Ülésezett a KKT
Július 8-án tartotta az adai KKT a huszonnegyedik ülését, amelyen öt napirendi pont szerepelt. Ezek közül három különösen fontos volt.
Az első napirendi pont az új összetételű községi választási bizottság kinevezése volt, mivel a réginek szeptember 1-jén lejár a mandátuma. A sürgősség abból adódik, hogy rohamosan közelednek az új helykormányzati és tartományi választások. Kisebb módosítással elfogadták a jelöltek új összetételű névsorát
Fontos volt a második napirendi pont is, mert ott a Szociális Gondozói Központ új igazgatóját kellett kinevezni. Ez azért vált sürgősség, mert a köztársasági ellenőrző szervek észrevételeket tettek az adai központ alapszabályának bizonyos pontjaira, és a kinevezett igazgató iskolai végzettségére. A kiírt pályázat alapján a Szociális Központ igazgató bizottsága Balassa János okl. pszichológust ajánlotta e tiszt betöltésére, és ezt az adai KKT egyhangúlag elfogadta.
A legtöbb vitát a 3. napirendi pontban feltüntetett „Javaslat a szabadkai VOJPUT Kompánia Rt. iránti adósság rendezésére” című téma hozta. A moholi nagy út kiépítése már két éve ilyen vagy olyan formában szerepelt a KKT ülésein. Most az addigi vitákat végleg le kellett zárni, már csak azért is, mert mindeni előtt világossá vált az a tény, hogy ennek az útnak az építése meghaladta a moholi HK erejét, és a község pénzbeli segítsége nélkül nem tudja kielégíteni kötelezettségeit. A probléma megoldására a VB három lehetőséget terjesztett elő, melyek közül hosszabb vita után a harmadik verziót fogadta el a KKT minimális szavazatkülönbséggel, mely szerint 2 millió dinárt kölcsön ad a moholi HK-nek, amelyet 2004 december 10-ig köteles visszafizetni, míg 2.150.000-t visszafizetési kötelezettség nélkül utal át a moholiak számlájára. A képviselők nagy része szkeptikusan viszonyult ahhoz, hogy a moholiak ezt az összeget vissza tudják-e fizetni az említett határidőig. A legnagyobb ellenállás a tanyavilág képviselőitől jött, teljesen jogosan, mert a kölcsönadott pénzt praktikusan tőlük vonták el, abból, ami a Völgypart és Törökfalu közötti útszakasz rekonstrukciójára volt előlátva, így kérdésessé vált ez a 2 millió dináros útjavítási törekvés. A szavazás után a tanyavilág képviselői úgy nyilvánították ki nemtetszésüket a döntés ellen, hogy elhagyták az üléstermet.
Végül mégiscsak meg kell jegyeznem, hogy a moholi nagyút körüli történések nem fognak jól befejeződni. Talán e drágán megfizetett tanulság az egyetlen jó hozadék az egész hercehurcából, amely ily módon a KKT részére bezárultnak tekinthető.
Moldvai Jenő