Százötven hónap, megtorpanás nélkül

    A százötven csupán egy szám, ami magában nem sokat mond. Számtalanszor találkozunk, mondjuk bevásárláskor, fizetéskor vagy éppen tartozásként ezzel a számmal. Ilyenkor azt mondjuk, elenyésző összeg, nem sokat ér. Mondjuk három kenyér ára, három kiló almáé, de egy doboz drágább cigarettára már kevés. Ám ha a relativitás elméletét alkalmazzuk rá, és össze-hasonlításokat teszünk más minőségű százötvennel, merőben más képet kapunk. Százötven napi elzárás, 150 bot – mint valamikor, százötven méter híd vagy út megépítése, 150 méter magas épület felépítése – már egészen más képet alkot tudatunkban. Egy évnek 2,4 része napokban kifejezve…, és sorolhatnánk még az összevetéseket, de most nem ez a cél.
    Százötven hónapról van szó, a százötvenedik Körképet tartja most a kezében a kedves olvasó! Megszakítás nélkül! Ez már magában is jelentős jubileumot jelent lapunk életében, megjelenésében. Százötven hónap pontosan 12,5 év. Minden szerénység nélkül merem állítani, hogy egy ilyen lokális kis újságnak ez az idő nem kis bravúr, mert a következőkben látni fogunk néhány adatot a valamikor megjelent községi (!) lapokról.
    Hogyan is kezdődött 12,5 évvel ezelőtt?
    Az újság megszületését egy hat hónapos előkészület előzte meg. 1998 decemberében véletlenül a mai főszerkesztő kezébe került a Muzslyai újság, amit az ottani helyi közösség adott ki. Már akkor ott Csókán, a MIRK előkészületi megbeszélésén nyilvánvalóvá vált, hogy mi is majd adunk ki egy hasonló lapot, mert ennek ötlete nekem is megtetszett, így az elhatározásunk még ott megszilárdult.

A szerkesztőség tagjai 2001. decemberében
Állnak (balról-jobbra: Krizsán Vilmos, Bálizs Géza, Király János, Géci János, Moldvai Jenő, dr. Molnár Csikós László, Patyi Lajos. Ülnek: Sterbik Ildikó, Krizsán Mónika, Gecse István fő és felelős szerkesztő, Vastag János főszerkesztő helyettes, Branislava Bakos, Volford Erika

    Ezt követően természetesen ’98 decemberében és a következő év első három hónapjában nagyon sokat találkoztunk a leendő újságunk kiadásával kapcsolatos teendők megbeszélése végett. Úgy határoztunk, hogy a két adai helyi közösség lesz a lap alapítója és kiadója is egyben, ezt mindkét tanács elfogadta. Ezután háromtagú tájékoztatási bizottságot neveztünk ki mindkét helyi közösségben, azzal az egyetlen feladattal, hogy előkészítse az újság első számát, megjelentesse, majd attól függően rendszeresítse, milyen érdeklődést vált ki az olvasók körében. Ki kell emelni, hogy a bekövetkezett gazdasági válság, a nehéz anyagi helyzet mind megnehezítette a munkánkat, amit azonban még ez sem tudott megfékezni. Még a pénztelenség sem, mert végső soron senkire nem támaszkodhattunk, csak a két helyi közösség polgárainak tájékoztatására előirányzott és elfogadott tételekből pénzelhettük a lapot.
    A munkajellegű megbeszélések folyamatosak voltak. Nem sajnáltuk rá szabadidőnket, Muzslyára is ellátogattunk tanácsot kérni, véleményt cserélni és az eredmény nem maradt el. 1999. március 23-ára teljesen elkészült az első szám kézirata. És ekkor jött a tragédia – ami ugyan addig is a levegőben lógott, nagyon is éreztük, de mi töretlenül készítettük a lapot. A tervek szerint március 24-én kellett volna kinyomtatnunk, azaz megjelentetnünk, de aznap elkezdődtek a bombázások. Így a nyomtatásból nem lett semmi. Még néhány hónap elmúlt, a kézirat a fiókban hevert, vártuk a végkifejletet. Végül is június közepén került sor az első szám kinyomtatására. Újságunkat érezhető szimpátiával, örömmel és helyesléssel fogadta a polgár – a leendő olvasó – hiszen előtte évekig nem jelent meg községi szinten semmilyen írott média.
    A gyermekcipőben indult kisújságunk egyre inkább fejlődött, erősödött, népszerűvé vált. Az olvasók már a kezdetén hiányolták, ha nem a megszokott időben jelent meg. Lassan nagykorú lett – ha egy újságról lehet ilyen megállapítást tenni. Ma már felnőtt, erős, kifejlett, és ami fontos, ismert és közismertté vált. A kezdeti egyszínű fekete nyomást csak néhány évig hordta magán, majd színes borítót kapott, kezdetlegeset ugyan, de színes volt. Pontosan 10 éve már olyan ruhát visel, amit nem cserélnénk le róla. Tetszetős és megkapó, olykor halványabb, de ez semmit nem zavar.

