Kenyérszentelés Törökfalun
Július 25-én a törökfalui Szent Gellért római katolikus templomban ünnepélyes keretek között zajlott le a kenyérszentelés ünnepe. A szentmisét ft. Kozma Róbert helyi plébános mutatta be. A Szentlélek közbenjárásával nagyon szívhez szóló szentbeszédet mondott. A szentmisén részt vett a helyi polgármester, a kevi polgármester és asszonykórus, a tornyosi tamburazenekar és a helyi Búzavirág asszonykórus. Ők lelkes énekükkel segítették Petrás József kántor úr munkáját. A falu néhány fiatalja népviseletben vonult be a szentmisére, és helyezte az oltár elé a friss kenyeret és a búzakalászból készített koronát. A szentmise végén az atya megszentelte a kenyeret, majd kiosztotta a jelenlévőkre Isten áldását, és a pápai himnusszal, valamint a magyar himnusszal zárult a szentmise. Kicsiny templomunk harsogott a gyönyörű énekektől.
Mindezek után a résztvevők átvonultak a Faluházba, ahol szerény kis műsorral folytatták az ünnepet. Felléptek az asszonykórusok, szavalók, táncosok. A műsor után egy kis agapéval vendégelték meg a fellépőket és a nézőket.
A helybeli pasztorális tanácstagok is besegítettek a szervezésben. Hálát adunk a jó Istennek, hogy a szomszédos falvakkal együtt békességben és szeretetben ünnepelhettük a kenyérszentelést.
Solymosi Judit