KOMOLYAK A BEFEKTETŐK SZÁNDÉKAI
Az önkormányzat illetékes szakszolgálata szervezésében március 2-án a Park Szálló kistermében kerekasztal beszélgetést szervezett azokkal a potenciális magánvállalkozókkal, akik a község által meghatározott ipartelepen szándékoznak befektetni, új kapacitásokat kiépíteni. A beszélgetést Koós Sándor községi menedzser vezette. Az önkormányzat képviselői mellett, természetesen jelen voltak a leendő beruházók, az újvidéki VIP Fond igazgatója, Branislav Bugarski és Micsiz József tartományi képviselő.
A Búza-Coop építkezési helye
A polgármester, Ürményi Ferenc üdvözlő szavai után Koós Sándor rövid bevezetőjében elmondta a találkozó célját, ami nem más, mint első kézből hallani a beruházók terveit, működési területeit, ami hasznos tapasztalat csere is egyben, a VIP igazgatója egyben válaszol is a beruházásokra vonatkozó konkrét kérdésekre is.
Elsőként Búza Imre a BUZA-COOP magáncég tulajdonosa számolt be eddigi működéséről és a terveiről. Elmondta, hogy 2003-tól van saját vállalata, ami főleg borsó és csmegekukorica feldolgozására, tartósítására szakosodott. Eddig a munkát más cégeknek adta ki, de így is két millió eurós forgalmat valósított meg. Hogy elkerülje a további bérmunkákat, lehetősége nyílt egy nagyobb beruházás magvalósítására, így az adai ipartelepen szándékozik egy 2400 m2-es munkacsarnokot felépíteni, ahol 53 állandó munkást alkalmazna, idényben pedig még 50-100 munkásra számít. A tervek, engedélyek stb. elkészültek, az építkezést március folyamán már el fogja kezdeni.
Kelemen József az AGROMERKUR tulajdonosa röviden és tömören fogalmazott: az eddigi munkához és termeléshez elegendő volt a 20 x 60 m2-es műhely, ma viszont abban a szerencsés helyzetben van, hogy mind több a megrendelés és nincs hol legyártani az árút, tehát bővíteni kell a kapacitást. Ezért döntött úgy, hogy az ipartelep nyújtotta lehetőségeket veszi igénybe, és egy másfél hektáros terület egy részén építi fel az új üzemcsarnokot. Ma különben 24 munkással dolgozik, mezőgazdasági gépeket, kapcsolható eszközöket és alkatrészeket gyárt. Gyarapodó külföldi piaca szükségessé teszi a termelés lehetőségének bővítését.
Branko Kos a brežicei (Szlovénia) INO vállalat többségi tulajdonosa elmondta, hogy a firma 50 munkással dolgozik, de száz körül mozog a kooperánsainak száma. Termékeit, melyek főleg mezőgazdasági és kommunális célokat szolgálnak, Boszniába, Horvátországba, Magyarországra, Ausztriába, Olaszországba Németországban újabban Angliába szállítja, de jelen van a keleti piacon is, mint Ukrajna, Oroszország stb. Különben hat saját szabadalma van, ebből három európai rangú ezzel levédik saját termékeiket és konstrukciós megoldásaikat. Különben 42 országba szállítanak, most folynak megbeszélések Brazíliával és Argentínával a kivitel ügyében, de állandóan jelen vannak a párizsi kiállításon is.
Az INO cég törekvése, hogy fizikailag is jelen legyen Szerbiában, több okból is. Elsősorban innen tudná legkönnyebben és legolcsóbban kielégíteni a keleti piacot és erre Ada, mint egy kisebb központ, nagyon megfelelne. Másodsorban pedig már évek óta rendkívül jó kapcsolatban áll a Termometal céggel és hosszú távon elképzelhető egy szorosabb együttműködés is. Kos úr elmondta, hogy a beruházást több fázisban végeznék. Először egy 2000 m2-es csarnokot építenének fel, ahol 100 munkásnak tudna biztosítani elhelyezkedést, de már kilátások vannak a bővítésre, mivel most folynak a tárgyalások az oroszokkal nagyobb mennyiségű termék leszállításáról. A végén még egyszer kiemelte, hogy a lokáció rendkívül tetszik és megfelelő. Reményét fejezte ki, hogy az önkormányzatnál megértésre talál és terve megvalósítása elé nem gördül semmiféle akadály.
Acsai Ferenc, a becsei CONSUM cég tulajdonosa is kifejezte szándékát, hogy Adán az ipartelepen épít fel egy 1000 m2-es területű munkacsarnokot, ahol 30-40 munkást tudna foglalkoztatni.
Micsiz József a munkaerő átképzéséről szólt néhány szót, kiemelve ennek fontosságát, hisz így könnyebben jutnak munkához a fiatalok. Példaként felhozta a Termometal projektumát, aminek keretében ma már 20 átképzett, diplomázott munkással gazdagodott a cég. Előrevetítette azt is, hogy az átképzés költségeinek egy részét az állam magára vállalta a Nemzeti foglalkoztatási hivatalon keresztül.
A végén Branislav Bugarski, a VIP Fond igazgatója széleskörű támogatásról biztosította a jelenlevő befektetni szándékozókat, kiemelve, hogy Vajdaságnak érdeke hogy visszaállítsa valamikori hírnevét amit az ipar de főleg a kisipar terén szerzett. Kész segítséget nyújtani minden hazai és külföldi befektetőnek. Adáról pedig elmondta, hogy a fejlődés irányvonala rendkívül jó, bátor vállalkozói szellem uralkodik itt, ami párosul a tapasztalattal. Épp ezért a szóban forgó ipartelep képes lesz kiváló eredményeket elérni vonzerejével, nemcsak helyben hanem a szélesebb régiókban is.
Kép és szöveg: Vastag János