BÉKÁK POTYOGTAK AZ ÉGBŐL
Jövőre is nagy vizek várhatók

    A Körkép júliusi számában azt írtam, hogy 1942-ben Adán és Zentán átvágták a Tisza-töltést. Erre olyan visszajelzést kaptam, hogy a töltést nem vágták át, hanem azt maga a Tisza szakította át. Nagyon téved, aki ezt állítja! Állításom bizonyítására részletesen leírom a folyamatot, és egy kis ízelítőt is adok az akkori viszonyokból.
    A hatóság úgy döntött, hogy a Tisza igen magas vízállása miatt Adánál és Zentánál elvágják a töltést, hogy ezáltal megmentsék Mohol községet a Tisza elöntéséről. Erről a döntésről értesítették is a lakosságot, egy hetet adva, hogy a rétekből, valamint a lapos részekből hazatakarítsák az ott lévő ingóságaikat és egyéb tárgyaikat. A lakosság értesítésére abban az időben a kisbíró, pontosabban azok közül is a község dobosa szolgált. Abban az időben Túri Gyura bácsi volt a dobos, aki igen kedves és népszerű ember volt. Ismerte is a község apraja-nagyja. A többi kisbírótól nemcsak apró termete miatt volt könnyű megkülönböztetni, hanem a szemüvegéről is, mivelhogy egyedül csak ő viselt okulárét.
    A szemüvegnél maradva, tudni kell azt is, hogy abban az időben nemhogy Adán, de még a környékben sem volt optikus. Így hát a szemüveg nem vásárlás, hanem öröklődés útján terjedt. Aki nagy szemüveget örökölt – ha módjában állt – kicserélte kisebbre, föltéve, ha valakinek éppen nagyobbra volt szüksége. Akinek viszont ez a csere nem sikerült, az úgy oldotta meg a dolgot, mint Gyura bácsi: ruhával körültekerte a szemüvege szárait és így megvastagította azokat. Abban az időben ugyanis nem a szemüveg alkalmazkodott a szemhez, hanem fordítva, a szem (a gazda) a szemüveghez. A fontos az volt, hogy le ne essen!
    Visszatérve a doboláshoz, Gyura bácsi nagyon pontos ember volt. Minden utcasarkon, a hosszabb utcákban meg az utca derekán is megállt, dobolt, majd kikiabálta a híreket. Május derekán (a pontos napot nem tudom), 1942-ben a következőkképpen zajlott le ez a közhírré tétetés: Gyura bácsi az utcasarkon megállva hosszan verte a dobot, úgy taktusra. Mikor látta, hogy már jókora tömeg gyűlt össze, elkezdte mondani az „előzetesét”, ami így hangzott:

„Közhírré tétetik, hogy a pipa tiltatik.
Aki szívja, annak a se..ibe gyugatik!”

    Majd újabb rövid pergetés következett (hogy a nevetésből elcsendesedjenek) és utána elkezdte:

    „Közhírré tétetik, hogy Moholy község megmentése érdekében a Tisza töltése Adánál, valamint Zentánál átvágatik. Akinek van ingósága a rétekben, vagy az alacsonyabban fekvő földeken, az egy héten belül takarítsa el onnan, mert utána sem a töltésen, sem a rétekben nem szabad közlekedni. A Tisza átvágása a kompjárásra és a strandra vezető utak között lesz. Aki ezt hallja, az a szomszédjának is adja át. Többet nem mondok.”

