Tanulóink írásaiból
A Cseh Károly Általános Iskola oldala
Rémálom
Amiről most írni fogok, az a múlt év tavaszán történt. Apukámmal és testvéremmel, Tamással forrásvízért mentünk a Tisza-part melletti kúthoz. A rekreációs parkhoz érve a fákon kis, csicsergő verebeket vettem észre. A gyönyörű, zöld lombok közt röpdöstek egyik fáról a másikra.
Menet közben bekukkantottam az állatkert kerítésén. Hattyúkat és gólyákat vettem észre, valamint egy szép mókust az egyik ketrecben. Fürgén ugrándozott. Jóska, a púpos teve pedig álmosan nyújtózkodott. Kellemes látványt nyújtott a sok boldog élőlény.
- Kati, gyere már!- kiáltott felém apu.
- Megyek - mondtam utánuk eredve.
Körülöttem fák rügyeztek. A levelek a zöld szín sokaságát mutatták. A szemünk, köszönve a természetnek, gyönyörködhetett a halványzöld, a haragoszöld, kékeszöld, a türkiszzöld és a mélyzöld árnyalataiban. A pázsit apró pénzvirágok dugták ki a fejecskéiket. Színesek, kedvesek és vidámak voltak.
- Tavasz van! Tavasz van!- suttogták bársonyos hangon.
S mintha az állatok ezt megértették volna, elmosolyodtak, s békésen sétálgattak „lakosztályukban”.
„ Nincs csodálatosabb dolog, mint a háborítatlan növény– és állatvilág “- gondoltam magamban.
Miután megmerítettem én is az üvegeket ivóvízzel, csúnya dologra lettem figyelmes. Az erdő szélét eldobált papírok, műanyagzacskók és –flakonok rondították.
Aznap este rémálmom volt. Egy förtelmes környezetet láttam magam előtt.
Az egész rekreációs park piszkosan meredt rám. A fű sárgállott. A rengeteg papír, eldobált üveg nyomta és hervasztotta a felfelé kapaszkodó fűszálakat. A fák sírtak, és le szerették volna vetni a „nejlonruháikat”. A föld nagyokat sóhajtott, mert a testében szennyvíz csordogál. A Bara vize fekete, piszkos és zavaros volt. Apró kis haltetemek lebegtek a felszínen. Az állatkert növényei csupaszon nézték a szürke égboltot. Köztük pár beteges kacsa ténfergett. A gondozótól megtudtam, hogy folyamatosan betegszenek meg az állatok, és pusztulnak el. Hamarosan be fog zárni az adaiak valamikori kedves kis állatkertje.
„ A gondatlan, környezetét szennyező embereknek és a sok-sok savas esőnek a következménye ” -gondoltam.
A nagy szomorúságtól ekkor felébredtem.
Ébredjetek fel, emberek, az álmok valóra válhatnak! Vigyázzunk a környezetünkre! A föld mindannyiunké! Vigyázzunk rá!
Dobrotka Katinka,
V. c. osztály
Haragban a világgal
Tizenöt éves vagyok. Ez van. Mindenkivel megeshet ilyesmi. A felnőttek szerint most nehéz időszakot élünk át, amely nagyban befolyásolja a jellemünk kialakulását. Mi pedig nem értjük, ha ez tényleg olyan fontos, akkor miért pont most szekál minket mindenki.
Pedig ugye a szülő is volt ember, és éppen ezért, legalább egy cseppnyi átérzést kéne tanúsítania ennek a „nehéz korszaknak” az átélőivel szemben. Meg kéne már érteni, hogy nem történik semmi, csak az agyunkban megnyílt egy kis zsilip, ami kezdi átengedni a befelé özönlő infótömeget, és ez hozzájárul a saját világképünk kialakulásához. És ha olyat érzünk, hallunk, látunk, ami nincs ínyünkre, egyszerűen kimondjuk, nem törődve azzal, hogy megsértünk vele másokat. Ezt az ősök egyszerűen „lelázadásozzák”, mintha ez olyan egyszerű lenne. És ugye ott van a jó öreg „óvjuk meg a gyermekünket mindattól, amitől minket óvtak meg” duma. Ez már hegyi beszéd. Mert: „honnan tudják az anyukák mindazokat a dolgokat, amitől meg akarják óvni pici lányukat?”. A jó öreg hippi korszakban őseink a szakadt farmert vizesen húzták fel, leszopott hajjal, undorító ingekben csápoltak meg hantáztak a The Rolling Stones, meg más bandák zenéire, egy két füves cigi kíséretében. Persze a Hair korszakról ők nekünk semmit nem mesélnek, mert: már nehogy nekünk is szabadjon azt csinálni, amit nekik anno. Mert nekem ugye semmit nem szabad, én akkor jövök haza, amikor a többiek elindulnak, és mink a füstben sem ülhetek, mert még arra is allergiás vagyok. Aranyszabály: ha öt percet késel, elszívtál egy Mariskát, és kábulatban fekszel egy nyilvános vécében. Ha tíz percet késel, belőve egy kis városi punk-zenekarral lógsz. Ha tizenöt percet késel, akkor már beszegődtél egy szektába, ahol kiskorú prostit csinálnak belőled. Ha fél órát késel, akkor utánad küldik az Interpolt, és jön az úgynevezett: eljátszottad a bizalmunkat duma. Na persze! Az a jobbik eset, de mi van, ha még esélyt sem adnak arra, hogy eljátsszad… lehetne még fokozni, de akkor jön a „majd megtudod” szöveg, és mindig mindent úgy csinálnak, hogy a végén neked legye bűntudatod.
