Nyelvi figyelő
Nem csak szóból ért az ember

    A budapesti Tinta Könyvkiadó nagyon érdekes könyvet jelentetett meg nemrégiben*. Szerzője Wacha Imre, akit igen régóta ismerünk, hiszen nem egy alkalommal itt járt nálunk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon, és szép beszéde, árnyaltan megfogalmazott gondolatai minden alkalommal maradandó élményt jelentettek számunkra. Nos, Wacha tanár úr új könyvének a címe: Nem csak szóból ért az ember, alcíme pedig A nonverbális kommunikáció eszköztára.
    Miről is szól a könyv? A hátsó borítón olvashatjuk, hogy „Beszédünket számtalan olyan jel kíséri, melyekkel – szándékosan vagy tudat alatt – üzenünk társainknak, hallgatóinknak. Ezt a szavak nélküli üzenetváltást idegen szóval nonverbális kommunikációnak nevezzük.”
    A tanár úr könyve a „szavakon túli” üzenetváltásról szól, melyekkel megerősíthetjük mondanivalónkat, vagy gyengíthetjük, akár éppen az ellenkezőjét fejezve ki, mint amit szavainkkal mondunk. Wacha tanár úr a „szavakon túli kommunikáció” eszköztárából rengeteg példát hoz fel, olyanokat is, amelyekről talán nem is gondolnánk, hogy ennyire fontos szerepet játszanak a mindennapi társas érintkezésben, akár a személyes, akár a hivatalos beszédszituációk hatékonyságának fokozásában.
    A könyvben olvashatunk a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás, az ízlelés által kiváltott hatásokról és még számos más, a beszédet befolyásoló tényezőről, mint pl. az általános magatartáskultúra, műveltség, beosztás, rang stb. A legrészletesebben a látványhoz kapcsolódó nonverbális eszközökről szól. Itt többek között kitér az öltözködés, a hajviselet, a smink, a tetoválás, a köröm, az ékszerek, a táskák és más külső jegyek szerepére, a testtartás, a járás, az állás- és ülésmód, a kommunikációs távolság, a gesztusok, a mimika hatására. A parlamenti üléseken általában öltönyben jelennek meg a politikusok, más megjelenés (pl. ing v. pulóver) már valami szembenállást fejez ki. Erről jutott eszembe, hogy pár hónappal ezelőtt a magyar parlamentben az egyik párt vezetőjének a mellénye többnapos híranyag volt a médiában, és számos felháborodott képviselői hozzászólást váltott ki. Engem nagyon zavar, hogy újabban a ’művész-voltot” már jószerivel csak ápolatlan megjelenéssel, borostásan, fodrász után kiáltó hajzattal és ruhának még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető öltözékben lehet kifejezni. Ami az állás- és ülésmódot illeti, a szerző szerint tekintélyt ad, ha a szónok vagy az előadó állva, kis mértékben sétálva adja elő gondolatait. És itt nemcsak a tekintélyről van szó, de arról is, hogy ezen a módon jobban be lehet látni a közönséget, jobban lehet szemkontaktust teremteni, könnyebb észrevenni a hallgatóság reakcióit. Tanárok is szívesebben adnak elő állva, sétálva, mint ülve, éppen ilyen meggondolások alapján. Ami az ülésmódokat illeti, mifelénk azt hiszem, egyáltalán nem elterjedt – szerencsére – az az amerikai filmekből ismert gyakorlat, miszerint a főnök beosztottja jelenlétében, annak alárendelt helyzetét hangsúlyozva, felteszi a lábát az asztalra. A kommunikációs távolságra vonatkozó fejtegetés is nagyon érdekes. Itt különbséget kell tenni a bizalmas, a személyes, a társasági-társalgási és a nyilvános távolság között – értelemszerűen a legkisebb a bizalmas távolság, legfeljebb karnyújtásnyi, és a legnagyobb a nyilvános távolság, mely legalább négy méter. Itt megjegyezném, hogy ezek a távolságok kultúránként is nagyon különbözhetnek – olykor nem kis zavart okozva a különböző kultúrák szokásai szerint viselkedő kommunikációs partnerek között.
    A Nem csak szóból ért az ember c. könyv számos érdekes megfigyeléssel és útmutatással szolgál mindenki számára részben arra vonatkozóan, hogy beszédünket hogyan tehetjük nyomatékosabbá „nonverbális” megnyilatkozásainkkal – vagy éppen ellenkezőleg, hogy tehetjük hiteltelenné mondanivalónkat. Az Utószóban azonban a tanár úr további érdekes gondolatokat is felvillant. A „nonverbális kommunikáció” nemcsak mint a szóbeli kifejezésmódot segítő vagy lerontó jelzésmód, hanem a művészetek esetében – zene, tánc, képzőművészet stb. – mint sajátos jelekkel, szimbólumokkal rendelkező önálló kifejezési mód funkcionál.

    *Wacha Imre: Nem csak szóból ért az ember. A nonverbális kommunikáció eszköztára. Tinta Könyvkiadó. Budapest, 2011. (Az ékesszólás kiskönyvtára 18.)

Hódi Éva