Fiatalok írják - Mladi pišu

Tudás és haladás

    Nemrégen tanúja voltam egy heves vitának. A műveletlen, korlátolt felfogású fiatal kigúnyolta társát.
    Azért, mert az szeret olvasni, „túl” szépen és érthetően fejezi ki magát. A könyvbarát a könyvek védelmére kelt. Ekkor tudatosult bennem, ki is az igazán művelt ember. Nem az, aki éjjel-nappal olvas, hanem az, aki bátran kiáll véleménye mellett. Hiszen a könyv az egyetlen hű barát, ami mindenhova szívesen elkísér. Osztozik veled minden örömödben, csalódásban. Magányos órákban társaddá szegődik, és széppé, izgalmassá varázsolja perceidet, akár óráidat. Az irodalommal kötött barátság egy életre szóló élmény. „Becsüld a jó könyvet és pártold a kultúrát, mert a jó könyv a legigazibb barát, társaságában lehetetlen unatkozni.” Aki figyelmesen olvas, annak bővül a szókincse, tudása, valamint gazdagodik érzelmi világa. Hiszen a jó könyv olyan, mint a világmindenség. Kincs, amelyhez mindenkor hozzá juthatunk, segítségével megtudhatjuk, mi adja a nyelv szépségét. Oldalain keresztül felfedezhetjük anyanyelvünk minden varázsát. Gondolatainkat árnyaltabbá teszi, hiszen a nyelv közkincs. Bízom benne, hogy az olvasás öröméről szóló vallomás tüzet gyújt szívetekben, és egyre többet látni kezetekben újabbnál-újabb könyveket. Nem szabad soha kialudnia ennek a tűznek! Ne téveszd szem elől: az olvasottság életszükséglet is. Nemde?
    Ebből az írásból is látszik, hogy ha tanulunk, akkor haladunk előre. Nem úgy, mint az a műveletlen fiú, aki megveti a tudást.

Pozsgai Tímea, VIII. e,
Cseh Károly Általános Iskola, Ada

Nagytatám

    Az én nagytatámat Frank Rudolfnak hívják és 61 éves. A Szerémségben született, Ruma községben. Hat hónapos korában vesztette el édesapját a II. világháborúban. Édesanyjával és hat testvérével nehéz körülmények között nevelkedett. Hat éves korában átköltöztek Ürögbe, a nagyanyjához. Itt kezdett el iskolába járni. Elsőtől negyedikig magyar nyelven tanult, majd ötödiktől nyolcadikig szerbhorvát nyelvű tagozatra járt. Szőlő, gyümölcs és főzelékféle termesztésével foglalkoztak, terményeiket az újvidéki piacon értékesítették. Tanulás után be kellett segíteniük a házimunkába. Tatám már nyolc éves korától kezdve dolgozott. Édesanyja templomképviselő is volt. Rendben tartották a templomot kívül-belül, ostyát sütöttek, mosták a ministránsok ruháit, virágot vettek az oltárra és harangoztak. Ezért nem kaptak pénzt, csupán jóakaratból segédkeztek a keresztény hit fenntartása érdekében. Ott a mise latin és szerbhorvát nyelven folyt. A tatám mondhatni a pap mellett nőtt fel, és ez meg is látszik, mert még most is fejből tudja a Bibliát. Tizennyolc éves korában került Adára, és itt nősült meg. Most a szomszéd utcában laknak a mamámmal, egy régi kis házban. A tatám jószívű és segítőkész ember. Még most is korát meghazudtolóan dolgozik a kertben.
    Fekete haját már belepte a dér. Zöldes szemeiből csupa jóakarat és melegség sugárzik. Kívánom neki, hogy sokáig éljen még boldogságban és egészségben!

Csehák Mirella, Ada,
Cseh Károly Általános Iskola,6. b osztály

„Szép gyermekkor,…”

    Eddigi életem legszebb időszakának az óvodás éveimet tartom, mert akkor még aggódás és tanulás nélkül éltem az életem.
    Mosolyogva gondolok vissza azokra az ártatlan játékokra, amelyeket az óvó néni talált ki a számunkra. Így a tudtunkon kívül tanultunk meg mindent, amire később majd szükségünk lesz az iskolában. Számunkra az egész csak játék volt. Az óvó nénit Horvát Borinak hívták, és először egy mogorva, félelmetes, kiabálós embernek tűnt, de végül is egy kedves, jó barátot ismertünk meg benne. Nagyon megszerettem. Még ma is szeretettel gondolok arra az ódon, szegényesen felszerelt, de szeretettel teli házra, amiben csak egy nagy szoba volt, és persze, a mellékhelyiségek. Sok játékra ráismert apám, mert még valamikor régen ő is ezekkel játszott. Különösen élénken él még bennem életem első szavalása. A Mama című verset mondtam el a nőnapi műsoron. Nagyon izgultam, és szinte reszkettem, de nem mutattam ki.
    - Te izgulsz? – kérdezte Áron.
    - Igen, de nem vészes! – feleltem könnyedén.
    - Én attól félek, hogy elfelejtem a szövegemet – mondta Áron.
    Megpróbáltam nyugodt maradni, és a szüleim tanácsait betartani. Ők ugyanis azt mondták, hogy ha ideges leszek, akkor válasszak ki egy pontot, és csak arra figyeljek. Először közösen táncoltunk és énekeltünk. Utána következett egy kis szójáték, amit a lányok adtak elő. A levegő szinte megdermedt körülöttem, az élet leállt… Én vagyok a soron! A verssel nem volt gond, hiszen még álmomban is el tudtam volna szavalni, de az a sok ember! Az volt a nagy baj! És a sok ember között megláttam anyám mosolygó-aggódó arcát, és megtört az átok! Határozottan kiléptem a szoba közepére, és anyám szemébe néztem, és elmondtam a világ legszebb versét hibátlanul, tökéletesen – csak NEKI! Hogy honnan tudom ezt? Ragyogó gyémántként potyogtak anyám örömkönnyei, és folytak végig mosolygó arcán! Boldogan rohantam a virágért, hogy felköszönthessem, mert már tudtam, ettől sokkal nagyobb ajándékot adtam neki: a szeretetemet! Az ünnepség véget ért, és vele az óvodás éveim is, de a szavalás iránti szeretetem megmaradt, mert így kimondhatok dolgokat, amiket különben nem mernék.
    Ködbe vész már ez a régi emlék, de valami boldogsággal megtelt, réveteg ködbe. Ez az a mentsvár, ahova mindig visszatérhetek, ahol mindig, újra és újra, boldog és gondtalan lehetek…

