116. Zöld levél
2010 fája: az EZÜST HÁRS
Ezüst vagy magyar hárs (Tilia tomentosa, Tilia argentea)
Az év fája figyelemfelkeltő akció Németországból indult 1989-ben. Az Év Fája Alapítvány döntése alapján idén a Kárpát medencében (Magyarországon) az év fája az ezüsthárs lett.
Az ezüst hárs (Tilia tomentosa) tudományos nemzetségneve (Tilia) az ókori latin nyelvben már e fajt is jelölte, amely molyhosat jelent. Szerb neve bela, srebrna lipa, németül Linde, angolul lind, linde, lime (USA), franciául tilleul.
A hárs nemzetségnév állítólag az ősi finnugor nyelvből ered, oklevelekben már a XI. századtól előfordul a hás, hásfa megnevezés. Nagytermetű, akár 35 m magasságot is elérő fafaj, amelynek törzse egyenes, hengeres, a koronában erős, többnyire meredeken fölfelé törő ágakra bomlik. Hajlamos a villásodásra, kivágása után sarjcsokrok, több törzs képződik rajta. Kérge sokáig sima, fiatalon ezüstszürke, később sötétszürke, sekélyen és hosszant repedezett. Matuzsálemi kort is megérhet, a zalai szőkedencsi temetőben 700 éves hárs van.
Az egyik legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy hajtásain, különösen a levélfonákon, de a virágzaton és még a termésen is csillagszőrök figyelhetők meg. Ezüstös szürke lombozatáról már messziről felismerhető. A legkésőbben virágzó hársfajunk, bódító illatú virágait július elején nyitja. Szeptemberben érő terméseit a nyelv alakú murvalevelek segítségével a szél messzire szállíthatja.
Faanyaga színes geszt nélküli, sárgásfehér, igen lágy, könnyű, egyenletes és finom szövetű, nem vetemedik. Faragásra kiválóan alkalmas, a teknővájó cigányok előtt nagy becsben állt, ezért néhány vidékről szinte ki is irtották. Fájából jó minőségű orvosi szenet is előállítanak. Virágai a nyár derekán is értékes méhlegelőt nyújtanak. Hársaink között a legnagyobb mézhozamot adja. Virága viszont drogkészítés, teázás céljára alkalmatlan, mivel a rajtuk található szőrzet allergiát vált ki. Rendkívül ízletes méze azonban túltesz a kis- és nagylevelű hárs mézénél, és fogyasztása semmilyen allergiás reakciót nem vált ki. Ez tehát az a hárs, ami a többi hársfa elvirágzása után „lép a színre” és virágjának bódító illata bejárja egész Adát, felfrissíti a várost, elbűvöli az idelátogatót!
Mi azonban, itt Adán, ezen a tavaszon is számos helyen, a legszűkebb városközpontban is!, lenyakazott hársfákat látunk és úgy gondoljuk, hogy azok, akik ezt teszik, vagy azok, akik felelősek a város fáiért – szégyelljék magukat!
A magyarok számos hársfát kapcsoltak a történelem nagy alakjaihoz. Mátyás király, Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, József nádor csak egy pár azon híresség közül, akik ebédeltek, vagy sétáltak valamelyik nevezetes hársfa alatt, amelyek közül nagyon sok még napjainkban is él.
Mutatóul még íme ifjúkorunk egyik legszebb világirodalmi verse is, a német Wilhelm Müller Der Lindenbaum költeménye, amit Franz Schubert zenésített meg és amit minden valamirevaló világi énekes elénekel. Magyar fordítása Kárpáty Csillától:
Kapunk előtt, a kútnál
egy hársfa bólogat.
Árnyában álmodoztam
mézédes álmokat.
Kérgébe róttam egykor
betűt, sok kedveset,
örömben, búban egyre
hívón édesgetett.
Mélységes éjszakákon
vándorlok szüntelen -
s a vak sötétben egyszer
lehunytam én szemem.
S a gallyak egyre zúgtak,
s így szólott a hárs:
"Jöjj hozzám, ó, barátom,
jöjj, nyugtot itt találsz."
Hideg szelek fütyültek
arcomba, messze szállt
a kalpag is fejemről,
de csak mentem tovább.
Órákig bandukoltam,
s oly messzi már a hárs,
de zúgja-zúgja, hallom:
"Nyugalmat itt találsz!"
Király János
|
