Nemzeti ünnepünk alkalmából
KOSZORÚZÁS MOHOLON ÉS ADÁN

    1848. március 15., a magyar szabadságharc és forradalom 162 évfordulója alkalmából Moholon is, Adán is március 13-án, szombaton tartották meg a hagyományos koszorúzási ünnepséget. Először délelőtt a moholi temetőben álló kopjafánál a Magyar Polgári Szövetség szervezésében gyűlt össze az ünneplő közönség és öröm volt látni, – nem a résztvevők nagy számát, hanem részvételükkel az ünnep igazi tartalmát, súlyát, fontosságát jelképező pártok, civil szervezetek és polgárok  sokaságát.

Ismeretlen koszorúzó Moholon

    Nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy az elesett magyar szabadságharcosok tiszteletére koszorút hoztak a Tomislav Nikolić vezette Szerb Haladó Párt moholi szervezetének képviselői, Stanka Mihajlov és Dragoljub Čeleketić, de mellettük ott volt a Boris Tadić vezette Demokrata Párt két parlamenti képviselője, a Magyar Köztársaság Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja, valamint a hazai magyar pártok, a VMSZ, a MPSZ,  a VMDK, a VMDP, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a civil szervezetek képviselői, meg számos moholi és adai polgár is. Mondhatnánk, egy igazi ünnephez méltó, kivételes politikai fórum volt, ami előrevetíti egy tartalmasabb és egy barátibb együttműködés reményét és lehetőségét is. A nemzeti ünnepet Bartuc Bettina moholi középiskolás diáklány szavalatai tették fennköltebbé.
    Az ünnepség vezérszónoka Sass Tamás, a MPSz alelnöke volt, aki egyben a házigazda szerepét is betöltötte és aki kétnyelvű beszédében kiemelte, hogy „március 15-e igazi jelképpé vált, amely nemzetünk szabadságszeretetét és a valódi szabadság utáni vágyát fejezi ki,...amivel kapcsolatban sokan érzik úgy, hogy hiányát szenvedik. A szabadságra sokan vágynak, miközben talán meg se fogalmazzák maguknak, hogy valójában mi is a szabadság, mi is az, amire vágynak, amire várakoznak.
    Szabadság! Milyen lelkesítő szó! De csak akkor, ha teljes emberi tudatosság és méltóság áll mögötte...Önnön széthúzásunk és értetlen acsarkodásunk, önző érdekeink rontják évről évre a délvidéki magyarság helyzetét. Európába vágyunk, miközben a Balkánt is meghazudtoló politikai kultúrálatlansággal, elvadultan döngetjük az Európai Unió kapuit. Gazdasági és politikai jelenünk teli van megoldásra váró problémákkal. Magunkba kellene szállni, tükörbe kellene nézni, elhallgatni egy pillanatra és végiggondolni a múlt, különösen az elmúlt 20 év tanúságait, hogy ne essünk a jelen pénzzel, ranggal, hatalommal csábító vermébe, magunkkal rántva gyermekeink és unokáink jövőjét!“ – mondta.

