Akiknek a vérében van a tánc
Beszélgetés Klucsik Anitával és Szabó Sándorral a New Ada Dance Tánccsoport legeredményesebb táncosaival

    Két adai fiatal, akiket sokszor sokan látunk, megnézünk, mert mozdulataik, lépéseik vonzzák a tekintetet, hiszen vérükben van a tánc, a ritmus. Sokszor látjuk őket, mégsem ismerjük őket, nem tudjuk, hogy Klucsik Anita és Szabó Sándor számos kitűnő helyezést mondhat magáénak, s nevük ismerősen cseng a hazai és a külföldi táncversenyeken egyaránt.

    Sándor: Hétéves voltam, amikor elkezdtem táncolni az Aranykapu Művelődési Egyesületben, de csak azért vágtam bele, mert volt egy nagy szerelmem, aki beiratkozott, és én követtem, de annak ellenére, hogy ő nemsokára otthagyta az egyesületet, én maradtam  nyolc évig. Majd egy kis szünet után a Vénusz Táncklubba kerültem, és utána jött a New Ada Dance, tehát mintegy tizenhat éve folyamatosan táncolok.
    – A néptánc után hogyan jött a klasszikus tánc?
    Sándor: Jött a vizsgabál, ahova csak anyukám unszolására mentem el. Ott már a táncoktató, Orovec Béla bíztatott, és győzködött, hogy komolyabban kezdjek foglalkozni a tánccal. A tánciskola felénél jártunk, amikor egyszer azt mondta: „te kis aranyérmes”. Ekkor még nem tudtam, hogy miért mondja ezt, de később elmagyarázta, hogy tehetségesnek tart, és a vizsgabálon, nagy meglepetésemre, meg is nyertem a táncversenyt. Ekkor már hívtak a Vénuszba, de csak egy év múlva mentem el megnézni, hogy mit is csinálnak, és ott ragadtam.  Azóta mindenben, amit csak lehet táncolni, benne vagyok.
    – Van-e olyan tánc, ami igazán kedves számodra?
    Sándor: Hip-hop, elektric boogie, szalsza, de a többit is szeretem.
    – A néptánc?
    Sándor: Az most már nincs. De a néptánctól nagyon sokat tanultam. A tartás ott is nagyon fontos, csakúgy mint a figyelem, és a tánc alapjait ott tanultam meg, s megszoktam a színpadot is.
    – Anita, ha jól tudom, te is néptánccal kezdtél.
    Anita: A testvérem miatt kezdtem el táncolni a Vadvirág Hagyományápoló Kör csoportjában. Körülbelül három év után váltottam, amikor az általános iskolában bemutatták a hip-hop stílust, és táncosokat toboroztak. Kíváncsiságból elmentünk egy órára, és rögtön beleszerettem. Teljesen más volt, mint a néptánc, és jobban is tetszett. Ekkor ismerkedtünk meg Lábadi Norberttel, a mostani koreográfusunkkal. Csaknem négy évig csak hip-hopot tanultam, de mindig csodálattal néztem a többieket, akik latin és sztenderd táncokat táncoltak, és később én is belevágtam. Az első koreográfiám a tangó volt, ami még elég bizonytalanul ment, de végül belerázódtam.
    – Kedvenc táncod van-e?
    Anita: Cha-cha-cha és a hip-hop.
    – És ti most együtt táncoltok, és nem is akárhogyan. Az idei világbajnokságon is jól szerepeltetek.
    Anita: Lengyelországban, Lodz városban tartották a világbajnokságot, ott latin mixszel harmadikak lettünk, Sanyi egyéniben elektric boogie-val harmadik, én pedig hip-hoppal a negyedik helyen végeztem.
    Sándor: És itt Lengyelországban felkértek bennünket, a senior csoportot, hogy a megnyitón egy angol keringővel nyissuk meg a sztenderd kategóriát.
