Egy jó óvoda, örömteli  gyermekbirodalom
Jakobovics Margit nyugdíjas óvónő vallomása szülőknek, gyerekeknek egyaránt

    Névjegy: Jakobovics Margit 1935. január 6-án született Újvidéken. Itt járt általános iskolába, gimnáziumba, majd elvégezte az óvónőképzőt.
    Szüleinek egyszem gyermeke volt, de sajnos kilenc évesen árván maradt szegény háztartásbeli édesanyjával, aki nem kis erőfeszítések és megpróbáltatások árán tartotta fenn az immár csonka családot.
    Bevallása szerint iparművészetet szeretett volna tanulni, de anyagi okok miatt legkézenfekvőbb volt immár az óvónőképző, ahol 1958-ban diplomázott.
    Férje, Jakobovics Andor (sajnos 25 éve elhunyt), lánya Márta Hódmezővásárhelyen informatikát tanít (két leánygyermek, Ági és Évi boldog édesanyja), fia Árpád Zala megyében, Nagykanizsán dolgozik a helyi zeneiskolában. 

    – Óvó néni, meséljen magáról, pályájáról! – kértem, és ő szívesen tette:
    – Tanulmányaim befejezése természetesen “kenyérkeresetre” vezérelt. Bácskossuthfalván találtam állást, és ott dolgoztam öt éven keresztül ösztöndíj mellett. Negyvenes létszámú, vegyes korosztályú és anyanyelvű gyermekcsokor várt engem itt, nap mint nap. Nagyon élveztem a kihívást és szeretettel, örömmel tettem a dolgom.
    1959-ben házasodtunk össze férjemmel, Jakobovics Andorral, aki szabadkai fiúként szintén a településen oktatott – zenei szaktanító volt. Két gyermekünk született, Márta és Árpád.
    1962-ben Cvitkó Rózsa és férje Ferenc (zeneiskolai igazgató), valamint  Matić Marija, az óvoda igazgatónője invitálására Adára költöztünk. Ennek egyenes folytatása volt, hogy a magunkkal tapasztalatainkat, itt bőven kamatoztathattunk. Fiatalok voltunk és a világ sem volt még ilyen bonyolult. Tizenkét éven keresztül dolgoztam 32-34 fős, kétnyelvű napközis csoportban. Neveltem, játszottam, tanítottam.1976-tól magyar nyelvű óvodás csoportot kaptam. Ez maga volt a mennyország!

Jakobovics Margit díszoklevele, bábúi és családja körében

    Örömteli játékbirodalom volt a miénk, ahol az elsődleges hangsúly a játékon volt. Meséltünk, verseltünk, báboztunk, tanultunk és nem kis büszkeséggel töltött el, amikor egyszer csak a kis lurkók is elkezdték,: meséltek, verseltek, játszottak én meg csak hallgattam, figyeltem  és büszke voltam rájuk.
    –  Óvónőnek lenni küldetésszerű munka?
    – Igen, annak, aki szeretettel csinálja.  Generációkat oktatni igenis küldetés. Megszerettetni másokkal is azt, amit én csináltam, csinálok, hát az aztán csodálatos. Nekem ez többszörösen sikerült.
    – Maradandót alkotni még nagyszerűbb!
    – Igen, hiszen teljes pályafutásom alatt a mese és bábozás volt az életem, amit néhány tanítványom, akik ma már elismert óvónők, szívvel-lélekkel csinálnak tovább: Varga Valika, Gődér Zsaklina, Mészáros Enikő, aki átvette tőlem a stafétát, és ma már ő tart a gyerekeknek bábelőadásokat, Sóti Éva, Keresztes Ibolya, és  még  sokan  mások. Már kezdő óvónőként egyedül szabtam, varrtam, festettem, egyszóval készítettem, majd megelevenítettem a „szereplőket”. Szinte mindenféle állatot: kutyát, macskát, sünit, rókát, kígyót, bogarat, vagy éppen személyeket, apót, anyót, királylányt, bohócot. Na, és még a díszletet is hozzákészítettem: a fákat, házat, bokrokat, sorolhatnám… Itt kell megemlítenem, hogy szívesen csatlakoztak „játékomhoz” más beállítottságúak és hivatásúak is, mint pl. Birkás Magdolna és férje, János. Magdika mondókákat, dalokat tanított, én meg mesét szerkesztettem, és előadtam a cselekményt a gyerekeknek több éven keresztül, még vasárnaponként is. Közmegelégedésre néhány évig működött ez a kis csapat. Várkonyi Zsuzsanna óvónővel a Vadvirág keretein belül ismertettük meg a bábozás, a mese örömeit. Számomra megelégedés volt, amikor az óvónőre bízott apróságok önfeledten élvezték a bábszínházat, amin keresztül játszva tanulták meg a mindennapi élet alapvető szabályait, hogy mit, mikor és hogyan szabad, mi a jó és mi a rossz, hiszen ez volt a célom és küldetésem.
    – Hogyan él a nyugdíjas óvó néni?
    – Nyugdíjas óvónőként, szülőként, illetve most már nagymamaként állítom, hogy ez a hivatás gyönyörű volt, ha újraszületnék, ugyanezt választanám! Az élet színpadán is a következetességet, a türelmet, az alkalmazkodóképességet, a sokoldalúságot és főként a szeretetet tanítottam.  Boldog édesanya és nagyi vagyok, csak sajnos a családom igen távol él tőlem, de azért soha nem mondom magam magányosnak. Találok magamnak elfoglaltságot, szívesen segítek, amikor felkérnek egy-egy gyermekelőadás elkészítésében. Ilyenkor érzem azt, hogy amit eddig alkottam, nem volt hiábavaló. Néhányszor már kiállítottam, és bemutattam az általam készített bábukat, kellékeket, és elismert a nagyérdemű, hiszen „alkotásaim” némelyike elkerült a nagyvilágba, Németországba, Svájcba, Magyarországra, Franciaországba, Kanadába, Ausztráliába és még Izraelbe is vittek néhányat.
    – Mit üzen a mai óvónőknek, pedagógusoknak, szülőknek?
    –  Igen, nagyon fontos dolgot üzenek: mindenképpen olvassák el Kádár Annamária: Mesepszichológia című könyvét. A tapasztalat, és a könyv segítségével, sokkal könnyebben kezelhetik mai világunk taposómalmának viszontagságait. Hogy a játszva tanulni elvét alkalmazva, tanulva játszanak az apróságok, mesével, igazi játékokkal és őszinteséggel vegyük az akadályokat és ne a kütyüvilág egyéb eszközei legyenek az elsődlegesek, hanem a mesepárnán és meseszőnyegen született érzelmeken legyen a hangsúly.    Ezekkel a gondolatokkal köszönt el tőlem Jakobovics Margitka, akit Adán mindenki csak „óvó néninek” szólít – a település apraja és nagyja, hiszen 33 évig hivatásszerűen volt óvónő, ma pedig nyugdíjasként élvezheti a gyermeklélek csodadolgait.
    Kedves Óvó Néni! Köszönöm, hogy megosztotta velünk tapasztalatait, számomra öröm volt a beszélgetés. További jó egészséget és nagyon boldog 80. születésnapot kívánok!

Sáfrány Ágnes