EZ AZ ÉN MÛVEM!
-
Nehogy valaki azt gondolja, hogy ha értékes, egyedülálló mûvet vagy alkotást akar látni, akkor tudós doktorokhoz vagy professzorokhoz, mûvészekhez kell utaznia messzi tájakra! Nem! Elég csak a mi kis Adánkban körülnézni, és ha jó szemünk van itt is rátalálhatunk értéke-inkre!
Ez esett meg velem is, miközben Körképünk mostani számába cikkeimet tervezgettem: találkoztam egy olyan emberrel, aki elõttem lebbentette fel a leplet dédelgetett mûvé-rõl, egy miniatûr esz-tergapadról, ami aztán ott csillogott-villogott elõttem teljes földi valójában az olajos, pókhálós mûhelyben Adán, valahol a gatyaszár-utca csücskén.
Tóth József nyugalmazott géplakatos örömmel mutatta meg éppen befejezett mûvét, ami rajta kívül számomra is sokat jelent, hisz mesterségünknél fogva harminc évnél is tovább „éltünk együtt” az esztergapadokkal: õ készítette õket, én meg cikkeztem róluk, de sokszor.
Mesterünk tizenhárom éve nyugdíjas, elõtte az adai Potisje Szerszámgépgyárban dolgozott 30 évig. Egy hatalmas szerszámgépen, a gyalu-maró mûvön az esztergapad-ágyak megmunkálását végezte, munka után pedig nevelte, gondozta családját és gyakran a kis mûhelyében mesterkedett.
- A környékbeli gazdálkodóknak, rét- vagy kerttulajdonosoknak mindig pótolnia kellett valamelyik házi kisgép eltörött, vagy elkopott alkatrészét, és akkor itt voltam én, a Józsi, aki majd készít helyette másikat! – mondja nevetve, de maga is tudja, hogy ez a késztetés vezette oda, hogy „a nagyok” mintájára sajátkezûleg õ is elkészítette mûhelye számára a maga szerszámgépeit: esztergapadot, marógépet, fúrógépet.
– Utána alig volt olyan alkatrész, amit ne tudtam volna a magam erejébõl elkészíteni. Persze így volt ezzel a többi adai vasas is, aki hivatalosan vagy feketén otthon dolgozott mûhelyében. Nem is lett volna semmi baj, ha az élet ment volna tovább a maga medrében, ha nem lett volna háború, meg ha nem öregedtünk volna meg – mondja a mi mesterünk.
- Most már nézzük az „újszülöttet”- mondom neki.
- Jó, gyerünk! Itt van a mûhely egyik szegletének munkapadján, le van takarva egy posztóval, mert még nem mutogatom.
Egy mozdulatára lebbent a lepel, én pedig majd hanyatt estem a látványtól és a csodálkozástól: ott lapult elõttem egy piciny, haragoszöld esztergapad, a mester pedig mosolygott hozzá nagyokat.
- Gratulálok. Ez igazi mestermunka! Nem is munka, alkotás!
- Meg van minden alkatrésze, a legparányibb csavarkától a legnagyobb fogaskerékig, vagy a vázig. Mind-mind az én kezem munkája. Kivételt csak a meghajtó egység képez, ami egy orosz gyártmányú villanymotor. Mindent, mindent sajátkezûleg készítettem el, a saját magam által fabrikált gépekkel, végül még be is festettem zöldre és sárgára, ahogy a képzeletem kiadta. Olyan jól eltaláltam a zöld árnyalatot, hogy még magamnak is tetszik – mondja nevetve, majd a megbeszéltek szerint kezébe kapja a gépet és kiviszi az eresz alá állított asztalra, hogy lefényképezzük.
Tóth József unokájával, Kristóffal és a kis esztergapaddal
Közben megérkezik munkából a fia, kevéssel utána unokája Kristóf is, és vele együtt állnak a piciny gép mögé. Kell ennél nagyobb büszkeség? – gondolom én, és magamban egyre csak azt hajtogatom, hogy ez kivételes mestermunka, csodálatos alkotás.
- Fejbõl csináltam az egészet, semmi rajz nem kellett hozzá! – mondja Józsi. Egyszerû az egész, de vannak rajta nagyon jó megoldások, amik a saját ötleteim. A gép egybõl jó lett, szabályosan forog, már sokszor esztergáltam vele. Íme, itt vannak a kis poharak, amit alumíniumból esztergáltam. Magam is meglepõdtem, hogy ilyen bonyolult mûveleteket is simán megcsinál a gépem!
- Arra készülök, hogy jövõre a 2007-es MIRK-kiállításon bemutassam. Addigra azonban még egy asztali fúrógépet is elkészítek, hisz azzal már megközelítõleg sem lesz annyi munka, mint az esztergapaddal – mondja József, és kérdõn fürkészi arcomat. Örül, amikor látja, hogy helyeslõen bólintok.
Bólintásom annak is a jele, hogy én most bemutatom a Mestert és a Mûvét az Olvasónak is, és mindenkinek a figyelmébe ajánlom! Okvetlenül menjenek el a következõ MIRK-re, és nézzék meg Józsi gépeit!
Érdemes!
Írta és fényképezte
Király János
