A mi szigetünk
Ada. Akár „kicsiny szigetnek" is nevezhetnénk, hiszen a neve is erre utal. De valóban olyan kis helység lenne a mi községünk? Nem hinném. S, hogy mért vélekedem így? Azért mert jómagam nem a nagyságot, a méreteket szemlélem ebben a kérdésben. Véleményem szerint ez mellékes. Számomra Ada lélekben, tettekben hatalmas "sziget". Ez pedig csakis az itt élõ és dolgozó embereknek köszönhetõ.
Az idén nyáron is, úgy ahogyan minden évben, az adai medencék nyújtották nekünk és még sokak számára az igazi kikapcsolódást és pihenést. Amikor én is lementem, hogy fürödjem a csodaszép medencében, és élvezzem az üdülõközpont nyugodt, természetes és gyönyörû környezetét, körülnézve, a már ismert arcokon kívül régen látott ismerõsöket véltem felfedezni. A több éve külföldre költözött adaiak is évrõl évre jönnek vissza. Örömmel, büszkén látogatnak el a medencére. és találkoznak az itthon maradt barátokkal, ismerõsökkel. Ahogyan figyeltem õket, beszélgettem velük, rájöttem és megértettem valami nagyon fontosat. Nélkülünk, azok a tõsgyökeres adaiak nélkül, nem sikerült volna felépítenünk mindezt. Azok nélkül, akik itt maradtak, és a kemény idõkben is megállták helyüket, küzdöttek azért, hogy a nehézségek, háborúk, válságok ellenére is megõrizzék a község szépségét, kellemes és barátságos környezetét. Mi, akik hõsiesen álltuk a körülöttünk történõ eseményeket, akik sokszor voltunk az elkeseredettség és kilátástalanság határán, egy csodás „szigetet'', egy csodás Adát alkottunk magunknak. Úgy érzem, külföldön élõ ismerõseink, barátaink és családtagjaink sem lennének büszkék községünkre, ha nem tesszük otthonossá, széppé, irigylésre méltóvá.
Úgy, ahogyan külföldi városokban is, bár ott ez intenzívebben zajlik, mi sem bújtunk ki a kötelezettségek alól. Fizettük, és folyamatosan fizetjük az adókat, a helyi járulékokat, sokan igen alacsony fizetésekbõl, bérekbõl. Ezáltal járulunk hozzá a helyi közösségek munkájához, akik így utakat, járdákat építenek és javítanak, gondoskodnak a zöld övezetekrõl községünkben, karbantartják az utcai világítást, és nem utolsó sorban támogatják az iskolákat, valamint a legnagyobb büszkeségünket, az üdülõközpontot és medencéket. Úgy hiszem a polgárok hozzájárulása nélkül Ada egyáltalán sem festene így, és abban is egészen biztos vagyok, hogy akkor a külföldrõl hazalátogató ismerõseink sem lennének oly büszkék községünkre, s talán nem tartózkodnának huzamosabb ideig itt.
Ahhoz, hogy Ada megtartsa értékeit, szépségét, nagyon sok pénzre és támogatásra van szükség. Viszont, mint tudjuk, sajnos ezekben nem bõvelkedünk. Így csakis magunkra számíthatunk. Ránk, Ada község polgáraira van szükség ahhoz, hogy megõrizzük és fenntartsuk nehezen és kemény munkával létrehozott városunkat.
Azt szeretném, és tudom, még sokan mások is, hogy hosszú éveken keresztül olvashassam helyi lapunkat, a Körképet, amely a helyi közösségek, az adai polgárok és néhány helyi szponzor által jött létre. Ez hatalmas dolog, hogy saját újságunk van. Rólunk, nekünk, általunk publikált hírek jelennek meg benne, melyek minket érintenek és foglalkoztatnak.
Mindezek tudatában úgy gondolom, magunkra kell büszkék lennünk. Sötét, keserves idõkben is egy élettel teli községet tudtunk kialakítani. S még most is mi vállaljuk a terheket.
A külföldön élõ és dolgozó adaiaknak is legfõképpen ránk kell büszkének lenniük. Mert mi voltunk itt, tettünk érte, hoztuk létre, értük el azt, hogy õk is boldogan élvezzék szülõvárosuk meghitt környezetét s, hogy évrõl évre örömmel látogassanak haza.
Természetesen semmi sem lehet tökéletes és pontos, így Ada sem az. Sok-sok dolog van még, amely alakításra, kiépítésre szorul. Úgy hiszem, ha van elég kitartásunk, szorgalmunk és erõnk, amelyekben eddig sem szenvedtünk hiányt, ezeket is könnyûszerrel megoldhatjuk. Ha olykor kritikát kapunk is, akár rosszindulatú vagy hasznos, építõ jellegû legyen is, tudom, tudjuk, hogy bár kis község vagyunk, mégis hatalmasat hoztunk létre. Egy igazi paradicsomi szigetet, itt a Tisza partján, Vajdaság szívében.
Varga Elfride
