Teológiai gondolatok
A személyválogatás nélküli szeretet

    Eddigi elmélkedéseinkben többször is szóltunk Isten feltétel nélküli szeretetéről, de nem igazán esett hangsúlyos közlés arról, hogy ez a szeretet személyválogatás nélküli is. Valójában ez a két jellegzetesség adja meg Isten tökéletes szeretetének a lényegét, melyre nekünk is törekednünk kell.
    Tény, hogy a keresztény ember életének mintája Jézus Krisztus élete. Minden keresztény döntés és ítélet mércéje is az Ő élete. Erre kell törekednünk, ezt próbálgatjuk napról-napra, hétről-hétre, reményeink szerint egész életünkön át. Hogyha nem így teszünk, akkor Jézus szavait nem örömhírként fogjuk fel, és azok csak egy ideológia, szép tanítás szintjén maradnak.
    Isten nap mint nap megpróbál beférkőzni életünkbe. Ott van, ha minden rendben van velünk és körülöttünk, de akkor is, ha teljes ürességben maradunk rossz döntéseink következményeként. Velünk van, ha kesergünk, ha panaszkodunk Istenre és emberre, ha mindenkit rossznak és hálátlannak tartunk. Akkor is szeret, ha nem engedjük be életünkbe, és amikor nem merjük bűnnek nevezni önzésünket, siker- és érvényesülésvágyunkat, a mások iránti elmulasztott jótetteinket.
    Isten akkor is feltétel és személyválogatás nélkül szeret, amikor megengedi, hogy elveszítsük anyagi biztonságunkat, egészségügyi jólétünket. Mindezt nehezen értjük meg, hiszen itt és most akarjuk imáink, elképzeléseink hiánytalan teljesítését és megvalósulását.  Ezért gyakran Isten igazságosságát is kétségbe vonjuk. Felül szeretnénk bírálni a határozatait, kéréseink teljesítésének „naprakészségét”.  A kérdés már csak az, hogy vajon mi eljutottunk-e életünk Igazságához?
    Isten nem személyválogató: nem ítéli el a bűnöst, hanem arra hív, hogy mi magunk ismerjük fel (és el) bűneinket.
    Ha életünkben megtapasztaljuk és megértjük Isten tökéletes szeretetét, akkor ezt készek leszünk másokkal is közölni a szeretet személyválogatás nélküli gyakorlásában. Ennek kapcsán vegyük személyes meghívásnak Ferenc pápa alábbi buzdítását:
    „Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy minden nap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert senki sincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott. Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy Ő már tárt karokkal várja érkezését. Itt van a perc, hogy azt mondjuk Jézus Krisztusnak: Uram, hagytam rászedni magam, ezerféleképpen menekültem szereteted elől, de most újra itt vagyok, hogy megújítsam szövetségemet veled, szükségem van rád. Fogadj vissza újra, Uram, fogadj ismét megváltó karjaidba.” (Ferenc pápának Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása, 3) 
    A fentiek fényében segítsünk rászoruló embertársainkon, engedjük, hogy minden cselekedetünkben a szeretet jelezze Krisztushoz való tartozásunkat!

Morvai Matild, MA