Az Arany Kezek karácsonyi kiállítása
Nagyszámú érdeklődő és színvonalas megnyitó jellemezte az Arany Kezek Kézimunka Egyesület december 10-én megnyílt VI. karácsonyi kiállítását és vásárát.
Megszokott hely, már hatodik alkalommal, mégis szemet gyönyörködtetően színvonalas összeállításban varázsolták karácsonyi hangulatúvá a moholi kultúrotthon kiállítótermét a kézimunkák.
Mindenekelőtt a kiállítás megnyitójára érkezett érdeklődőket Telečki Elvira, az egyesület elnöke köszöntötte szívélyes szavaival, majd Világos Tibor, községünk alelnöke és Dragoljub Bajić, a moholi Helyi Közösség tanácsának elnöke üdvözölte a kiállító csapatot és a vendégeket.
A törökfalusi Százszorszép Művelődési Egyesület ünnepi műsorral színesítette a megnyitó hangulatát. A két egyesület a Falusi nők világnapja idei rendezvényén talált egymásra és összhangjuk ékes bizonyítékul szolgál láthatóságuk fontosságának környezetük életének megújításában.
A hagyományos rendezvény alkotásai immár hatodik alkalommal szemléltetik a profizmus gyöngyszemeit, mégis ünnepien meleg és szeretetteljes környezetben. Nem hiába gyűjtenek be kiemelkedő elismeréseket! Újra és újra belopják a tiszta szeretet értékét kézműveikbe.
Az idén második alkalommal fogadtak vendégkiállítókat Muzslyáról, akik az ottani Nők Klubját és az amatőr képzőművészeket, vagyis a MAKK-ot képviselték.
Mindezek mellett helyet kapott a Čika Jova Zmaj Iskoláskor Előtti Nevelési és Oktatási Intézmény moholi képzőművészeti csoportjának, a Kis Képzőművészeknek a munkái. Bemutatkozhattak kezdő kézművesek is, mint Šelemba Gabriella óvónő, akinek elmondása szerint ő maga sem gondolta, hogy valaha belekezd hasonló munkába, mégis a szinte egyik napról a másikra beindult alkotást nem lehet abbahagyni, és nem is szeretné, mivel igen biztatóak a visszajelzések.
Palatinus Aranka, a muzslyai Nők Klubjának elnöke, valamint Hallai Mihály, a MAKK elnöke kiemelték az aranykezek kiállításának gazdag szépségét, és hangsúlyozták a csapatmunka fontosságát egy ilyen méretű rendezvény összeállításában és egy héten át tartó fenntartásában.
A rendezvény önmagáért beszélt. Arról, hogy szükséges.
A moholi Arany Kezek Kézimunka Egyesület KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN!
Lajkó Szilvia