SZAKSZERVEZETI HÍREK
Nyilatkozat a villanyáram drágulása kapcsán
A villanyáram augusztus elejére beharangozott drágulása, amely bizonyosan magával vonja majd számos más termék és szolgáltatás árának lavinaszerű emelkedését, valamint a szerbiai polgárok amúgy is nehéz anyagi és szociális helyzetének összeomlását, a Szerbia Önálló Szakszervezetei Szövetsége számára minimum elfogadhatatlan. Ezen áramütéssel az alapvető közszükségleti cikkek, mint a kenyér, tej, hús és hústermékek stb. árának növekedése európai szinten a legnagyobb lesz. Az áram drágulása különösen a munkanélküliek (úgy egymillió személy), valamint a kiskeresetűek és nyugdíjasok részére jelent majd gondot. Megjegyezzük, hogy a fogyasztói árak az év első 5 hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest már 11,5%-kal nőttek. A Szerb Kormány azon ígérete, miszerint gondot viset majd a polgárok anyagi és szociális helyzetéről, hogy nem fogja engedni a további romlását, hanem minden intézkedést megtesz az életszínvonal javulásáért, úgy látszik, csak az üres ígéretek mezején rekedt. Felvetődik a kérdés, hol van a polgárok tűrőképességének határa? Ha már a Szerb Kormány a krízis ellen irányuló intézkedéseivel a takarékosságot teszi előtérbe és a keresetek és nyugdíjak növelését ellenzi, akkor egyidőben a vállalatok monopolisztikus viselkedése és a drágulások ellen is fel kellene lépnie. Szerbia Önálló Szakszervezetei Szövetsége felhívja a kormányt, vizsgálja még egyszer felül az áram drágítását támogató esedékes döntését.
A nyudíjak összehangolása 2013. októberében és 2014. áprilisában és októberében várható
1. Szerbia Önálló Szakszervezetei Szövetségének álláspontja az, hogy a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvény javasolt változtatásai ás módosításai, amelyek a nyugdíjak összehangolása módjának változtatását irányozzák elő (indexelés), a legtöbb nyugdíjas esetében a már így is nehéz anyagi helyzetük további romlását vonja majd maga után.
2. A törvénymódosítási javaslat 80a szakasza 2013. októberében összehangolásként 0,5% nyugdíjemelést lát elő, ám ez jóval lemarad a szerbiai fogyasztói árak százalékban kimutatott emelkedéséhez képest. Példaképpen a fogyasztói árak 2013. január-május időszakában az előző év ezen periódusához viszonyítva 11,5%-kal emelkedtek, sőt egyes cikkek árának növekedése még 30%-nál is nagyobb volt.
3. Szerbiában, 2013. májusában, a munkahelyi nyugdíjasok száma 235.771 volt, ezek minimális nyugdíjat kaptak, vagyis 13.156,12 dinárt, ez az ország össznyugdíjasainak 17,1%-a. Ugyanebben a hónapban 806.552 nyugdíjas (58,4%) a szerbiai átlagnyugdíjtól (25.456,01 dinár) kisebb nyugdíjat kapott kézhez.
4. A törvénymódosítási javaslat szerint 2014-ben úgy hangolják a nyugdíjakat össze, hogy 2014. árilisában 0,5% emelés várható, majd pedig az év októberében még 1%-os emelés esedékes. Nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy így 2014-ben is folytatódik majd a nyugdíjasok anyagi helyzetének süllyedése, figyelembe véve, többek között, hogy a nyugdíjakhoz képest a fogyasztói árak és a keresetek nagyobb százalékban fognak növekedni
Belančić Miroslav