    Eddig a dobolás teljes szövege, majd egy újabb, befejező pergetés következett.
    Az átvágást én magam nem láttam, mert az utak már hajnalban le voltak zárva. Minden csendőr, kisbíró, postás, azaz minden egyenruhás személy mozgósítva lett, nehogy valaki is az átvágás közelibe jusson. Magát az átvágást csak hallomásból írom le.
    Az egy hét várakozási időt arra használták, hogy a töltésen dolgozzanak, hogy két helyen olyan 2-300 méter távolságra cölöpökkel, rőzsekévékkel megerősítsék a töltést (bár tudni lehetett, hogy ezt később elviszi az áradat).
    Az átvágást úgy kezdték, hogy e két megerősített rész között, oldalról és felülről elkezdték gyengíteni a töltést, mindaddig míg meg nem indult és egyre erősebbé nem vált a szivárgás. Mikor a szivárgás már erős lett, abbahagyták az ásást, gyorsan otthagyták a töltést, amit aztán rövid idő alatt át is szakított a Tisza. A rés nagyon gyorsan növekedett, és magával sodorta a megerősített részeket is. A tömérdek vizet elnyelték az adai, a zentai rétek, de jutott belőle a moholi réteknek, laposoknak is.
    Egy zentai ismerősöm meg így mesélte el élményét a zentai töltés átvágásával kapcsolatban:
    Ő már minden hazavitt a rétből, csak még az egyik szép nagy cseresznyefáján maradt leszedetlen a szép korai, májusi cseresznye. Úgy gondolta, hogy az átvágás napján, hajnalban lemegy a rétbe és lekapkodja a maradék cseresznyét, hogy az se vesszen kárba. Úgy is történt. Elindult, mielőtt el nem állták volna az utakat és a létrát, valamint a biciklijét a fához támasztotta ő pedig két garabollyal fölmászott a nagy cseresznyefára. Gondolta, a fáról messzire ellát, és ha észreveszi, hogy a távolban már kezd csörgedezni a víz, lesiet a fáról, felteszi a két garabolyt a kerékpárra, és gyorsan elhajt a víz elől.
    Az egyik garabolyt már meg is szedte, a másik is szépen telt, amikor csörgedezés helyett óriási robajt hallott. Jött a víz, de nem csörgedezve, hanem jó két méter magasan dübörögve. Elsodort létrát, kerékpárt, vele a garaboly cseresznyét is. Jó 5-6 órán keresztül ömlött a víz szakadatlanul. Mikor délutánra megállapodott, az illetékesek csónakokkal megkezdték a járőrözést és a hasonló „koránkelők” összeszedését. Emberünkre csak alkonyatkor került sor. Igaz, mindene nélkül, de fő, hogy kiszabadult a víz fogságából. Viszont sem a kerékpárt, sem a létrát, sem a cseresznyés garabolyokat nem látta többé. Hát így számolt be zentai ismerősöm az ottani tiszatöltés átvágásáról és a kalandos cseresznyeszedésről.
    Mielőtt befejezném a vízzel kapcsolatos témát, szeretném a kedves olvasók, valamint az illetékesek figyelmét felhívni arra, hogy az elkövetkező 2011-es év is hasonlóan vizes lesz, mint az idei esztendő! Félő, hogy meg fog ismétlődni az 1941-42-tes, vagy az 1999-2000-es esztendő. Én ezt csak mint laikus mondom, de megfigyeléseimre támaszkodva, határozottan állítom. Bár tévednék!
    A bizonyítékok közül csak egyet említek. 2010. július 18-ai viharban az átvonuló esőzsákból igen nagyszámú piciny béka hullott. Ha a „monszun” megérkezése után két hónapra, júliusban, még van ereje esőzsákot hozni fölénk, akkor a jövő évre is bőven lesz tartaléka! A békaeső – ismétcsak heves zivatar és szélroham kíséretében –2010. augusztus 10-e éjszakáján is megismétlődött.
    Ahogy visszaemlékezem, 1941. július második felére – a kévés búzabetakarítás ideje volt – nappal érkezett egy vihar zsákeső formájában. Úgy szakadt az eső, hogy csak 2 lépésre lehetett ellátni. Mikor pedig csendesedni kezdett, láttuk, hogy piciny békék százai ugráltak, de egy óra múlva már mind elhúzódtak a fű vagy a bokrok alá. A nádtetős házak fedelén azonban még napok múlva is lehetett látni, ahogy bujkálnak a nád között! A békák olyan picinyek voltak, hogy a legkisebb női karikagyűrűn is átugorhattak volna. Mindenesetre, ha van valami lehetőség, készüljünk fel a következő vizes esztendőre. Bár csalódnék, de ez nem valószínű!  A jövő év márciusában pedig figyeljék a partifecskék fészkeit a Sárgapartnál. Igaz, az akkor már a 23. órában leszünk, de lehet, hogy majd valakinek valamin még segíteni fog!

Id. Török Máté

    Utóirat:
    Hitelt érdemlő magyarázat szerint az itt látható tornádó-képződmény, felhőtölcsér (tube) kavargó légáramlata felszippanthatja a sekélyebb tavakból a vizet, vele együtt a kisbékákat (akik mindig a felszínen úszkálnak, kandikálnak, pipálnak) és többszáz kilométer távolságba is elviheti, és nagy területen szétterítheti őket. Ez a magyarázata a „békaesőnek”, amit mostanában már kétszer is volt és sokan láttuk, átéltük!

2010.VI.3-án tornádó tölcsérek lógtak Adán, a Boja András utca fölött!