Teológiai gondolatok
A kisgyermek vallásos nevelése

    A kisgyermek vallásos nevelése elsősorban a szülők feladata. A vallásos nevelés nem egyszerű feladat, hisz a gyermek mind annak a varázslatában áll, ami számára ismeretlen eredetű és éppen ezért az általa nem ismert jelenségeket olyan erők, hatalmak működésével ruházza fel, amelyek valamiféle „földöntúli” dolgokkal vannak kapcsolatban. Ezért szükséges, hogy a kisgyermek vallásos nevelése a gyermek fejlettségére, felfogóképességére épüljön. A vallási tudat fejlődése nem ugrásszerű, hanem fokozatosan végbemenő folyamat, melyet a nevelőnek tudnia kell.  Ellenkező esetben a kierőszakolt, elsietett fellépés többet árt, mint használ. És még valami: nagyon fontos, hogy gyermekünk vallási nevelésében szabaduljunk meg minden olyan olcsó megoldástól, ami ugyan elbűvöli a gyermeket, de nem igaz.
    A kicsinyek helyes vallásra- és hitre nevelésénél a következő alapvető szempontokat kell figyelembe vennünk:
    – az apa és az anya együtt képviselik Isten jóságát a gyermek előtt: ha ők jók, szeretetet sugárzó személyek, akkor Istent is jónak, szeretetteljesnek ismeri meg a kisgyermek;
    – a családi légkör Isten Országának az előjele: a családban uralkodó béke, öröm, a kiengesztelődés valójában üzenet arról a Családról, melynek az egész emberiség a tagja. A gyakori beszélgetések legyenek a később kialakuló Istennel való őszinte, bizalmas beszélgetések előképei. Az asztal ne legyen sem az újságolvasás, sem a televíziózás, de még a kioktatás színhelye sem, hanem a meghitt, őszinte beszélgetések alkalma;
     – a gyermek néven szólítása Isten gondviselő szeretetének a jele. Minden gyermek szereti, ha néven szólítják, mert ez tiszteletet, megbecsülést sugároz felé;
    – a kisgyermeknek egyszerű szavakkal szóljunk arról, Aki bennünket éltet, szeret. Vigyázzunk, hogy soha ne teologizáljunk! Ügyeljünk arra is, hogy csak olyan fogalmakat használjunk, melyeket a gyermek megért;
     – a természet szépsége a legnagyszerűbb alkalom arra, hogy a gyermek figyelmét a természetfelettire fordítsuk. Itt sem árt azonban az óvatosság: az ok-okozati összefüggéseket a gyermek még nem érti. Óvakodjunk attól is, hogy óvodás vagy kisiskolás gyermekeinknek Istent ne hasonlítsuk egy hatalmas emberhez, és külsejét se írjuk le. Elmondhatjuk ugyan Isten ábrázolási formáit, de akkor magyarázzuk meg a használt jelképeket;
    – a gyermekekkel való imádkozás a kisgyermek egyik alapvető élménye. Nagyon fontos, hogy a gyermek ne muszájból imádkozzon, hanem azt „kívánja” a szüleitől. Az egyszavas imáktól a spontánul mondott köszönetig, bocsánatkérésig bármi lehet az Istennel való beszélgetés tárgya;
    – a templomi látogatást bármikor el lehet kezdeni. Fontos, hogy kezdjük rövid, csendes időben való látogatással, majd folytassuk egy rövid közösségi részvétellel;
    – a bibliai történetek megragadják a gyermeket, de ügyeljünk arra, hogy a felolvasott vagy elmondott események legyenek rövidek, a gyermek számára könnyen megjegyezhetők.

Morvai Matild