FIATALOK ÍRJÁK
MLADI PIŠU

Proleće u mom kraju

    Jutro je. Kroz otvoren prozor posmatram kako bela boja zime ustupa mesto zelenoj boji proleća.
    Izlazim na ulicu, dok se u daljini nazire beličasta martovska magla. Tek orošena trava nestrpljivo očekuje prve zrake prolećnog sunca. Pesma ptica nadjačava sumornu zimu. Vreme je mirno pa se vazduhom prenosi miris zemlje, lišća i mahovine. Visoko u krošnjama drveća ptice prave svoja gnezda. Bele glavice visibaba stidljivo proviruju mameći decu da ih uberu. Nebom plove beli oblaci, slični mekim jastucima, nagoveštavajući dolazak proleća.
    Dok hodam ulicom svog, ponovo oživelog grada, udišem proleće punim plućima.

Marina Bajin, VII a
OŠ „Čeh Karolj“ Ada

---

Tavaszi gondolatok

Szép a tavasz, gyönyörű,
minden évben egyszer jő.
A madarak dalra fakadnak,
a kertben virágok nyílnak.
Harmatcseppek tündökölnek,
a fecskék délről visszajönnek.
A friss szellő fújdogál,
legelész a birkanyáj.
Kék az ég és zöld a fű,
tavasszal minden nagyszerű.

A fűben hímes tojás lapul,
mindjárt jön a húsvéti nyúl.
Érzem a tavasz illatát,
látom a pillangók hadát.
Hallom a csörgedező Tiszát,
nézem a bárányfelhők habját.
A mezőn virágok tarkállnak,
a gyerekek egymáshoz
vidáman szólnak.
Kergetőznek, fogócskáznak,
ugrálnak és labdáznak.

Kinéz barlangjából a medve,
tündérek szállnak a kertre.
A tündérek táncra kélnek,
a méhecskék döngicsélnek.
Rigófüttyre ébredek reggel,
mikor a pirkadó hajnal felkel.
Rügyet bontanak a fák,
szerelmes az egész világ.
Turbékolnak a gerlicék,
meghódítják egymás szívét.

---

Disznótor

Prepauer Piroska, 3. oszt. Valkai sor

---

Sove među nama

    Sove, zadivljujuće noćne ptice, u mom mestu, nalazile su sebi stanište, već vekovima, u krošnjama četinara naše pravoslavne crkve. Guste i nepristupačne krošnje ove vrste drveća, pružaju odlično mesto stanovanja!
    Ne znam da li ste znali?! Sove su više nego korisne ptice. Hrane se isključivo glodarima, koji nam baš i nisu omiljeni. Čitajući, saznala sam vrlo interesantne podatke o sovama. Zamislite, sova ima sposobnost da glavu okrene za 180°, a noću vidi bar deset puta bolje nego čovek. Lete skoro bešumno, što im veoma pomaže kada kreću u lov. U mnogim delovima sveta, sove su povezane sa smrću i nesrećom! Verovatno zbog njihovog noćnog života i karakterističnog hukanja.
    U grčkoj mitologiji sove su povezane sa mudrošću. U većem delu Srbije sove se smatraju vesnicima smrti. Ljudi nastoje da ih oteraju i da ih se „reše“ tako što ih proganjaju i ubijaju. Razlog za ovakvo ponašanje treba tražiti u neobrazovanosti ljudi. Sove su bića koja svoje životne potrebe obavljaju uglavnom u toku noći. Čoveku je to nezamislivo te se, iz tih razloga, stvara osećaj natprirodnosti sova u odnosu na čoveka!
    U Vojvodini, oranice su zauvek zamenile nepregledne stepe i slatine, veći deo šuma je posečen, bare i močvare isušene, a reke iskanalisane. Sve su to razlozi i negativni faktori koji utiču na sove.
    Sovama je mesto u prirodi, rođeni su lovci i ljubitelji širokih prostranstava. Danas, svako od nas ima privilegiju da uživa u pojavi, letu i oglašavanju sova u prirodi. Potrudimo se da u našem mestu ostavimo našim potomcima na dar mogućnost susreta sa nečujnim lovcima!

