60+
Körkép az Idősek Napközijéből
A moholi Idősek Napközijében több olyan kezdeményezésről hallhattunk, melyeket érdemes megemlíteni. A programokra az idősekről való új típusú felelős gondoskodás jellemző. Nagy József, az Idősek Napközijének vezetője osztotta meg az információt, miszerint: A nőnap alkalmából a Vesna Civrić vezette Duga szegénységcsökkentő bizottsága lepte meg az időskorú hölgyeket ajándékkal.
A márciusi hónapban Újbudán sor került egy az időskori aktivitással kapcsolatos konferenciára azon önkormányzatok képviselő számára, akik csatlakoztak a 60+ programhoz. Újbuda EU-s pályázatának nemzetközi partnerein kívül (Prága V. kerülete - CZ, Marosvásárhely - RO, Nádszeg - SK, Ustron - PL és Trogír - HR) Ada község képviselői Apró Bakai Magdolna, a Szociális Gondozó Központ igazgatónője, Komáromi Katalin, a moholi Idősek Otthonának képviselője és Nagy József a moholi Idősek Napközijének vezetője ismertették a helyi intézmények gyakorlatait és tapasztalatait. A szakmai konferencián és találkozón résztvevő adai, moholi és törökfalusi nyugdíjasok alkotóműhelyek munkájában vehettek részt a három napos rendezvényen. A testvérvárosi találkozóra Urbán Mónika, a községi elnök helyettese vezette az adai delegációt.
A minőségi idősödés kiemelkedő képviselőjeként a moholi Nyugdíjas-egyesület tagjai hagyományos rendezvényeik és bevált programjaik keretein belül figyelmet fordítanak saját maguk szellemi karbantartására, kapcsolataik ápolására és nem utolsósorban székhelyük és környezetük rendezésére is. Gondoskodó és törődő aktivitással vettették bele magukat a tavaszi nagytakarításba a napközi területén és az épület renoválásba áprilisban, és nem volt akadály a létramászás sem. (kép). A munkaakción kívül részt vettek az Idősek Otthonában megrendezett hagyományos húsvéti kiállításon és tojásfestő versenyen április 10-én. Az ünnepi megnyitón fellépett a Nyugdíjas Egyesület ének- és mazsorett csoportja (kép a színes borítón), valamint ízléses kézműves alkotásokkal gazdagították a rendezvény tárlatát. A szórakozás mellett tanúságot tettek a humanitárius oldalukról, ugyanis a Szociális Gondozó Központtal karöltve húsvéti csomagokat készítettek idős, szegény sorsú, valamint magányos polgárok számára, hagyományos ünnepi étkekkel. Az aktivisták 43 csomagot készítettek és lepték meg vele a rászorulókat (kép a színes borítón).
Nagy József elmondta még, hogy az Egyesület új vezetőséget választott, melynek elnöke Zsótér Mihály lett. Terveik között továbbra is szerepelnek a hagyomány – és kapcsolatápoló rendezvények és találkozók, vagyis továbbra is hallatja hangját a 60+ generáció.
Lajkó Szilvia