BEMUTATTÁK VÁROSUNKAT
Adán forgatták a „Znanje imanje” - „A tudás hatalom” című tévéműsort
Ada község kelet Bácska középső részén, a Tisza folyó jobb partján….. - hangzott a belgrádi televízió újságírójának számunkra már ismert mondatai.
Élmény volt a képernyőn végignézni a „Znanje imanje”, vagyis „a tudás hatalom” című műsorban a mi kis csinos városunkról szóló képsorokat, amelyet január 30-án mutattak be. Az önkormányzat részéről Ürményi Ferenc polgármester, Dragin Zoran és Stančulov Zoran szóltak városunk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Kiemelve a mezőgazdaság jelentőségét ebben a térségben. Fontos ez mindannyiunk számára, hiszen községünkben kb. 200 km˛ szántófelület van, és ebből kifolyólag a lakosság nagy többsége növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik.
Bešlin Wolf Katarina megbízott igazgató röviden vázolta a nemrég privatizált Halász József Mezőgazdasági Birtok jelenlegi helyzetét. A vállalat többségi tulajdonosa, Jakovljević Ivan ismertette ez irányú elképzeléseit és terveit, majd külön hangsúlyozta az állattenyésztésbe történő beruházásokat és a mechanizáció fejlesztését.
Szép képsorokat láthattunk a ménesről, a vadászházról, a Tiszáról, a község vendéglátó-ipari létesítményeiről, valamint a térségben hagyománnyá vált rendezvényekről.
Városunk kedvező földrajzi fekvésének tudható be a fellendülőben lévő halász-, sport-, szabadidő- és faluturizmus. Lelkes aktivisták mutatták be a tájházat, majd az első és a második helyi közösségekben folyó tevékenységekről szóló riportok következtek. Gyönyörű kézimunkákat, festményeket, és gyűjteményeket csodálhattunk meg. A nőaktíva és az amatőr festők nevében Švorec Anka és Bíró Erzsébet üdvözölte a belgrádi televízió forgatócsoportját.
Természetesen nem maradhatott el a helyi mezőgazdasági termelők megmérettetése sem. Két versenyző, az adai Pajor Mária és a moholi Devecseri Szilveszter mérték össze tudásukat, és a szép ajándékokon kívül ezúttal Devecseri úr bizonyult sikeresebbnek. A látványos műsorban helyet kapott még a Cseh Károly Általános Iskola tanulóinak, majd a Vadvirág, az Aranykapu és a Lola tánccsoport bemutatkozása is.
Impozáns felvételek készültek még az adai pravoszláv templomnak Novak Radonić moholi származású festőművész oltárképeiről.
Azt hiszem, ennek a műsornak sikerült felkelteni a nézők érdeklődését a mi kis településünk iránt, és ezáltal a jó hírét messzire elviszik.
Sáfrány Ágnes