Az adai piacon történt:
TESTVÉR TESTVÉRRE LELT

• Sokszor beigazolódik a mondás, hogy az élet írja a legszebb regényeket. Ezt a vélekedést az itt közreadásra kerülő regényes történet is igazolja, hisz nem kevesebb, mint 46 év ismeretlenség után talált egymásra két testvér, Gyalús István Királyhalmáról és Varga (Gyalús) Viktória Adáról

    Normális esetben egyik nap simán múlik a másik után, az élet pedig ezt a folyamatot a maga megszokott eseményeivel tölti ki: munkával, igyekezettel, ünnepléssel, pihenéssel, szeretettel, örömmel és fájdalommal. Hogy kinek miből jut több, azt ki-ki maga is nagyon jól tudja, de hogy a többség szeretetre és örömre vágyik, az biztos!
    Nos, a testvéri szeretet beteljesedése eddig hiányzott az adai Varga Viktória és a királyhalmi Gyalús István életéből, mert – noha több testvérük is van – ők ketten csak sejtették egymás létezését, de 46 hosszú évig nélkülözték a testvéri szeretetet, mígnem a múlt év végén váratlanul egymásra találtak.

   
Gyalús István és Varga Viktória

     Viktória mondja:
    - Egy szombati napon váratlanul beállított hozzám Csincsik Margit szomszédasszonyom és azt mondta: te Vica, akarsz-e biciklizni? Hát, nem akarok én – mondtam – most értem haza, bent voltam a városban, a boltokban!
    Ő azonban erősködött, hogy gyere el velem, mert meg akarom mutatni a testvéredet!
    - Az enyémet? – kérdeztem meglepetten. – Melyiket, a Pistát? Hol van?
    - Azt hát. Kint van a piacon!
    - Hát mikor kimentünk, nagyon meglepődtem, mert ismertem azt az elárusító helyet, ahol minden szombaton almát árultak. De még érdekesebb, hogy már a nyáron többször is vettem tőlük almát és dinnyét, de nem ismertem fel, ő sem ismert meg engem. 46 év telt el, hogyan is ismerhettünk volna egymásra?
    - Korábban csak voltak együtt?
    - Őszintén szólva, azelőtt lehet, hogy háromszor se láttam. Amikor én születtem, ő katona volt, aztán meg, amikor leszerelt, mindjárt ment dolgozni az oromhegyesi birtokra, ahol fejőgulyás volt a tanyán. Később meg is nősült, és kint laktak a birtokon, Oromhegyesen.
    - Voltak féltestvéreik is?
    - Igen. Az ő édesanyja meghalt, az én anyámnak meg a férje halt meg és így kerültek össze, úgyhogy az én anyámat elvette az ő apja. Anyámnak az előző házasságából volt három gyermeke, az apámnak pedig hat. Amikor összekerültek, kilenc gyermek lett a családban, aztán még születtünk Miklóssal mi ketten. Ő most Kispiacon él, és már őt is nehezen ismerném meg. Ő se, és én se nagyon jövünk-megyünk.
    - Mégis, hogyan találtak egymásra Pistával?
    - Ő érdeklődött mindig utánam, mert gyümölcsösök, és Adára is jártak a piacra, almát meg egyebeket árulni. Mindig mondogatta, hogy a Vica Adán van férjnél, de hogy kinél, azt nem tudta. Egyszer azonban megtudta, hogy a Varga Jenőnél, de a Jenő nevét később elfelejtette, így csak az maradt meg emlékezetében, hogy Varga. Igen ám, de Adán rengeteg a Varga! És nem egyforma Vargák vagyunk!

Vica és férje, Jenő értékelik és őrzik a régiségeket

    - Hát persze, - kapcsolódik a beszélgetésbe Jenő, a Vica férje, aki jól ismeri a Vargákat, lévén, hogy maga is az. – Van Csanyi Varga, Csecse Varga, Zsuzsa Varga, Kukorica Varga, Madarasi Varga, Bojtok Varga, meg Frici Varga. Mi a Madarasi Vargák vagyunk, mert Madarasról származunk. Mikor még gyerek voltam, apám hivatalos családi papírjaira is rá volt írva, hogy „Madarasi Varga Pétera Mátyás”! Később azonban elhagyták a „mellékneveket”, magam sem tudom, miért? Ha kérdezem a mostani fiatal adai Vargákat, hogy te milyen Varga vagy? – nem tudják. Szégyellik-e, vagy nem tanították meg nekik a szüleik – nem tudom. Csak azt tudom, ha családfát készítenénk, akkor nekünk oda csak a Madarasi Vargák valók, a Kukoricák és a többiek már nem!
    - Hogy történt a mostani első találkozás testvérével? – kérdezem Vicától
    - Amikor kiértünk a piacra, leszálltunk a bicikliről és érdeklődve kerestem, ki lehet a testvérem.
    - Itt vagyunk, hoztam a testvérét! – mondta már ekkor hirtelen Margit és jött előre a Pista fia, mert ők már hátrébb voltak, pakoltak össze. Mondja neki a fia, Apám, itt a testvére! – mire a Pista odajött, összeborultunk és sírtunk.
Azt sem tudom, mit mondtunk egymásnak, mert mindent elnyomott a találkozás fölötti öröm. Azóta már rendszeresen látjuk egymást, voltak is nálunk, ebédeket is főztem. Nem is győzünk egymásnak elmondani mindent. Mindig csak arról beszélünk, hogy vagytok? Hogy volt ez, hogy volt az? Minden szóba kerül, később mégis eszünkbe jut, hogy ezt se kérdeztük meg, azt se kérdeztük meg. Boldogok vagyunk, hogy tudunk már egymásról, de van idegség is, mert a Pista szeméről el kell távolítani a szürkehályogot. Most készül az operációra. Azon izgulunk, hogy sikerüljön!

Ügyes háziasszonyként Vica gyönyörű amarilliszeket nevel

    - Ha belegondolunk, hosszú idő ám az a 46 év…majdnem 50!
    - Bizony hosszú – mondja Vica. Az is nehezítette a megtalálásomat, hogy énrólam kevesen tudják, hogy Gyalús vagyok, engem csak a Jenő után ismernek. Nekem nevelőszüleim voltak, a Bernát Pista bácsi szabó volt a nevelőapám, és csak őutánuk ismernek úgy, mint a Barátéknak a nevelt lányát. De hát Adát mégis igen megszerettem, a Jenő elvett feleségül és mondhatom, mi úgy éltünk, és ma is úgy élünk, hogy soha egymásnak egy rossz szót nem szóltunk.
    Emlékezetes gyermekkorom volt Adán. Szeretettel emlkékszem osztálytársaimra, akik Abdula Irén, Berkes Aranka, Snajder Veronka, Mészáros Margit, Sterbik Angéla, Nagy Piroska, Vignalik Piroska, Zab Vera, Mészáros Juci, Csonka Vali, Lajkó Józsi, Benák Jancsi, Suki Jóska, Apró Sanyi, Koós Lali…
    - A többi testvérről mit tud?
    - Most már mindenkiről tudok, de az a baj, hogy szanaszét vannak. Van egy a szerbiai Borban is, a másik meg Belgrádban él, csak nagyon ritkán találkozhatunk. Szabadkán is van kettő, de róluk alig hallok valamit. A nevüket azonban mindegyiküknek tudom, amikor meg a Pistával találkozunk, ő elmeséli egyikről ezt, én meg a másikról azt, amit tudok. Ha sikerül a Pista műtétje, akkor ismét öröm és béke költözik a szívünkbe. Akkor talán úgy is marad, ameddig csak élünk.

Szöveg és képek: Király János