Teológiai gondolatok
A velünk maradt Krisztus

    A húsvéti ünnepkör több jeles eseményt tár elénk: Jézus Krisztus feltámadását, a megdicsőült Úr földi megjelenéseit, az Úr mennybemenetelét, a Szentlélek elküldését. Valamennyi esemény középpontjában az a Jézus áll, akit a húsvét fényében már Krisztusként, azaz Megváltóként vallunk meg, imádunk és dicsőítünk.
    Krisztus Urunk nemcsak tanított, nemcsak csodákat tett, nem is csak feltámadt a halálból. Az Ő egész léte, emberré válása, élete, cselekedetei, szavai, szenvedése, feltámadása azt az újszövetséget szolgálta, melyben Isten újból összekapcsolta önmagával a szeretetből teremtett világot. Ennek az isteni helyreállításnak az egyik látható jele Jézus mennybemenetele: az Atyától jött Fiú ugyanis visszatért hozzá, s vitte magával – szoros közelségbe a Szentháromsággal – a megváltott, megújult világot.
    Mennybemenetele előtt Jézus egy hegyre hívta fel tanítványait. Ott mondta el híres missziós parancsát, ott közölte tanítványaival földi életük további küldetését. A „távozás hegyén” ígérte meg tanítványainak, hogy velük marad a világ végezetéig.
    Az Úr Jézus Krisztus minden nap felhív bennünket erre a hegyre, hogy Istennel és egymással találkozhassunk, hogy érezzük: Jézus minden nap itt van velünk, hogy felismerjük és megértsük küldetésünket: tudjunk kiengesztelni, megbocsátani, mindennapjainkat, társadalmunkat össze tudjuk kötni  Jézus Örömhírével, és hogy a napi gondok elviseléséhez erőt kapjunk.
    Jézus mennybemenetele nem fizikai helyzetváltoztatás, hanem olyan létforma kezdete, melyben Isten Fia továbbra is velünk marad. Krisztus ugyanis Szentlelke által mindenkiben él, a hit szemével pedig mindenki számára látható válik.
    Azzal a ténnyel, hogy Jézus Krisztus Urunk felment a mennybe, nem vetette le emberségét, hanem a Szentháromság életközösségébe vitte be.
    Jézus a mennybe ment, mi még nem. Akárcsak annak idején a tizenegy tanítványnak, nekünk is fáj a távolság. Még „messziről” kell Őt szeretnünk. Csak hittel és reménnyel várakozhatunk  a vele való nagy találkozásra. Addig azonban családjaink mindennapi asztala, a keresztény közösségek eucharisztikus együttléte egyaránt lehetnek a „felfelé tekintés” helyei, kiinduló pontjai a föld végső határáig eljutó Jézus Krisztus melletti tanúságtételeknek.

Morvai Matild