40 ÉVES OSZTÁLYTALÁLKOZÓK

Kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim,
szeretett Testvéreim, az én Generációm!

    Negyven éve már, hogy befejeztük az általános iskolát. Remélem, ezek az évek mindannyitok számára sikeresek voltak. Negyven év! Hűha! Majdnem 15 000 nap, nem is olyan kevés! Ha naponta 5-6 kilométert sétáltunk volna, az már 100 000 km lenne. Emlékezzetek csak vissza, hogy a valamikori Moszkvics autók hogyan néztek ki 100 000 km után! De, ha mi most egymásra tekintünk, mégis úgy nézünk ki, mintha az évek nem is múltak volna el felettünk.
    Előttünk és utánunk, hogy őszinték legyünk, voltak jobb évfolyamok, de az biztos, hogy sokkal több volt a rossz. Voltunk mindenhol, itt is – ott is. Többet itt, mint ott, mindenhol egy kicsit… Istenem, létezik az, hogy négy államot váltottunk, egyesek még többet is?!
    Az 59-ben születtek sokminden jót megéltek, nemcsak a szüleik. Közben lassan felnőttünk, szerelmesek lettünk, házasodtunk, egyesek el is váltak, veszekedtünk is, de kibékültünk, azután keresztelőket éltünk meg, jó anyák és apák lettünk, vannak már közöttünk nagymamák és nagytaták is. No, meg sokat kacagtunk, de néha sajnos sírtunk is, hiszen egyesek elhunytak. Mondhatom mi egy életrevaló, érzelmes generáció vagyunk, gyönyörű álmokkal, kívánságokkal és reménnyel a szívünkben.
    Viszont arról is tudomásom van, hogy, sajnos, sok kívánság és álom nem valósulhatott meg.
    Közülünk senki sem lett világhírű, sem a sportban, sem a tudományokban, sem a művészetekben, de büszkén kijelenthetem, hogy ugyanígy senki sem lett közülünk rabló, gyilkos és – hála Istennek – még háborús bűnös sem!
    Az, amit biztosan állíthatok, hogy sikeresen befejeztük az elemi iskolát, és az élet iskoláját is kijártuk, ahol mindannyian tízesre diplomáltunk, s EMBEREKKÉ váltunk, a szó legnemesebb értelmében. Ezúton szeretném üdvözölni mindazokat, akik igazoltan vannak távol, de azokat is, akik el tudtak volna jönni a találkozóra, hiszen lehet, hogy itt laknak 50 méterre tőlünk. De ma este csak mi vagyunk a fontosak…! és csak értetek emelem a poharam, és ebbe a köszöntőbe, engedjétek meg, hogy beleszőjem annak a dalnak a szövegét, amit közösen énekeltünk a valamikori államunkban, a számomra kedves Jugoszláviánkban. Ez a dal lesz az est vezércsillaga, ami vigyáz ránk és végigvezet ezen a csodálatos, varázslatos éjszakán!
    “Ma baš je dobro videti Vas opet, staviti ruke na Vaša ramena, i kao nekad... poljubiti nežno...
za ona dobra dobra dobra stara vremena.”

A generációm egészségére!

Ada, 2014. IX. 26.

Goran Mašulović
Elhangzott a generációs osztálytalálkozón az adai Park Hotelban.