voltak az idei első akciónk alkalmával is; Moholon 40-50 a véradók száma, Törökfaluban drasztikus a csökkenés, így Keviben is 1 óra hosszan kint vagyunk – Törökfaluban előbb, szintén 1 órát. A Műszaki Iskolában a két véradási akció előtt előadásokat tartunk a véradás fontosságáról, humánus jellegéről, miért is jó vért adni. Itt kell megemlíteni, hogy idén a többszörös önkéntes véradók Zombor és környéke nevezetességeit tekinthetik meg, amíg az elsősegély-nyújtási csapataink versenyeznek – pénzhiány miatt összekötöttük a kellemest a hasznossal, és május 31-én busszal megyünk; tavaly külön kirándulást bírtunk összehozni a véradóknak. Az ünnepséget nekik megszerveztük, remélem sikerül majd az idén is megszervezni önkéntes véradóink részére ezt az összejövetelt. A „Mit tudsz az egészségről“ elnevezésű akciónk keretében az iskolákban és itt a Vöröskeresztben szoktunk előadásokat tartani e témakörből. A katasztrófavédelmi akcióink terén az a legnagyobb probléma, hogy sem eszközt, sem anyagi támogatást nem kapunk, talán e téren némi változás, előrehaladás történik majd hamarosan. A keresőszolgálatnak az utóbbi időben nincs sok munkája, főleg adminisztratív munkában merül ki a tevékenységük. Az említetteken kívül különböző tanfolyamokat tartottunk, kivéve a számítógép-tanfolyamot, mivel az eddigi oktatónk nem vállalja tovább. A nyári tábort már pár éve nem bírjuk megtartani, pénzügyi nehézségek miatt. Nemzetközi együttműködésünkről annyit szeretnék mondani, hogy a prijedoriakkal felvettük a kapcsolatot, Slatinával továbbra is van kapcsolat, Orosházával is tartjuk a kapcsolatot, együttműködünk e szervezetekkel, a makóiakkal nem sikerült ugyanez, nem válaszoltak levelünkre“ – sorolta Krizsán Vilmos. Arra is kitért, hogy a Vöröskereszt a korábbi években jobban állt pénzügyi szempontból, de az utóbbi két évben, különösen az idén nagyon rossz a helyzet e téren, és emiatt nehéz volt elkészíteni az idei évi tervet. Két dátumra hívta fel a jelenlévők figyelmét: 2006-ra (ekkor a Szerencsejátékokból 1,600.000 dinárt kaptak, most még a felét sem) és 2013-ra (amikor megindult a sofőröknek az elsősegély-nyújtási tanfolyam, és nagyon sokan jelentkeztek). Végül a szervezet titkára beszélt a más civil szervezetekkel, iskolákkal, helyi közösségekkel, önkormányzattal való együttműködésről. Id. Kiss Tibor elnök megerősítette Krizsánnak azon fejtegetéseit, hogy nagyon nehéz pénzügyi helyzetben vannak, és ilyen körülmények között nehéz tartani e humanitárius szervezet célkitűzéseit, feladatait.
Az Ellenőrző bizottság jelentését (amely a pénzügyi helyzetről is szól) Krizsán Vilmos olvasta fel.
Végül a különfélék alatt a magyarkanizsai és zentai Vöröskereszt elnöke, illetőleg titkára vázolta szervezetük (jobb) helyzetét, mindketten az oktatásra, tanfolyamok fontosságára helyezték a fő hangsúlyt.
Bálizs Géza