Aratóünnepség Moholon
A moholi Nyugdíjas Egyesület július 5-én rendezte meg első aratóversenyét
„Az Adáról, Felsőhegyről, Valkai sorról, Szenttamásról érkezett vendégeket mi, a házigazda moholi NYE és két versenycsapatunk várta, és fúvószenekar zenével kísérte felvonulásunkat a falun keresztül a verseny helyszínére, azaz a Duttyék háza tájára.” – kezdte élménybeszámolóját Zsótér Ida, majd folytatta: „Ott reggeli várt minket, amit az Idősek és Aggok Otthona biztosított számunkra. A fincsi zsíros lepény és a fogadalomtétel után a hét felnőtt és egy tücsökcsapat megkezdte a vetélkedést. Meg kell említeni, hogy a szenttamási tücsökcsapat tagjainak életéve összesen 29 volt. Sok érdeklődő gyűlt össze, hogy nézőként részese legyen ennek a rendezvénynek, ahol végül kaszálásban elsők lettek az adai Mezei csokor csoport tagjai, a második hely a felsőhegyi Népdalbarátoké lett, a harmadik helyen pedig a moholi Napsugár csoport végzett. Egy óra tájban ebédeltünk, majd folytattuk a vetélkedést tovább: parasztkocsi–húzó verseny, kötélhúzás, a gyerekeknek nyúlfogó verseny és persze végig a Dutty zenekar muzsikált nekünk!”
„Mindez a moholi nép adományából és a Moholi Helyi Közösség hozzájárulásából jött létre!” – tette hozzá Zsótér Mihály. – „És persze estig ünnepeltünk!” – zárták mindketten mondandójukat.
Lajkó Szilvia