115. Zöld levél

    Zágrábi egyetemistáskodásom alatt gyakran ellátogattam a felsővárosi piacra, nézgelődni. Egyik alkalommal magyaros népviseletben öltözött asszonyokat, kofákat pillantottam meg a pult másik oldalán, amint portékájukat kínálták, és közben beszélgettek – magyarul. Menten szóba elegyedtem velünk és megkérdeztem, honnan jöttek. Kupuszináról! – volt az egyöntetű válasz, majd – látható örömmel, hogy egy „földivel” cseveghetnek magyarul, elmondták, hogy bérelt szobában laknak, naponta kijárnak árulni a piacra, az árut pedig a férfiak hordják Kupuszináról, vonattal! Régente azonban fogatos kocsikkal szállították a kupuszinai portékát Zágrábba, mert ott a jó terméknek jó ára volt! Akkor mondta az egyik helyes menyecske, mikor a hatalmas hagymákból felhalmozott kupacra mutattam, hogy ez a kupuszinai aranygolyó!
    Sok évvel később az újvidéki halpiacon is megismétlődött ez a jelenet, csak más szereplőkkel, de az ottani kupuszinai kofák is azt mondták „kupuszinai aranygolyó”, ami meg nem más, mint a híres makói hagyma. A kupuszinaiak ugyanis egyrészt kirajzott délalföldi, szeged környéki lakosok voltak és a török kiűzése után Bácskába is jöttek, sőt magukkal hozták a megélhetést biztosító termékeiket is, meg a szokásaikat is, és ízes nyelvükkel együtt meg is őrizték!
Sok évvel később, Surányi Rudolf polgármesterkedése idején, adai küldöttséggel a makói hagymanapokon jártunk és ott találkoztam ismét a makói hagymával, sőt tősgyökeres makói hagymatermesztőkkel is. Közülük azonban csak egy tudta, hogy volt valamikor „makói aranygolyó”, mára azonban „makói bronz” lett a neve!
    Mindezt azért mondom el, mert nemrégiben, 2010 januárjában, az adai piacon, a hidrofornál áruló kiváló adorjáni termelő, Babinszki úr elárusító helyén pillantottam meg ismét az óriási hagymákat, és kérdésemre a gazda elmondta, bizony ez a makói bronz, amit ők Adorjánban termesztenek. Ez a hagyma tavaly óta az Európai Unióban is bejegyzett hungarikum.
    És akkor feltörtek bennem ehhez a hagymához fűződő emlékek. Hogy amikor a felvilágosodás kori irodalmunk egyik legnagyobb alakja, Kazinczy Ferenc Bécs mellett raboskodott, a cella ablakából hajón szállított „szörnyű nagyságú” hagymákra lett figyelmes, és tüstént tudta, hogy ez csakis Magyarországról jöhet, és csakis a makói hagyma lehet!
    Azóta sok idő telt el. De a makói hagyma története egy ponton ismét visszakanyarodott a Délvidékhez! Rozsnyai István hagymakertész 1983-ban emlékezett rá, hogy nagyapja az 1880-as években kocsival hagymát vitt a Bánságba, és valamelyik helység piacán nagyon szép dughagymát látott. Nyomban megvásárolta, és attól kezdve azt termesztette. A helységet már nem tudta pontosan megnevezni, de talán Pancsova lehetett.
    Mára Tóth Ferenc, Makó kutató történésze A makói hagyma címmel monográfiának is beillő könyvet írt e nevezetes hagymáról, termesztéséről, termesztőiről, szokásaikról, munkaeszközeikről, nemesítéséről, kezeléséről, árusításáról.
    – Tudja-e, mitől makói a hagyma? – kérdezhetném Babinszki úrtól az adai piacon, mire ő talán azt mondhatná, hogy nem elsősorban attól, hogy Makó környékén termesztik, mert az ő adorjáni földje is hamisítatlan makói hagymát terem, amit ma ők is bronznak neveznek, de hívhatnák akár adorjáni aranygolyónak is. – Régente még dughagymáról termesztettük, mára azonban magról vetjük és locsolással egy termőidőszakban is jókora öklömnyire nő!
    Pedig bizonyos ételeket nem is szabadna egyéves hagymával készíteni: például a pörköltet vagy a rostélyoshoz való hagymakarikát. Reméljük, majd egyre többen figyelnek erre is, hisz nem buták az emberek: egy piackutatás szerint a magyarok 90 százaléka hallott a makói hagymáról, de kifejezetten csak 40 százalék keresi, és 15 százalékuk mondta, hogy csak ilyet vásárol. Higgyék el, megéri. És nem is kell érte a szomszédba menni! Babinszki úr jóvoltából hetente itt van az adai piacon is. Meg most a mi újságunkban is!

Király János