Hírek NÉPI HAGYOMÁNYAINKRÓL
Dr. Silling István, a zombori Tanárképző Egyetem tanára május 4-én Adán járt. A hírneves író és néprajzkutató, a helyi hittanteremben, az archaikus népi imádságokról és a katolikus eredetű népi hagyományokról a Vajdasági Keresztény Pedagógusok adai csoportjának tartott előadást. Egyébként az adai keresztény pedagógusok havonta egy alkalommal rendeznek tanácskozást a hittanteremben, melynek keretében külső előadó vagy csoporttag tart előadást egy-egy témáról.
Csin.
BÚZASZENTELÉS
Szent Márton napján, ami április 25.-én található a katolikus kalendáriumban, régi hagyomány, hogy a zsenge búzaszálat megszentelik. A hívő emberek arra kérik Istent, hogy jó időjárással és bő terméssel áldja meg a búzamezőket!
Az idén Valkai soron április 24.-én, vasárnap, a délutáni órákban a falu apraja-nagyja összegyűlt a helybeli földműves-szövetkezet búzatáblája előtt, régi szokáshoz híven, búzaszentelésre. Ft. Szauer Miklós, adai plébános, szép és felemelő szavait és imádságait hallgatva, a jelenlevők szívét öröm töltötte el, és reménykedve gondoltak az eljövendő aratásra. Miután a szertartásnak vége lett, Papp Ferenc, a helyi közösség tanácsának alelnöke, aki egyben szervezője is volt az ünnepségnek, minden jelenlévőt szeretettel meghívott szerény kis megvendégelésre a művelődési otthonba. A szépen terített asztalokon üdítő és házilag készült finom sütemény várta a vendégeket, akik e finomságok mellett vidáman elbeszélgettek abban a tudatban, hogy Isten a mindennapi áldását kiárasztotta a kenyérre, és most már lassan készülni kell az aratásra.
Molnár József
TÖRTÉNELEMÓRA ÉS KOSZORÚZÁS
A második világháború befejezésének 60. évfordulójára emlékeztek május 9-én az adai városháza nagytermében. Az ünnepségen Ürményi Ferenc polgármester üdvözölte az egybegyűlteket. Az évforduló alkalmából Ada Község Harcosszövetsége történelemórát szervezett az általános iskolások számára. A nyílt órán a 8. osztályos diákoknak Koncz László nyugalmazott történelemtanár tartott előadást a második világháborúról. Az ünnepséget a helyi általános iskola és a zenede diákjainak kultúrműsora tette ünnepélyesebbé. A megemlékezés keretében a harcosszövetség és az önkormányzat képviselői megkoszorúzták az ellenállás emlékművét és az elesett harcosok adai emléktábláját.
Csin.
SZÉP FOLKLÓRMŰSOR
A belgrádi Vuk Karadžić-IMP Művelődési Egyesület április 16-án Adán vendégszerepelt. Fellépésükre a Szarvas Gábor Könyvtár szervezésében, és a Lola Művelődési Egyesület. meghívására került sor.
A Vuk Karadžić-IMP Művelődési Egyesület 1978.-ban alakult meg a Precízmechanikai Gyár ifjúsági szervezete keretében. A főleg fiatalokat tömörítő egyesület viszonylag gyorsan ismertté vált, rövid idő után külföldön is. Több hazai és nemzetközi néptánc-fesztiválon lépett fel, és szép sikereket ért el. 2002.-ben Franciaországban első helyezésért GRAND PRIX elismerésben részesült. Adai vendégszereplésükkor a néptánc-együttes, Nenad Simić vezetésével oláh és pásztortáncokat, ismert szerbiai népzenét, köztük kólót is játszott. A belgrádi Vuk Karadžić-IMP Művelődési Egyesület. igazgatója, Jovan Milovanović. Szívesen látnánk többször is ilyen sikeres folklórműsort Adán.
Bálizs Géza
A KERESZTÉNYSÉG MINT EGYHÁZ
A Keresztény Értelmiségi Kör, Csányi Ágnes koordinátor adai csoportjának nyilvános tribünje keretében, május negyedikén dr. Sóti János, SJ (jezsuita szerzetes) atya az adai Egészségház nagytermében, A kereszténység, mint egyház címmel emlékezetes hittörténeti és egyházszervezeti tudnivalókról szóló előadást tartott. A hívők többsége azt tartja magáról, hogy ismeri a kereszténység és a hit alapjait, ám amikor egy magasan képzett teológus fejtegetéseit hallgatja, csak akkor döbben rá, hogy tudása milyen felületes és hézagos.
Sóti János atya majd kétórás előadása röpke pillanatnak tűnt. Ez is mutatja, mennyire figyelemkeltő és hasznos volt. A jelenlévők a találkozó után tudásban gazdagabban és lélekben megerősödve köszönték meg a törökbecsei plébánosnak az élményszámba menő előadást.
K. J.
LESSÜK-VÁRJUK A TISZA VIRÁGZÁSÁT!
Az utóbbi években egyre nagyobb tömegben jelentkező tiszavirág (Palingenia longicauda) idei rajzása, a meredek partoldalakból való tömeges kirajzása, kirepülése június 12-től 16-áig várható, 17 óra után, az esti órákig.
A kíváncsi természetbarátok ebben az időben a strandnál, a kompjárásnál vagy a csónakkikötőnél figyelhetik meg legjobban a repülő „virágot”, legszerencsésebbek pedig azok lehetnek, akik csónakba ülnek és áteveznek a bánáti oldalra, ahol a repülés mindig tömegesebb.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az élő kérészeket ne bántsák, ne pusztítsák, hisz mindegyik „tojó” többezer petét hullat a vízbe, amiből 4 év múlva kelnek ki az új virágok! A párzás és petézés után még abban az órában, holtan vízre hulló egyedek már bátran gyűjthetők, hazavihetők és kiszárítva gyűjteménybe helyezhetők.
K. J.
|