FIATALOK ÍRJÁK
Játszani csudajó
Régebben, mikor még kisebb voltam, rengeteget játszottam. Most már az idő múlásával egyre inkább elmegy a kedvem tőle.
Persze, ha még néha meglátom egy kedves játékomat, utána nyúlok. Ilyenkor visszagondolok a régi szép időkre. Például amikor anyával kiskuktáztunk. Bementem a szobámba, és elkezdtem rendezkedni, a játékosdobozaimból kis szobát építettem, elővettem a múanyag felszerelésem, és már indult is a főzés. Később egymásra raktam a cipősdobozokat, és párnákat tettem körbe. Ez helyettesítette az asztalt és a székeket. Anyu mindig megdicsért, hogy született szakácsnő vagyok. Persze, mint minden gyereknek, egy időben nekem is érdekes volt a plüssállatozás. Óriási plüssgyűjteményt rakhattam fel a polcomra. Születésnapomon mindenki megcsodálta és játszott vele. A kedvenc játékom mégis a gyurmázás volt. Kisállatokat formáltam belőle, és sorba állítottam őket a kávézóasztalom, hogy kis vörösfülű ékszerteknősöm megcsodálhassa. Nagyon elszomorodtam mikor rá se hederített. Játéknak számít az is, amikor az ember egy élő kisállatot tekint játszótársának. Egyszer egy ember apukámmal való sétálás közben megkérdezte, hogy szükségünk van-e kismacskákra. Természetesen én igent mondtam, míg apa nemet. Egy kicsi hízelgés után ő is beleegyezett. Másnap reggel, ahogy óvodába indultam, ajtónk előtt egy nagy doboz volt, benne két aranyos, hófehér kiscicával. A nagy örömtől majd kiugrottam a bőrömből. Kikaptam az egyiket a dobozból és megsimogattam, a levegőbe dobáltam, össze-vissza ölelgettem. Minden nap gumiegerekkel játszottam velük. A kutyusokkal is jót lehet szórakozni. Amynek hívják az enyémet, aki nagyon pajkos. Úgy játszunk, hogy én elszaladok, ő meg utánnak szalad és megpróbál rám ugrani. Néha sikerül is neki, de általában kitérő oldalmozdulatokkal lehagyom. Ahogy nőnek a gyerekek, a számítógép iránt kezdenek el érdeklődni. Nekem a The Sims 3 a kedvenc játékom. Itt egy virtuális világot hozhatsz létre, és egy általad alkotott családdal játszhatsz. Születnek gyerekeid, megházasodsz, randizgatsz, rendezed a házad. Három módban játszhatsz: elő, vásárlás, építés. Kedvencem az építés, mivel itt saját otthont hozhatsz létre. De ezenkívül interneten még játszom az Ebneveldét, ahol minden nap gondoskodnod kell kutyusaidról. Ötven faj közül választhatsz, de az árvaházból is örökbefogadhatsz egyet. A Hourse is interneten működik. Itt lovakat kell rendezned. Regisztráció után próbajátékot kell folytatnod, természetesen jutalmakért.
Az olvasást sem vetem meg. Mindennap kezem ügyébe kerül egy könyv. A kedvenceim Fekete Istvántól a Bogáncs és a Tüskevár.
Játszani jó, mert játék közben elfeleded gondjaidat és visszaemlékszel a múltra.
Bartus Valentina
6. b. Cseh Károly Általános Iskola
Vajda Emese, ADART Ada, Csónakok, akvarell
Vadalma
A Vadalma című regény az újvidéki Fórum könyvkiadó által kiadott mű, melyet Farkas Zsuzsanna illusztrált, és ami ettől fontosabb, Németh István írt. Az a könyv, melyet én olvastam, 1984-ben jelent meg, 140 oldalas, a borítóján pedig a főszereplő, Palkó látható Hóka tehénnel együtt. Ez igazi regény, mely engem teljesen elvarázsolt. A történet Vajdaságban játszódik. Szerintem az író, Németh István saját gyermekkori élményeit olvashattam sok-sok levélben, illetve beszámolóban.
A könyv olvasása során eszembe jutottak azok az élmények, melyek velem is megtörténtek. Ahogy Palkó is ismerkedett a tehénnel, na én is úgy barátkoztam rokonaink teheneivel és bikáival falun. Nekem félelmetes érzés volt, de nem tartott sokáig, mert én is gyorsan megbarátkoztam a kérődző négylábúakkal…
A regény témája nagyon közel áll hozzám. Mivel kisvárosi lány vagyok, minden eseményt el tudok képzelni. A falusi emberek titkolózó és pletykás természetét, a háziállatok sokaságát és a szégyenlős fiúk szerelmes butaságait…
Amikor a könyvet olvastam, néha hangosan felnevettem. Olyan jópofa és őszinte ez a Palkó gyerek, hogy lelki szemeim előtt láttam Ilka nénit és Tamás bácsit vitatkozni, Palkót szégyenlősen lapulni, Gugás Ferkót pedig zsörtölődni.. Aztán elképzeltem Jokát, aki Szöpét ajándékokkal és szerelmes levelekkel halmozza el, majd Szöpe hamarosan Palkó szerelme lesz…
Teljesen átéltem ennek a nagyvárosi fiúnak a gondjait, melyet falun, Karacson élt át.
Nagyon tetszett az a rész, amikor Joka mondta:
„Meg is márelom egyszer az egész világot. Ha gangeszter leszek Nevijorkban.” – és utána a budin cigizett…
Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a regényt. Olyan érzésem volt, mintha direkt az én korosztályomnak íródott volna. Sok tanulságot vontam le a történetekből, és rengeteget nevettem, miközben olvastam. Úgy gondolom, soha nem fogom elfelejteni ezeket az egyszerű, közvetlen és nagyon barátságos beszámolókat…
Hanák Adél,
5. b., Cseh Károly Általános Iskola, Ada