FÉLÚTON ELAKADT SEGÉLYKIÁLTÁS
Életveszélyben egy anya három gyermekével
Ma már a szegénységrõl, nélkülözésrõl, különbözõ megrázó eseményekrõl szóló hírek a mindennapjainkhoz tartoznak. Ezek hallatán többségünk sajnálatot érez, de lelkünk mélyén örülünk, hogy mindez nem velünk, családunkkal történik. Azt is gondoljuk, és joggal, hogy vannak erre illetékes intézmények, szervezetek, akik a bajba jutottakon segítenek. Valóban léteznek, és biztos vagyok benne, hogy igyekeznek is munkájukat lelkiismeretesen végezni, de abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a rászorultak megítélését is minden esetben jól becsülik fel. Minden eset különbözõ. Én is láttam és hallottam olyanokról, ahol maguk az érintettek felelõsek a kilátástalan helyzetükért. Vannak olyanok is, akiken úgy is mondhatnánk „nincs segítség”, mert a változást igazából maguk sem akarják. Olyanok is, akik a segélyt alkoholra váltják, és szemfüles munkaképesek is, akik segélyosztásnál mindig az elsõk között vannak.
Az alábbi esetre a Családi kör olvasása közben akadtam, és a fent elmondottakhoz egyáltalán nem hasonlítható.
Ebben a házban minden ébredés külön örömet jelent
Idézek az „egy adai lány és két testvére” írásból.
Reménytelen elvárás – ezt a címet adta egy iskolás lányként bemutatkozó levélíró Adán feladott levelének. A leírtakat olvasva viszont biztos vagyok, hogy a közvélemény nem marad közömbös, hiszen volt már hasonló eset Adán, amikor az emberek összefogtak és nagyon gyorsan segítettek egy anyukának és iskolás lányának. Íme a levél, amit pozitív visszhang reményében adok közre:
„Sajnos ez a levél is a szegénységrõl szól. Magamról röviden annyit, hogy iskolás vagyok, a Cseh Károly Általános iskola 6. osztályát végeztem 4,67-es átlaggal, és amennyiben lehetõség adódna, szeretnék tovább tanulni. Hárman vagyunk testvérek, õk alsó tagozatba járnak, édesanyám munkanélküli. Szeretném, ha munkát kapna, bármit elfogadna. 6000 dinár családi pótlékot és 3000 dinár szociális segélyt kapunk, ez nem elég a tanszerekre sem. Édesanyám vérnyomásos és szívbeteg, és nem tudunk ennivalóra és tûzrevalóra elég pénzt keresni. Magam is segítek néha anyukámnak napszámba járni.
Van egy nagyon pici, dûlõfélben levõ házunk, beázik és kidõlt az oldala és leszakadt a plafon. Esõzéskor edényeket rakunk hogy ne ússzunk a lakásban. Az adai városházáról, az illetékes bizottságból voltak kint megnézni, lefényképezni, sajnos egy éve már ennek, de azóta semmi sem történt.
Amirõl még tudniuk kell, az édesapám 5 éve elhagyott bennünket, Zentán él és nem látogat és nem is támogat bennünket. Nincs rávalónk arra sem, hogy bepereljük – áll a levélben, amelynek írója titokban szeretné tartani a nevét és címét. A leírtak alapján azonban Adán biztosan felismerik õket a Szociálisvédelmi Központ vagy a városháza munkatársai, de talán az illetékes helyi közösség vagy közeli civil szervezet munkatársai is, és segíteni fognak, hogy a gyerekek emberibb körülmények közt indulhassanak õszre az iskolába. A család iránt érdeklõdõknek a rovat is megadja a címet.”
Elsõ pillanatban hihetetlennek tûnt, hogy mindez igaz legyen. Vettem a fáradtságot, és utánanéztem. Volt mit látnom. A leírt állapot szóról-szóra valós. Az egy éve készült felügyelõségi jelentésben az épületet életveszélyesnek nyilvánították. A szociális védelmi központ kérelemmel fordult a községi illetékes osztályhoz további intézkedések céljából. Eddig jutottak. Elmúlt egy újabb év úgy, hogy a három gyerek anyjukkal napról-napra úgy tért nyugovóra, hogy dûlõfélben levõ házuk majdcsak kitart reggelig.
A leszakadt mennyezet
Ahogy elnéztem a házat, felmerült bennem egy kérdés, hogy ezt a nyomorúságos életkörülményt látták-e azok, akiknek látniuk kellett? Ha igen, hogy tudott lelkiismeretük nyugodt maradni? Irodából, íróasztal mögül nem igazán lehet az ilyen eseteket kezelni. Ezekre a hivatalnokokra mondják, hogy pályát tévesztettek, nem erre a hivatásra születtek.
Kihasználom az alkalmat, és ezúton felkérek minden jóakaratú embert, intézményt, szervezetet, hogy aki teheti, segítsen! A család önhibáján kívül került ilyen helyzetbe. Ártatlan gyerekekrõl van szó, akik nem akarnak mást, csak azt, hogy biztonságosan térjenek nyugovóra, és hogy esõzéskor ne kelljen vizet hordani a szobából. Épületanyagra és munkaerõre lenne szükség. Szakemberekre, akik vállalnák, hogy a tél beállta elõtt újjáépítik az egyszoba-konyhás házat. Felajánlásaikat a 024-851-424-es telefonszámon, vagy személyesen az Elsõ Helyi Közösség irodájában, Gecse Istvánnál tehetik meg. Elõre is köszönjük a család nevében!
Gecse István
