FIATALOK ÍRJÁK
Az én iskolám
Az én iskolám Novak Radonićról kapta a nevét, aki portréfestő volt, és Moholon született március 31-én. Minden évben ezen a napon ünnepeljük az iskolanapot.
Iskolánk a falu központjában épült fel, három bejárata van. Jó nagy intézmény, ahova kb. 500 tanuló jár. Magyar és szerb nyelven folyik a tanítás. A mi tantermünk a második emeleten van. Igyekezünk otthonossá tenni és szépen rendben tartani. A folyosók tablóképekkel és rajzokkal vannak kidíszítve. Az udvar nagyon tágas, sok fa is van benne, mellette pedig a tornaterem és a sportpályák. Most épül az új sportcsarnok, amit már nagyon várunk! Lehet, hogy már az idén ott fognak ballagni a végzős diákok.
Amikor a mi tanító nénink az ügyeletes, akkor mi szedjük az udvaron a szemetet. Vannak rossz gyerekek, akik rongálják a bútorokat, díszeket, sajnos még a tanterem falait is. Szükség lenne nagyobb fegyelemre, hogy az iskola szép maradjon.
Sok ünnepséget tartunk a tornateremben, amelyeken a mi osztályunk is fellép, tánccal vagy gyermekjátékokkal.
Iskolánkban gyakran szerveznek munkaakciókat, takarításra, faültetésre, természetvédelemre, stb. Különféle tanulmányi versenyeken veszünk részt, nem kis sikerekkel!
Nem csak az igazgató néninek és a tanároknak a feladata a rendre és az iskola épületére vigyázni, hanem minden ide járó tanulónak! Nagyon szeretem ezt a mi iskolánkat, és remélem, hogy még szép örömteli négy évet fogok itt eltölteni!
Kiss Anikó IV.b.,
Novak Radonić Általános Iskola, Mohol
Földünk története
A Földünk 4,6 milliárd éve keletkezett,
Ezért kíván tőlünk sok szeretetet,
Már elég idős szegény,
Valljuk be nem fiatal legény.
Régen tele volt kinccsel,
Sok zöld területtel,
Tiszta friss levegővel,
És sokfajta élőlénnyel.
Boldog volt mindenki,
Szép jövőt tudtak remélni.
Így múltak az évek,
De jöttek az emberek.
Gyors fejlődésnek indult a világ,
Mindenhol járt már emberi láb,
És elfelejtette emlékezetünk,
Hogy a természet mit is adott nekünk.
Kezdtük kihasználni a Földet,
Felszántottunk minden völgyet,
Tönkretettük az erdőket,
Így a sivatagok egyre nőttek.
Szerencsére rájöttünk,
Hogy rosszul cselekszünk,
Ezért próbáljuk védeni a Földet,
És az összes olvadó jéghegyet.
Lehet, hogy elkéstünk,
De most nem erről beszélünk,
Sok mindent tehetünk,
És környezetbarátként élhetünk.
Ezért jött létre a Föld napja,
Hogy mindenki tudja,
Még nincs késő,
De most már ébresztő!!!
Kis Dorottya 8.b.,
Novak Radonić
Általános Iskola, Mohol
Nagypál Emese Cseh Károly Általános Iskola, Ada
A játék csudajó
Az elmúlt nyáron, a tengeren voltam a családommal. Megebédeltünk, de mivel még erősen sütött a nap, ezért a sátorunk előtt levő fa árnyékában körülültük az asztalt, és játszani kezdtünk.
Ez egy jó társasjáték volt. A játék a Madáresküvő címet viselte, és mi öten játszottuk. Apukám, anyukám, én és a két nővérem. Mindenki kapott egy formás kis bábút. Az enyém egy széles karimájú kalapot viselő sárga bábú volt. Apukám égszínkék, anyukám vérvörös, Évi narancssárga és Krisztina zöld kis emberkét. Nekem volt a legnagyobb szerencsém, sikerült hatost gurítanom, így elkezdhettem a játékot. Hamarosan mindannyiunk bekapcsolódott ebbe a vidám foglalatosságba. Aki a piros mezőre lépett, annak el kellett végeznie valamilyen feladatot, amelyet a játék utasítása előírt. Krisztina a piros tízesre lépett, így el kellett énekelnie egy dalt. Egy szép magyar népdalra esett a választása. Eközben mi jól szórakoztunk. Jót mosolyogtunk, amikor Évi bosszankodva lépett a 17-es mezőre. Ugyanis ekkor meg kellett várnia, hogy mindenki elhaladjon mellette. Olyan mérges volt, mint egy felbőszült kutyus. Még mormogott is magában. Én úgy gurítottam, hogy a piros 22-es mezőre kellett állnom. Az lett a feladatom, hogy háromszor körbe kellett kerülnöm nagy lépésekkel az asztalt, méltóságteljesen, mint az eskető pap. A többiek eközben jókat kuncogtak.
Apukámra is rájárt a rúd. A 24-es mezőhöz a következő tartozott: a harangozó meghúzza a harangot, így minden játékos meghúzhatta apukám fülét. Ezt a mókát senki sem akarta kihagyni, hogy hiteles legyen a fájdalma, úgy jajgatott, mint egy bárány, akinek a farkát húzzák. Ezért én csak nagyon kicsit húztam meg a fülét.
- Most rajtad a sor! – nyújtottam oda a gurítókockát anyukámnak. Ő a 27-es mezőre lépett. Évi felolvasta a szöveget, amit a játék utasításfüzete írt.
Finom lesz a leves, tele mindeféle jóval, madarak kedvencével. Le kell feküdnöd a földre és úgy mozognod, mint egy levesbevaló kis giliszta.
Eközben köztünk kitört a nevetés. Vidám hangulattal játszottuk végig a társasjátékot.
Nekem sikerült nyernem. Ennek ellenére ez a vidám délután emlékezetes marad mindannyiunk számára. Hiszen ebben az órában mindannyian átéreztük, hogy a játék csudajó.
Almádi Ágnes 6.c.,
Cseh Károly Általános Iskola, Ada
|
