TÁNCISKOLA ADÁN
A környékünkön talán csak itt Adán maradt meg a tradíciója a klasszikus táncok társas tanításának, vagyis a mindenki számára jól ismert tánciskolának.
A ballagó diákok minden évben beiratkozhatnak a táncoktatásra, és elsajátíthatják a klasszikus táncok csínját-bínját. Természetesen ezt a hagyományt nem lehetett volna megtartani, ha minden nyáron nem látogatott volna haza szülővárosába OROVEC BÉLA tánctanár. Ő ezt nemes feladatnak tekinti, és így az idén is, június 28-án megkezdte a 93 beiratkozott fiatal táncoktatását. Minden héten három alkalommal tarják az órákat, 22 táncot tanulnak meg. Igaz ezek az összejövetelek nemcsak a táncról szólnak, hanem az illemről, az egymás iránti tiszteletről és a barátságról. A generáció most tanul együtt utoljára, szórakozva. A koronája az egész tánciskolának a vizsgabál, ahol együtt táncolnak és buliznak a fiatalok. Ott, a bálon választják ki egymás közül a legszimpatikusabb lányt és fiút, vagyis a bálkirálynőt és a bálkirályt. Azon az estén mutatnak be ízelítőt a megtanult táncokból, és természetesen a táncverseny győzteseit is kiválasztják Ez a hat hét alatt új ismeretségek, új barátságok is születnek, mivel fontos megemlíteni, hogy az Adáról elvándoroltak (elszármazottak) szívesen küldik haza a gyerekeiket a tánciskolába. Az idén így: AUSZTRIÁBÓL, MAGYARORSZÁGRÓL, KANADÁBÓL vannak itt korosztálybeli fiatalok, de természetesen hazánkból is jöttek, így Újvidékről és Belgrádból is. Ezek olyan kapcsok, melyek még összehoznak bennünket, és a messze távolban levő „adai” fiatalokat közelebb hozzák vidékünkhöz, és szívesen emlékeznek vissza ezekre a felejthetetlen nyári napokra.
A tánctanár nagyon büszke, hogy évről évre mindig több fiatal iratkozik be a tánciskolába a szerb tagozatú osztályokból is, ami régebben nem volt megszokott, így az idén a végzős „A” osztálynak csaknem mintegy fele tánciskolás.
Az első lépések
Az oktatási színvonal igen magas, mivel szakképzett tánctanár foglalkozik a fiatalokkal. Ezt a tanulók a lelkes megjelenésükkel hálálják meg minden egyes tánciskolás estén. sikerélményekben gazdag tánctanulást kívánunk nekik, és reméljük, sokszor tudják az életben alkalmazni és hasznosítani a tánclépések fortélyait.
Varga Elfride