---

Disznótor

Kovács Káli Krisztofer, 4. oszt. Valkai sor

---

A hamelni Frio CPU hűtő

    Hameln városában annyira elszaporodtak a mechanikus egerek, hogy az már valóságos elemi csapásnak számított. A telhetetlen kis rágcsálók, minden számítógéphez hozzáférkőztek, s minden másfajta: optikai-, piezo-, ultrahangos-, Inteli Eye-, Track Ball-, de még az opto-mechanikus egereket is elzavarták, nagy problémát okozva ezzel a hamelni komputereknek.
    A város csúcskapacitású szerver-számítógépe roppant zsugori volt, egy integrált hálózati vezérlőt sem akart megmozdítani, hogy elűzze a kártevőket. Siránkozni, azt bezzeg tudott, amikor hívatlanul beérkeztek hozzá a panaszkodó e-mailek:
    – Jaj kitúrták a helyéről az én drága Track Ballomat!
    – Elvesztem az ultrahangos egerem nélkül! Mechanikussal még csak az internetre sem tudok felmenni!!!
    – Csak úgy hemzsegnek nálam a mechanikus egerek, csoda hogy le nem fagy a processzorom tőlük 
    Végül a csúcskapacitású szerver-számítógép rászánta magát, hogy felfogad egy fiatal Frio CPU hűtőt. Az a hír járta, hogy minden más hűtőnél csendesebb, s alig hallható zizegésével, mely speciálisan hat a mechanikus egerekre, el tudja űzni őket.
    – Hallottam milyen ügyes vagy – mondta neki a csúcskapacitású szerver számítógép – Ha megszabadítasz ezektől a szemtelen egerektől, minden hamelni számítógépbe beszereltetem a rokonaidat, erre szavamat adom.
    Az ifjú hűtő ráállt az alkura. Csendben megindult vadászatára. Más számítógép-tartozék számára nem hallható zizegésével, sorra kicsalogatta a mechanikus egereket, s azok a hangjától megigézve mindenűvé követték a Frio CPU hűtőt. Ő pedig a közeli folyóba vezette őket. A mechanikus egerek mind rövidzárlatosak lettek a vízben.
    Amikor az utolsó egér is kitakarodott a városból, a Frio CPU hűtő elment a megígért jutalomért. A csúcskapacitású szerver-számítógép azonban, amilyen zsugori volt, megszegte adott szavát.
    – Hallatlan! Hiszen és csúcskapacitású szerver-számítógép vagyok, és senkinek semmivel nem tartozom ! – toporzékolt.
    – No, ez az igazságtalanság nem maradhat annyiban! – felelte haragosan a Frio CPU hűtő.
    Tüstént bekapcsolta alig hallható hűtését. Hangjára Hameln valamennyi komputerétől eljöttek az egerek. Szakadatlanul hűtve, a Frio CPU hűtő elvezette őket egy eldugott gépterembe, melynek a létezéséről csak ő tudott, majd mindannyiukat bezárta.
    A Frio CPU hűtő így torolta meg a csúcskapacitású szerver-számítógép nagy-nagy fukarságát.
    Hameln szomorú, komor város lett. Még az internetkábelek is sápadtan, hervatagon kókadoztak.
    A billentyűzetek küldöttséget menesztettek a csúcskapacitású szerver-számítógéphez, s kérték, adja meg a tartozását a Frio CPU hűtőnek.
    A csúcskapacitású szerver-számítógép kénytelen volt teljesíteni ígéretét. Az ifjú hűtő visszavezette az optikai-, piezo-, ultrahangos-, Inteli Eye-, Track Ball-, de még az opto-mechanikus egereket is. Hameln számítógépeihez visszatért az öröm.
    Attól a naptól fogva a csúcskapacitású szerver-számítógép betartotta a szavát.