Józó Gábor VIII. e
Cseh Károly Általános Iskola

Lehetne szebb!

    Szülővárosom a kicsi, formás települések közé tartozik. Fekvése ideális, hisz a keleti oldalát a Tisza folyó szegélyezi, mely terebélyes, hosszú erdőjével eleve egészségesebb levegőt biztosít.
    Ada utcái aránylag rendezettek. Útjainkat beton és aszfalt fedi, s mellettük hatalmas a zöld felület. Városunk központját nem a „betondzsungel” jellemzi, hisz ott található két park, számtalan tér és kert. Van rekreációs központunk medencékkel és sportpályákkal, strandok, csónakkikötőnk sátortáborral, lóversenypályánk és sportrepülőterünk, s hogy ne soroljam tovább e gyönyörű adottságokat, melyet sajnos nagyon gyéren használunk ki.
    Zöld felületeink igencsak gondozatlanok. A kitaposott fű helyén gaz burjánzik, virág pedig csak imitt-amott van ültetve. Helyette eldobált szemét tarkítja a tereket, mert lakos társaink erőpróbaeszköznek vagy futballnak használják a szemeteseket, elfeledkeznek a jólneveltségről. Sportpályáink elhanyagoltak, kihasználatlanok és gazdátlanok, épp úgy mint a sátortábor és a strand. Néha egy-két jó szándékú ember megpróbál ezen változtatni, azonban munkájuk eredménye rövidéletű, mint a tiszavirágé.
    És hogy miért van így? Erre mindenhol az ember rövid és egyszerű választ kap: „Nincs rá pénz!” Mi pedig ezt gyermekfejjel egész másképp látjuk. Üres zsebbel is karban tudjuk tartani iskolánk kertjeit, virágait, tudunk vetélkedőket, sporttalálkozókat szervezni, csak egy-két vállalkozó szellemű tanárunk segítségére van szükségünk. Szerintem ilyen módon, néhány „zöld egyesület” segítségével és egy kis „jó akarattal” nagymértékben meg lehetne változtatni köztereinket, sétányainkat. Gyermekek és felnőttek tömegesen segítenének ebben, ha lenne egy „nagy Ő”, aki ezt megszervezné. Emellett kicsit fel kellene rázni mély álmából a sport- és kulturális életet, ami, szerintem, hiányzik minden normális polgárnak. Fel kellene állni azok mellé, akik eddig is próbáltak az ifjúsággal foglalkozni, segíteni nekik abban, hogy rengeteg fiatalt ne az alkohol és a drog vonzzon.
    Meg kellene találni a módot az arra hivatott személyeknek, hogy községünkbe olyan vállalkozó szellemű embereket csaljanak, akik előrelendítik a kereskedelmet és az ipart, mert édesapám gondolatait ellopva, ezt egy város bőségesen tudja gyümölcsöztetni. Nem szólva arról, hogy üzleteink megszépülnének, bőségesebben ellátnának bennünket, s nem szigetelőszalaggal lenne az ajtóinkra valami ismeretlen kriksz-kraksz szöveg felírva. Nem lennének kirakataink teli művirággal és keleti badarságokkal, az ember nem szédelegne már a bejáratnál a bűztől…
    Gondolatmenetemet itt meg is szakítanám, mert szerintem más ötleteinek is helyet kell hagyni. Csak még annyit tennék hozzá: szabadon kellene engedni őseink „adaias” vállalkozó szellemét a palackból és persze, hogy lehetne városunk sokkal szebb!

Horti Ágnes 7.e

Moj omiljeni instrument

    Pre dve godine svirala sam harmoniku. Harmonika je dosta glasan, težak i veliki instrument. Volela sam da sviram. Sa jedne strane ima dirke, a sa druge dugmad koja se lako pritiskaju. Moja harmonika ima šezdeset basova. Ona se obično koristi za koncerte, svadbe i druge svečane prilike. Ja sam sa harmonikom išla na razne koncerte. Dok sam svirala harmoniku, meni nikad nije bilo dosadno. Bila sam raspoložena dok sam svirala.
    Onda je došao i taj dan kada sam prestala da sviram, pošto sam imala mnogo obeveza: časove engleskog, hor i košarku. Prestala sam da sviram zato što nisam mogla da se uklopim u sve to.
    Možda će mi jednog dana biti žao što nisam nastavila da sviram.