Az ötéves évforduló megünneplése 2004-ben

    Ha részleteiben is visszapillantanánk a 150 hónapra szinte vég nélküli statisztikát tudnánk készíteni, ami ehhez az ünnepi számhoz talán túl száraz és hivatalos lenne. Ám mégis szükséges megemlíteni néhány kiemelkedő sorozatot, beszámolót, tájékoztatót, ami szinte kivétel nélkül rólunk és nekünk szól. Egyébként is ez a kisújságok feladata: megírni mindazt, ami itt velünk, a közvetlen környezetünkben történik. A nagy médiákból tudomást szerezhetünk a világban történő eseményekről, de rólunk ott nem szólnak, nekünk ott nincs helyünk. Helye és szerepe egy ilyen helyi lapnak – nem mondom, hogy óriási, de hogy hatalmas jelentőséggel bír, az biztos.
    Úgy érzem, nem lenne teljes a jubileumi szám, ha legalább nagyvonalakban nem ismertetném a lap tartalmát, nem beszélnék a jó és rossz oldalairól, a gondokról, a dicséretekről, ugyanakkor a bennünket ért támadásokról is. Kezdjük az utolsó témával. Nem sokkal a lap megjelenése után az egyik eminens városi vezető így kelt ki magából: „Az a k… Körkép csak öndicsérő, és nem azt írja meg, amit mi mondunk…” Az elmúlt 12,5 év alatt szinte elenyésző elmarasztaló levelet vagy megjegyzést kaptunk, azok is inkább egy-egy megjelentetett, esetleg le nem ellenőrzött vagy ki nem vizsgált tárgyra vonatkoztak, amikor az olvasó felismerte saját magát, és ezt természetesen rossz néven vette. Ezek inkább egy konkrét személyre (az újságíróra) vonatkoztak mintsem az egész lapra. Bírósági feljelentés megindításának szándékával két polgármester is kezdeményezéshez próbált folyamodni (konkrétan ellenem – a szerző megjegyzése), de az előzetes megbeszélések során, amelyeken mindkét fél fogyatékosságai nyilvánvalóvá váltak, elálltak szándékuktól.

Találkozó a Muzslyai Újság szerkesztőségével Adán, 2001-ben: Patyi Lajos, Varga Elfride, Palatinus Aranka, dr. Molnár Csikós László,kovács László, Moldvai Jenő,Bálizs Géza. Ülnek: Szabó Béla, Ispánovity István, Gecse István, Vastag János

    Azt hiszem, néhány kritikai megjegyzés is idekívánkozik, ami más újságírótól ered. Egyik forrás (egy kézikönyv) így mutatja be a lapunkat: „A kétnyelvű újságoknak a Vajdaságban sok híve van, bár ez a gyakorlat sehol sem hozott tartós eredményt, sok helyütt pótcselekvésnek bizonyult. A Becsei Mozaik – Bečejski Mozaik 1994 óta jelenik meg, hozzá csatlakozott 1999-ben az adai Opštinska Panorama – Községi Körkép.” Erről a megjegyzésről szerintem, lehetne polemizálni, van-e értelme kétnyelvű lapnak egy olyan közegben ahol a nemzeti meg nem értés ismeretlen fogalom, ahol a polgár óhaját, elvárását igyekszik kielégíteni egy „pótcselekvéses” lap. Mi nem kizárólag egyik nemzhet szemszögéből vagy szájíze szerint adjuk ki az újságot, hanem kielégítve magát a polgárt – legyen az magyar vagy szerb – hisz ezzel csak mélyíteni és értelmessé tudjuk tenni a békés egymás melletti élést. Ha néha ugyan bizonyos súrlódás észlelhető a két nemzet között, az semmi esetre sem írható a lap rovására. Különben is ügyelünk arra, hogy tükörfordítás ne legyen, a megjelent írások összhangban vannak a lakosság összetételének arányával. Az elmúlt évek alatt nem érkezett megjegyzés a kétnyelvűségre, így fogadta el az olvasóközönség, így is várja a következőkben is, amin meggyőződésem szerint nem is fogunk változtatni.
    Nem véletlen említettem az elmúlt időszakot, mert ugyanabban a kézikönyvben ez is olvasható: „Zombor és Újvidék mellett még számos bácskai városban és községben jelentek meg lapok az első világháborúig…” ADA: Ada-Moholi Közlöny (1892-1915  /  23 év), Ada-Moholi Ellenőr (1897–1899 / 2 év), Ada-Moholi Hírlap (1898–1900 / 2 év), Délmagyarországi Néplap (1902), Adai Újság (1903), Ada-Moholi Újság (1912–1916 / 4 év)…” Az itt felsorolt lapokról látszik, hogy rövid életűek voltak, a mi Körképünkhöz viszonyítva (1999–2011), kivéve az Ada-Moholi Közlönyt, amely 23 éven át jelent meg. Megjelent még a Földmívelő c. lap, amit 1898-ban betiltottak. Ilyen sorsra jutott szerb nyelvű testvérlapja, a Zemljodelac is (1897–1898). Ezek után büszkén mondhatjuk, hogy a Körkép megjelenésének idejét véve alapul, a második helyen áll (igaz majd 100 év távlatából nézve) az utóbbi években pedig vezető szerepet tölt be az írott tájékoztatás terén.