De a végén mindig az van, hogy mi is felnövünk és olyanok leszünk, mint szüleink, és a mi gyerekeink is ugyanazt fogják írni, mint mi, csak más szavakkal...
Nagybali Tamara,
8. f
Ábel levele édesanyjához
Drága édesanyám!
Először is talán azzal kezdeném levelem, hogy nagyon hiányzik, és nyugodjon meg, mert nagyon jól megy a sorsom itt a Hargitán. Nap mint nap kimegyek a gyönyörű természetbe, járok egyet, majd visszasétálok a házamba, új pajtásomhoz, Bolhához. Olvasgatom könyveimet; elszámolok a vevőkkel, akik fáért jönnek.
Szeretem a munkámat, szeretek erdőpásztor lenni. Nem rég itt járt a bankigazgató úr, és megengedte, hogy azok a fák, amelyeket a vihar kidönt, az enyéim legyenek, így hát kedves édesanyám, csináltam én magamnak vihart! Sétálgattam az erdőben, éppen a környéket derítettem fel Bolhával, amikor ágak és levelek összevisszaságát pillantottam meg. Odamentem, és a gallyak közül kiemeltem egy ládát. Csak néztem, és gondolkodtam, mitévő legyek vele. Először is felnyitottam a láda fedelét, majd földbegyökerezett lábakkal tekintgettem hol a ládára, hol pedig Bolhára. Két vadászpuskára leltem és vele kerek, fekete körteszerűségekre. Nyomban tüzet gyújtottam, és bele akartam vetni az egész ládát, de józan eszem megállított. Szerencsére. A fekete körtékből kiválasztottam egyet, majd a tűzbe dobtam, aztán pedig úgy futottam kutyámmal együtt, ahogy csak lábam bírta. Éreztem, hogy valami történni fog. Lehasaltam a földre, befogtam a fülemet, de még így is iszonyatos volt a robbanás, amit (mint később rájöttem) a bomba okozott. Lassan visszamentem a bomba sújtotta területre, és a szám mosolyra húzódott. Kidöntött fák sokaságát láttam meg, ami mind az enyém lett. Új gondolatom született, mégpedig az, hogy ilyen vihart máskor is fogok kelteni tulajdonom gyarapítására. A ládát elrejtettem, majd örömittasan visszavándoroltam a kutyámmal a házamhoz. A puskákat is vittem magammal, és egy tölgyfába rejtettem őket. Ezt az esetet még csak magának meséltem el, mert nem szeretném, ha rájönnének a titkomra.
Múlt héten még édesapám is meglátogatott, jó volt látni őt.
Magát is szeretném látni, csak nem tudok szabadulni a sok munkától, de majd megkérem az igazgató urat, küldjön helyettesítést, és nyomban meglátogatom.
Addig is gyógyuljon meg, csókoltatom!
Családi üdvözlettel: Ábel
Hargita, 1920. X. 12. hétfő
Horvát Stella
8. c
Községi tanulmányi versenyek eredményei
Magyar nyelv:
5. osztály: |
6. osztály: |
Kőrösi Balázs (I. épület) |
Morvai Melinda (I.é.) |
Kalmár Réka (II. épület) |
Komjáti Ágnes (II.é) |
Szőke Timea (Mohol) |
|
|
|
7. osztály: |
8. osztály: |
Sánta Hermina (Mohol) |
Varga Imola (I.é.) |
Müller Anasztázia (Mohol) |
László Dóra (I.é.) |
Német nyelv:
1. Homolya Miklós (Mohol)
2. Nasztisz Szabina (I. épület)
3. Kazanegra Ivan (I. épület)
Angol nyelv:
1. Homolya Miklós (Mohol)
2. Nevena Marjanović (I. épület)
3. Marija Ferenc (Mohol)
Szavalóverseny helyezettjei
Alsósok:
1. Katarina Kovačev (Mohol)
2. Bicskei Andrea (Törökfalu)
3. Gyarmat Judit (II. épület)
Felsősök:
1. Nagybali Tamara (II. epület)
2. Milo šev Emilija (Mohol)
3. Oláh Zsófia (I. épület)
Szerkesztő bizottság: Adankó Tamás 7.d, Bajúsz Péter 8 f, Csuvik Gábor 7.c, Koós Krisztián 8.e; Raffai Klára Göblös Péter (tanárok)