150. Zöld levél
2013. év fája
A HÁZI (KERTI) BERKENYE

    A Magyar Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája mozgalom célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés, mind az erdész szakemberek, mind a nagyközönség, a hobbikertészek számára is.
    Idén ez a kitüntető választás a házi vagy kerti berkenyére – Sorbus domestica, szerbül oskoruša, németül Speierling, angolul Sorbus esett. Ez a berkenye testvére az utcáinkban is látható madárberkenyének, amelyik termése rikító piros apró bogyók, csomóban. A mi berkenyénk termése meg megtévesztésig hasonlít a vadkörtére. Nálunk sokan nevezik így is.
    Adán tudtommal a Halász József birtok igazgatósági épülete mellett van egy tekintélyes példánya, a másik, fiatalabb meg az én házam előtt! Termése csak késő ősszel érik meg és különösen akkor jó, ha már az első fagyok megfogták. Zölden, „nyersen” magas csersavtartalma miatt még élvezhetetlen, iszonyatosan savanyú és fojtós. Innen származik a „fojtós berkenye” vagy „fojtóska” elnevezése is.
    Egy házi berkenyét már az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevél is említ helymeghatározási céllal. A későbbi századok okleveleiben szintén rendszeresen feltűnik a fafaj, mint a magyar vidék egykor meghatározó, említésre méltó eleme. Valószínűleg ehhez hozzájárult az is, hogy igen magas, 4-500 éves kort is képes megélni.
    Lassan növő fa, amely akár a 25-30 méteres magasságot is elérheti. A mi viszonyaink között a gyümölcsfák körében viszonylag későn, húszéves kora körül hozza első terméseit. Ez a megfigyelés képezi alapját annak a mondásnak, amely Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényében is olvasható: „ne ültess berkenyét, mert úgysem éred meg a termését”. 
    Angyal Dezső a Gyümölcskertész egyik 1905-ös számában poétikusan írja, hogy „nem annyira ültetőjének, mint inkább unokáinak rója le a hála adóját, akiknek nagy része szeretettel is áldja a nagyapó emlékét, aki nekik nemcsak árnyat adó, madárdalos fát, hanem olyat ültetett, amelyikből szépen is pénzelhetnek”.
    A házi berkenyéről, olykor belekenyér-ről van egy népi rigmusom is, de igen prasnya, ezért egy szalonképesebb leírását teszem ide:
„szárasztó, mint a naspollya – megállatja az hasnak folyását”. Horhi Melius Péter Herbárium (1578).
    Levele hasonlít az akácfa leveléhez, de attól jóval vastagabb, bőrszerűen fényes, ősszel hamar pirosodó, ezért esztétikai értéke is nagy. Gyümölcse 2-3 cm átmérőjű, szeptember végén szedhető. Utóérésre felfüggesztve szokás eltenni, akár a csemegeszőlőt. A gyümölcséből készült lekvár és kompót a galagonyához hasonló ízvilágú. Készítenek belőle pálinkát is, amelynek párja nincs, és a legdrágább a világon (1 kazánból 5 liter fő ki).

Király János