TANULJUNK MEG EGYÜTT ÉLNI VELÜK!
Táborozáson voltak a testi és értelmi fogyatékos személyek Adán

    A Hit és Fény olyan nemzetközi közösség, amely soraiba tömöríti a testi és szellemi fogyatékos személyeket, függetlenül az életkortól, vallástól és nemzeti hovatartozástól. Tagjai maguk a fogyatékos személyek, a szüleik, valamint a segítők, akik kívülállók ugyan, de elkötelezettnek érzik magukat arra, hogy segítsenek a közösség tagjain. Ez a nemzetközi közösség 1971-ben kezdte meg működését, amikor több mint 6000 testi és szellemi sérüléssel élő gyermek, szüleik segítségével, világtalálkozót szervezett Lourdes-ban. Ebből a szerveződésből nőtt ki aztán az a nemzetközi közösség, amely igyekszik elfogadtatni és segíteni azokat, akik arra a legjobban rászorulnak. Vajdaságban tíz éve működik ez a közösség.
    Mindezt MÉSZÁROS CSABÁTÓL, a Hit és Fény közösség adai és egyben a vajdasági mozgalom felelősétől tudtuk meg itt a táborban, ahol a vajdasági fogyatékosok jöttek össze július 11. és 16. között.
    - Ez a táborozás a harmadik. Előző két alkalommal, tavaly és azelőtt Magyarkanizsán találkoztunk a felderítők otthonában, és mindjárt hozzá kell tennem, hogy sokkal jobb körülmények között, mint most itt. Azt is el kell mondanom, hogy az önkormányzat igen könnyen és egyszerűen lerázott bennünket. Ugyanis a tábor szervezését még április elején bejelentettük, és megbeszéltük a felderítők illetékeseivel, amikor ígéretet kaptunk, hogy elhelyezésünket az ifjúsági-rekreációs-műszaki központ épületében, elfogadható, kulturális körülmények között szervezhessük meg. Mi ehhez tartva magunka így is kezdtük meg a szervezkedést egész Vajdaság területén. Két héttel a tábor megnyitása előtt ért bennünket a hír, mint derült égből a villámcsapás, hogy a megbeszélt épületet nem használhatjuk, mert oda ugyanabban az időben magyarországi gyerekeket helyeznek el. Segítségért, esetleg más megoldás reményében az önkormányzathoz fordultam de semmiféle megértést nem tanúsítottak a felmerült gond iránt. A táborozást, a találkozást pedig meg kellett szervezni, annál is inkább, mert mindenhol számítottak rá, készültek hozzá, mert ilyen megmozdulás csak egyszer van egy évben, mert ez a lelki és testi sérültek számára a találkozás ünnepe, mert ez az egyetlen lehetőség, hogy együtt lehessenek… Végül is úgy oldottuk meg a problémát, hogy a felderítőktől kaptunk sátrakat, szalmabálákat raktunk beléjük (egyik adai földművestől kaptuk őket), szereztünk takarókat, és azokra fekhettek le a tábor lakói. A foglalkozások céljára egy lakodalmas sátrat bocsátottak rendelkezésünkre ingyenesen, egyedül a tisztálkodás megoldása maradt kérdéses. Kértük, hogy legalább az említett épületben lévő fürdőszobákat használhatjuk olyan időpontban, amikor nem zavarjuk a vendéggyerekeket, de az önkormányzat illetékese ezt határozottan megtiltotta, azzal a megfogalmazással, hogy ilyen gyerekeket ne mutogassunk másoknak. Sokkal nagyobb megértést tanúsítottak irántunk az említett gyerekek nevelői, ők megengedték, hogy használhassuk a fürdőszobákat. A másik nagy gondot, az élelmezést, a moholi Idősek és nyugdíjasok otthona vállalta magára, ezért őszinte hálánkat és köszönetünket fejezzük ki nekik.

Pillanatkép egy foglalkozásról: készülődés a cserépfestéshez.

    Honnan és hányan jöttek a táborba, és mi a célja egy ilyen találkozásnak?
    - Ezúttal mintegy nyolcvan személy tartózkodik a táborban, beleértve az adaiakat is, ebből ötven a fogyatékosok száma, a többi kísérő, nevelő stb. Eljöttek ide Szabadkáról, Zentáról, Topolyáról, Becséről, Kanizsáról, Kúláról, Bácsfeketehegyről, tehát Vajdaságnak minden olyan helységéből, ahol működik a közösség. Különben még az ilyen primitív elhelyezés ellenére is kitűnően érzik magukat mindannyian, csak az idő nem épp kedvező a fürdésre, habár arra is lehetőség lenne, mert az ADICA igazgatója ingyenes belépést biztosított számunkra. Ezeknek a személyeknek nagyon sokat jelent ez a táborozás. Új foglalkozásokkal ismerkednek meg, ami nagyon jelentős az ő szempontjukból. Volt már nemezelés, most a cserépfestésnél tartunk. Amellett sokat játszanak, mozognak a szabadban, kiszakadva a négy fal közül, ahol az év többi napját leélik. Ismeretterjesztő előadásokat tartunk nekik, amit játékos formában adunk elő, így könnyebben megértik. A táborlakók életkora a három évestől a hetven évesig terjed. Vallási hovatartozásuk szerint vannak itt római katolikusok, görög katolikusok, reformátusok, míg nemzeti szempontból magyarok, ruszinok, ukránok, szerbek – mondta a táborvezető Mészáros Csaba.
    Látogatásom végén megkérdeztem Csabát, aki különben a moholi Novak Radonić Általános Iskolában matematikatanár, mi késztette arra, hogy ilyen karitatív munkával, mások megsegítésével foglalkozzon ekkora odaadással, tudva azt, hogy családja, két kisfia ép és egészséges. Ezt mondta:
    - 1994 decemberében, akkor még a menyasszonyommal, Enikővel meghallgattunk Adán egy előadást, amit a magyarországi BOGYAI MÁRIA tartott a Hit és Fény Nemzetközi Közösségről. Tulajdonképpen akkor határoztuk el, hogy mi is segíteni szeretnénk ezeknek az embereknek és családjuknak. Az elhatározást tett követte és először mint segítők dolgoztunk 2-3 évig. Enikőt a vajdasági mozgalom vezetőjévé választották, majd miután összeházasodtunk, mindkettőnket mint házaspárt a közösség élére állítottak. Ez év októberében jár le immár második mandátumunk. Hogy mi volt a motiváció erre a munkára? Egyszerűen csak segíteni akartunk ezeknek az embereknek, de rájöttünk, hogy ők sokkal többet tudnak nyújtani, mint mások. Mi csak a töredékét tudjuk adni annak a szeretetnek, figyelemnek, amit ők adnak nekünk. Óriási bennük a nyitottság, és érzik, hogy az igazi emberi érték az odafigyelésben, a megértésben, a szeretetben van.