Az adai ünnepségről

    Dr. Lódi Gábor, a Demokrata Párt parlamenti képviselője beszédében kiemelte: „A vajdasági, vagy ha úgy tetszik, a délvidéki magyarokat a közelmúlt történelmi eseményei elválasztották az anyaországtól. A közöttünk lévő országhatár azonban nem állíthat akadályt a nemzeti tudatunk megőrzése elé: magyarok voltunk és magyarok akarunk lenni ezután is. Számunkra kedvező körülmény, hogy szülőhazánk, Szerbia nem gátolja, hanem megértését tanúsítja ebbéli törekvéseink iránt. A Demokrata Párt vezette uralkodó koalíció azt vallja, hogy a kisebbségek a nemzetek közötti összekötő híd szerepét töltik be, a szomszédos országokkal fenálló jó kapcsolatok zálogát jelentik.
    Amellett, hogy ez nemcsak elcsépelt politikai szólam, mik sem tanúskodnak jobban, mint a Magyarország és a Szerbia között fenálló, kiváló politikai és gazdasági kapcsolatok, a napról napra fejlődő együttműködés vagy a nemzeti tanácsokról elfogadott törvény...Nem vitás, hogy az 1848-as forradalom eszméje a jelelegi társadalmi körülmények közepette is időszerű“ – mondta.
    Utána Tápi Lajos vezető konzul felolvasta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök körlevelét, majd Rácz Szabó László, a MPSZ elnöke lépett a mikrofonhoz és magas ívű, ám a korábbiaknál mérsékeltebb hangnemű beszédében a magyar gyökereket, azok ápolását hangsúlyozta, majd kijelentette: „Mikor egy ünnepre jövünk össze egy olyan eseményt ünnepelni, amelyik a múltba gyökerezik, akkor óhatatlanul szembe kell néznünk önmagunkkal, számot kell vetnünk saját életünkkel, saját tetteinkkel. Ez a számvetés fontos dolog, hiszen így ismerjük meg önmagunkat is, így derül ki, hogy vajon miféle emberek vagyunk mi: mit tettünk jól, és mit tettünk rosszul? Hiszen azokkal kell összehasonlítanunk magunkat, akik nagyok voltak, erősek voltak, tenni akartak, határozottak voltak. Mi rájuk mindenképpen büszkék lehetünk.“
    Ezután a koszorúzás következett a következő sorrendben: Ada önkormányzata (Bilicki Zoltán, Világos Tibor), MPSZ (Sass Tamás, Rácz Szabó László), Szabadkai Konzulátus (Tápi Lajos), VMDK (Csonka Áron), DP (dr. Lódi Gábor, Tóth Tamás), VMSZ (Gruber Ferenc), SZHP (Stanka Mihajlov és Dragoljub Čeleketić), Wass Albert Asztaltársaság (Miklós Éva) és egy nemzeti lobogót tartó, magyaros ruhát viselő ismeretlen fiatalember.
    Adán a temetői emlékkereszt előtti ünnepséget a Vadvirág asszonykórusa által elénekelt Himnusz és a Vadvirág HK fiatal szereplői által előadott irodalmi összeállítás után Gruber Ferenc nyitotta meg, üdvözölte a közönséget, a községi elöljáróket és a pártok, a civil szervezetek képviselőit, majd átadta a szót Parlagi Endrének, Ada testvérvárosa, a Budapest melletti Budakalász polgármesterének, aki igen tartalmas (jól tájékozott) történelmi áttekintést adott az 1848/49-es, és az utána következő eseményekről, majd ezt mondta:
    „1923-ban ünnepelte az akkori megcsonkított Magyarország Petőfi születésének 100. évfordulóját és akkor írta Babits Mihály a Petőfi koszorúi című verset, amelyik (szabad idézésben) úgy kezdődik, hogy ‛Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? / Ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát? / Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak / Szűk folyosóin a szavak lobognak, mint az olcsó gyertyák.‘ Majd a verset úgy zárja, hogy ‘Avagy virág vagy te?... Légy virág, légy vigasz! / Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz / az Ő ünnepségén / Koporsó tömlöcét aki elkerülte / Most hazug koszorúk láncait ne türje eleven emlékén!’
    Én azt gondolom, hogy nekünk ma, 162 évvel később is ebben a szellemben kell gondolkodnunk, őszinte szívvel kell ezt a nagy nemzeti ünnepet megünnepelnünk. Március 15-e mindig egyfajta választóvíz volt. Elválasztotta az értéktelent és a talmit az igaztól és az értékestől. A 60-as és a 70-es években megpróbálták összemosni március 15-ét a tanácsköztársaság napjával, ami Kun Béla és társai vörös rémuralma volt, és akkor írta Utassy József a Zúg március című versét, de amit a cenzúra azonnal be is tiltott. Abban írta Utassy ‘Talpra Petőfi! Sírodat rázom / Szólj még egyszer a szabadságról!’
    A mi nemzedékünk nagyon fontos feladata, hogy tudatosítsuk gyermekeinkben és unokáinkban március 15-e és a szabadságharc jelentőségét. Ez a nagy magyar nemzeti ünnep, ami minket összeköt és a jövő évszázadaiban is össze kell kötnie a magyarságot!“
    Utána jöttek az adai koszorúzások: Millecentenáriumi Emlékbizottság (Sz. Sz. Ilona, Tóth László, Surányi Rudolf), önkormányzat (Bilicki Zoltán, Világos Tibor), Vadvirág HK ( Varga Lívia, Sterbik Sarolta), Budakalász város (Parlagi Endre polgármester), Aranykapu ME (Huszák Anita, Sóti Éva), VMSZ (Bálizs Gizella, Sóti Ernő, Uliján Kornél), VMDK (Csonka Áron), DP (Tóth Tamás, Búcsú Attila), Eugen Tiszamenti újság (Urbán Gábor).
    Később az ünnepség a színházteremben alkalmi műsorral folytatódott.

Szöveg és képek: Király János