A szerkesztőség a munkatársakkal 2003. decemberében

    Újágunk számos más, pozitív vonatkozásban is nagyon sokat nyújtott az olvasóknak, különösen az aktuális hírek, a tájékoztatás, az ismeretterjesztés terén. Vannak események, helytörténeti leírások, visszatekintések, amelyekre külön büszkék vagyunk. Ezeket most csak távirati stílusban mutatnám be, azt is a nem teljesség igényével. – Egyik ilyen tény a megjelentetett Adai kincslelet története. Ez esetben nem magán az íráson van a hangsúly, hanem azon, amit az kiváltott. Megírását jómagam végeztem, minden távlati gondolat nélkül, egyszerűen csak azért mert nagyon „adainak” találtam. Mégis külföldön is (Magyarországon) felfigyeltek a cikkre. Rendkívül érdekesnek, tartalmasnak és tanulságosnak talált az egyik kecskeméti muzeológus. Érdeklődése annyira kiterjedt a kincsleletre, hogy személyesen is ellátogatott Adára, a lelet színhelyére. Később a mintegy 200 darab különféle gombról, tűről, gyűrűről, fejdíszről stb. írt tanulmányát felhasználta a doktori disszertációjának megírásához.
    – Lapunk másik nemzetközi visszhangját a valamikor Adán is dolgozó Fantó fényképész munkássága volt. Szintén a Kecskeméti Múzeum egy másik szakembere kihasználta az újságunk adta lehetőséget, és ezáltal számos olyan fotót kapott egyik munkatársunktól, amellyel nagyban gyarapodott a munkáját bemutató anyag.
    – A közelmúltban pedig egyik munkatársunk karcolata a szekszárdi egyetemre is eljutott, ott megsokszorosították a lapot (ill. az írást), mert aktualitása és értéke felkeltette az ottani egyetemisták érdeklődését.
    Ezek, tudtommal, a legjelentősebb sikerei az újságunknak, de egy időben a legnagyobb napilapunk is sorozatban vette át a cikkeket a mi újságunkból. Ha mindehhez hozzáadjuk az időszakosan megjelent hosszabb-rövidebb sorozatokat, nyugodtan mondhatjuk, hogy lapunk már régen kinőtte a kizárólagos helyi újság tulajdonságait. Az adai zsidóságról, a moholi és adai nemeslevelekről, a katolikus templomról, az út menti keresztekről, a kálváriáról és más emlékművekről írt sorozatok csak öregbítették lapunk amúgy is már elismert hírnevét. Ne feledjük el a más lapokkal, illetve eseményekkel való szoros kapcsolatot sem. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok nem múlhatnak el az erről való megemlékezés nélkül mindkét irányban – mi írunk róla, a szervező pedig hivatkozik lapunkra, mint sajtóvisszhangra.

A szerkesztőség és a munkatársak a 2004. év zárásakor

    Egy jubileumnak magában egy kis számvetésnek is kellene lennie. A számvetés nagyjából megvolt, de a mai helyzetet is szükségesnek tartom bemutatni. Nem akarok senkit sem statisztikával fárasztani, de elmondhatom, hogy az elmúlt évek során állandósult néhány rovatunk, amelyeket az olvasó a mai napig kedvel. Ilyenek: a Zöld Levél, a Rendőrségi hírek, a Fiatalok írják (ennek külön figyelmet szentelünk, mert községünkben más írott média nincs), a Teológiai gondolatok, a Nyelvi figyelő, a kötelező önkormányzati hírek, a Szakszervezet tevékenysége, az Árnyas oldal (általa sok fogyatékosságot kiküszöböltek a községben), itt van még az elhunytak névsora, év végén pedig a családi események, gondűzőként pedig a keresztrejtvény. Azt is meg kell említenem, hogy a lapot a szerkesztőségen kívül egy egész csapat munkatárs írja, jelenleg 22-en jelentetünk meg különböző írásokat, fotókat stb.
    A százötvenedik számot olvassa most a kedves olvasó. Elmondhatom, hogy egyedüli és kizárólagos célunk kielégíteni az Önök igényeit, tájékoztatni megkapó írásos formában azokról az eseményekről, amelyek velünk történnek, mellettünk játszódnak le, amelyekhez közünk van. Ezt már említettem írásom elején is, de nem árt még egyszer kihangsúlyozni, hogy az újság van az olvasóért, és nem az olvasó az újságért. Jubileumot ünneplünk most, de nem a dáridóra gondolunk, hanem arra összpontosítunk, hogy olvasóinknak tartalmas, érdekes, tanulságos, szórakoztató és mindenben elfogadható újságot adjunk. Különösen, most amikor dupla ünnepi számról van szó, hiszen a karácsony és az újév is a mi ünnepünk.
    Merem remélni, hogy lapunk még sokáig élni fog, hisz létjogosultsága ma már tagadhatatlan és kétségbevonhatatlan, ugyanakkor polgáraink érdeke is az, hogy legyen egy ilyen újsága a községnek.
    Ennek jegyében kellemes és szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, egyben boldog, békés és sikeres új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Vastag János