78. Zöld levél
Az erdei fenyő 2007 fája

    Az erdeifenyőt választották a 2007-es esztendő fájának - közölte a berlini botanikai kuratórium. A bejelentés szerint a döntéssel e fafaj szerény szép­ségét és nagyon szívós túlélő képességét kívánták méltatni: az erdeifenyő ugyanis a legmostohább körülményekkel is megbirkózik, és a szárazságot is jól tűri.
    Silvius Wodarz, a kuratórium elnöke elmondta: ez a növény jobban ellen­áll a klímaváltozásnak, mint más fafajok. Nincs még egy olyan faj, amely olyan kevés vízzel is elél, mint a világon mintegy száz alfajjal rendelkező erdei fenyő.
    Ez a jövő évre számunkra is iránymutató magatartás-formát sugalmaz, hisz a fa Szerbiában is őshonos, és – így vagy úgy – figyelmünk középpontjába került. Adán a rekreációs parkban és a strandra vezető út két szélén, vala­mint a városban itt-ott a házak előtt láthatók gyönyörű, impozáns példá­nyai. Az adai és a zentai környezetvédőkkel tavaszra majd ünnepélyesen újabb példányokat is ültetünk, szakembereink előadást is tartanak róla.

    Erdeifenyő vagy borovifenyő. Pinus silvestris.
    Elsősorban a dombvidékek és előhegységek fája, de a síkságon is nagy te­rületeket foglal el. A legszebb állományok az erdélyi, valamint a dél-szerbiai települések közelében találhatóak.
    Adán a rekreációs parkban és a strandra vezető út mindkét oldalán láthatók szép példányai, a feketefenyővel váltakozva. A termőhelyi szélsőségekkel szemben bámulatos az alkalmaz­kodóképessége. Megél a kietlen kopáron éppen úgy, mint az Alföld száraz homokján. Csapadékban gazdag területeken erőteljesen növekszik, és a csapadékhiányra nem olyan érzékeny, mint a lucfenyő (karácsonyfa) vagy egyebek. A párás völgyeket nem szereti, de az időjárás szélsőségeit jól tűri. Sem a nagy meleg, sem a nagy hideg nem okoz jelentős károkat az erdeifenyvesekben. Rendkívül fényigényes, e miatt az idősebb állományok kigyérülnek s ha nincs második koronaszintjük, elgyomosodnak. Optimá­lis helye a hűvös kontinentális klíma, ahol legalább három hónapig tart a télies idő. Az erdeifenyő számára legjobb a barna erdőtalaj, de jól fejlődik a savanyú talajokon, és elfogadható növedéket ad a sekély kopáron és a száraz meszes homokon is. Pionír jellegű faj, ezért tarvágások, erdőégé­sek, abbahagyott legeltetések után, felhagyott kőbányák területén, frissen kiképzett utak szegélyén könnyen megtelepszik vagy telepíthető.
    Alakja: Jó termőhelyeken 30-40 m magasra nő, míg silányabb termőhe­lyeken 10-20 m-nél nagyobb magasságot ritkán ér el. Fiatal korában koro­nája kúposodó, ágai szabályos örvökben állnak.
    Észak-európai alakváltozata karcsú, vékony ágú, kúpos koronájú, dél-eu­rópai alakváltozata zömökebb, vastagságú, ellaposodó koronájú. Tűi: Kettesével ülnek a szürkés színű, rövid, hártyás hüvelyekben, 4-8 cm hosszúak, 2 mm szélesek. Keresztmetszetük félkör alakú, hossztengelyük körül kissé csavarodottak, hegyes csúcsúak szélük kemény, finoman fűré­szes. Általában 3-4 évenként hullanak le. Törzse: Rendszerint hosszú, egyenes, végig követhető, ritkán villás. Termése: 3-6 cm hosszú toboz, a második év októberében érik, a következő év tavaszán hullatja szárnyas magvait. A toboz érés előtt zöld, éréskor szürkés. Fája: Értékes, sokolda­lúan felhasználható. A fűrész- és épületasztalos-ipar legkeresettebb fája, kiváló bányafa, papírfa, ládaalapanyag, de a farost- és forgácslap-gyártás­ban is jelentős szerepet kap.
    Elterjedése: Csaknem egész Európában megtalálható. Északon a 70. szé­lességi fokig terjed (Norvégia, Kirkenes község). Keleten átmegy Szibéri­ába egészen a Sztanovoj-hegységig, de megtalálható az Amur vidékén, az Altaj hegységben, Perzsiában, Kis-Ázsiában és a Kaukázusban is. Délen előfordul a Balkán hegységben, az Appeninekben, Francia- és Spanyolor­szág hegységeiben, míg nyugaton egész a tengerpartig elterjedt.

Király János