    Anita: Büszkék vagyunk arra is, hogy márciusban az adai nemzetközi táncfesztiválon latin tánccal elsők lettünk.  Valamint az Óbecsén tartott világbajnokságon elért második hely is fontos számunkra, hiszen egy nagyon jó magyar csoportot utasítottunk magunk mögé.
    – A versenyen mi mindent értékel a bírálóbizottság?
    Anita: Fontos, hogy egyszerre mozogjunk, a koreográfia jó legyen, és nem utolsósorban az is, hogy a szívünket beletegyük a táncba.
    – Ti még mindig tanultok, vagy már ti tanítatok?
    Sándor: Profik még nem vagyunk, tanulgatunk, főleg vendégtanároktól, akik például egy-egy tábor erejéig eljönnek hozzánk.
    Anita: Molnár Andrea és Steiner Balázs szokott eljönni hozzánk, ők egészen az alapoktól tanítanak bennünket, a tartástól kezdve egészen a komolyabb sorozatokig mindent átveszünk.
    – Számotokra ez hobbi?
    Anita: Nem, nem csak hobbi én a táncot folytatni szeretném oktatóként, tánctanárként is. Az álmom hogy ott legyek egy táncteremben a saját táncosaimmal. Szeretnék annyira jó lenni, hogy másokat taníthassak.
    Sándor: Az én álmom is az, hogy taníthassak,és hogy minél magasabb szintre jussak el.
    – De te már, Anita, tanítottál is.
    Anita: Péterrévén tanítottam be egy koreográfiát, de nekem nagyon nehéz volt. Van még mit tanulnom, és mindig lesz mit tanulni.
    – Mire van szükség ahhoz, hogy valaki jó táncos lehessen?
    Anita: Az akarat és a kitartás a legfontosabb,de a tehetségre is szükség van. És az oktatón, koreográfuson is sok múlik, az ösztönöz, az mutat újat. Mi is sokat köszönhetünk Orovec Bélának, aki a páros táncban van segítségünkre, valamint Urbán Mónikának és Pauzenberg Ildikónak, akik szintén velünk vannak. És persze Lábadi Norbertnek, aki mindig segít és lelket önt belénk.
    Sándor: Az a legfontosabb, hogy valaki akarjon, szeressen táncolni. De sok lemondással is jár, ha valaki komolyan gondolja.
    – Mindketten szeretitek a hip-hop stílust. Miért vonz ez benneteket?
    Sándor: Mert nem annyira kötött, lazább, sokkal jobban beleélhetjük magunkat.
    – Beszéltetek magatokról, de együtt táncoltok, jól ismeritek egymást. Mi az, ami miatt szerintetek jó táncos a másik?
    Sándor: Anita gyorsan megjegyez mindent, egyszer megmutatja valaki a mozdulatokat és ő rögtön letáncolja,  senki sem tudja, hogyan csinálja. Ez egy nagyon-nagyon jó tulajdonsága.
    Anita: Sanyi nagyon találékony, feltalálja magát minden helyzetben, és magától is tud azonnal újat mutatni.
    – Beszéltünk arról, hogy mi kell a tánchoz. De mit ad a tánc?
    Sándor: Kondíciót, barátokat szerezhetsz általa, tartozol valahova és megtanít viselkedni. Ha egy frakkot veszek fel, más stílust, más tartást öltök magamra, másképp viselkedek.
    Anita: Feloldja a feszültséget, és nagyon sok helyre eljuthatunk általa.
    – A feszültségről jut eszembe.  Lámpa-lázatok van?
    Sándor: Mindig, addig még oda nem érek a színpadhoz, utána megszűnik.
    Anita: Már kevésbé, mint az elejében.  Amikor a színpadon vagyunk, úgy érezzük, hogy sose lesz vége, de mikor jövünk le,úgy tűnik, mintha csak egy másodperc lett volna.
    – Mi kor lesz a legközelebbi megmérettetés?
    Szeptemberben Adán lesz open verseny, és két év múlva pedig Londonban világbajnokság, ahova feltétlenül el szeretnénk jutni, de még támogatókat kell találnunk – mondta mosolyogva Anita.

Józó Mónika