---

Oszi, a gazdim

    Az én nevem Nagyi. Teknős vagyok. Elmesélek magamról egy pár dolgot. Kétezer-négy nyarán láttam meg a napvilágot. Vagyis inkább a földet. Ugyanis a föld alatt keltem ki a tojásomból. Mikor kiástam magam, a víz felé igyekeztem.
    Páncélom kicsi, puha és világoszöld volt. Mellső lábaimon még nem díszelegtek karmok. Fülem mögött narancssárga csík húzódott. Szemem zöld színben csillogott a víztükörben.
    Akkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám az életemben. Egy év múlva egy fiúhoz kerültem. Szerencsére nem egyedül.
    – Szervusz! – köszöntem a másik tekinek.
    – Szia!
    – Vörös fülű ékszerteknős vagyok. Te?
    – Én is.
    – A nevem Nagyi. A tiéd?
    – Görbi.
    – Nem vagy túl szószátyár.
    – Hát nem.
    Görbi páncélja kicsit kékesebbnek nézett ki. De a széle meg volt görbülve. Biztos innen kapta a nevét.
    Ekkor jött a fiú. Azt hiszem, Oszinak hívják, mert mikor ezt a nevet hallottam, akkor mindig kiment a szobából. Elég furcsa név, de az emberek is elég idétlenül néznek ki. Először is nincs páncéljuk. Rózsaszínűek. Van hajuk. Hát milyen élőlények ezek? Mi persze szépek vagyunk. Zöldek! Az az igazi szín. Ez a fiú rövid, fekete hajat viselt. Szeme barnán csillogott. Arca kerekded. Általában piros hosszú ujjút viselt.
    Elég nagy akváriumban éltünk. Csak kétezer-nyolcban költöztünk át egy jóval nagyobba. Belülről jól néz ki. Található benne egy melegítő, hőmérő, sőt még dísznövények is. Egy „terasz” is van, ami igazából egy száraz hely, ahova kimehetünk napozni. Ezt minden nap meg is teszem. Néha még Görbit is kicipelem a hátamon, és úgy süttetjük magunkat. Ennek eredményeképpen le is barnultunk, vagyis inkább kizöldültünk. A páncélom és a bőröm színe is megsötétedett. Sőt, a teknőm kőkeménnyé vált az évek folyamán. A fülem mögött a csík élénkpiros színű lett. A karmaim is megnőttek.
    Mikor jön a gazdám, vízbe vetjük magunkat. Ő is megemberesedett. A haját megnövesztette. Arca megvékonyodott. A színtelen arcszálai megsötétedtek.
    Szeretem ezt a fiút. Főleg azért, mert etet minket. Nem mindig, de általában igen. Sokféle ételt kapunk. Van köztük: giliszta, légy, szárított garnéla, szárított kis rák, ráadásul még halak főtt belső szervei (például: szív, máj stb.).
    – Neked mi a kedvenc ételed? – kérdeztem egyszer Görbit.
    – Hát, sok van.
    – Nekem a friss giliszta.
    – Az se rossz. De azt a szomszéd halacskát is megkóstolnám.
    – Rólam van szó?
    – Nem, nem. Miket gondolsz rólunk?
    – Hát, akkor megnyugodtam.
    Azért is szeretem a gazdim, mert kitakarítja az akváriumot, ha piszkos. Ez úgy történik, hogy minket egy lavórba tesz. A szutykos löttyöt kiönti, és elmossa az üveget, kavicsokat és növényeket. Friss vizet önt bele, és visszaviszi az élőhelyünket a helyére. Sőt, még a páncélunkat is le szokta sikálni. Nem túl jó érzés, de azután nem ismerek magamra, olyan tiszta vagyok.
    Ragaszkodom a gazdámhoz, és ő is feltétel nélkül szeret minket. Remélem, örökké együtt maradunk.