1848 - ÜNNEPI SZÓNOKLATOK - 2007
a szabadságharc emléknapján
Március 14-én Adán, 15-én pedig Moholon tartottunk ünnepi megemlékezést az 1848/49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulójára. Az adai ünnepség a résztvevő vendégek rangja szempontjából, a moholi pedig tartalmában, szervezésében és eszmeiségében volt inpozánsabb. Moholon ugyanis majdnem 300 résztvevő jelenlétében egy új kopjafát is felszenteltek a Nagytemetőben, Adán pedig három újonnan megválasztott, fiatal és tehetséges parlamenti képviselő jelenléte tette naggyá az ünnepet. Itt volt ugyanis Galgó-Ferenci Andrea (Óbecse) és Pásztor Bálint (Szabadka), a VMSZ, valamint Tóth Tamás (Ada), a DP szerbiai parlamenti képviselője. A továbbiakban Pásztor Bálint adai, Sass Tamás, Pintér Éva és Barát Gábor plébános moholi beszédét adjuk közre:
Pásztor Bálint (VMSZ), parlamenti képviselő
(fejből elmondott beszéd az adai ünnepségen!):
„Kedves ünneplő honfitársaim!
…Az 1848-as forradalom megmutatta azokat a módozatokat és eszközöket, amelyekkel a közösen kitűzött célt a legjobban meg lehet valósítani. Eleink tudták azt, hogy akkor volt az utolsó lehetőség arra, hogy a magyarság kulturális és gazdasági felemelkedése érdekében, szabadsága elnyerésének érdekében tevékenykedjenek és tegyenek valamit. Tudták azt, hogy ahhoz, hogy a magyar szabadságot kivívják, hogy az egyenrangúságot, a sajtószabadságot kivívják, ahhoz össze kell fogniuk. Tudták azt, hogy az első magyar kormányban össze kell tudnia fogni Kossuthnak, Széchenyinek, Deáknak, Batthyánynak. Tudták azt, hogy félre kell tenni az apróbb ellentéteket, félre kell tenni a személyes súrlódásokat és a közös cél érdekében, a magyar nemzet egészének felemelkedése érdekében kell tevékenykedni.
Eleink eléggé bölcsek voltak, és mi nem tehetünk mást, minthogy példaként tekintünk rájuk, és nem tehetünk mást, minthogy megpróbálunk összefogni, mi háromszázezren itt, vajdasági magyarok, és megpróbáljuk közösen kitűzni a célokat; pártjaink, civilszervezeteink és azok a nagyon jelentős közéleti személyiségeink, akik tudnak és akarnak annak érdekében cselekedni, hogy a vajdasági magyarság felemelkedjen.
Ugyan az 1848/49-es forradalmat leverték, de néhány évvel később, a kiegyezést követően elindult az a korszak, amit boldog békeidőként szoktunk emlegetni. Az a korszak, amikor az akkori Magyarország polgárosodása elindult, az a korszak, amikor a gazdaság terén a legszükségesebb fejlesztések történtek, az a korszak, amikor a magyar kultúrának a legjobb évtizedei követték egymást.
Az elmúlt években a vajdasági magyarság felelős vezetői is sokat tettek gazdasági felemelkedésünk és kultúránk megőrzése, gyarapítása érdekében.
Mi is részesei és szenvedő alanyai voltunk hosszú éveken keresztül egy diktatúrának. Azt követően azonban, én azt gondolom, hogy most már teljesen más eszközökkel kell a változatlan célokat kivívnunk. A vajdasági magyarság gazdasági felemelkedését, a munkahelyteremtés céljait, kultúránk felemelkedését, nyelvhasználati jogaink megvalósítását, anyanyelvi tájékoztatásunkra vonatkozó jogunk megvalósítását.
Ugyanazok a célok mai is, amik 1848-ban célok voltak!
Az, hogy ezek ma is célok, nem azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedekben, az elmúlt másfél évszázadban nem történtek nagyon-nagyon pozitív előrelépések, s pláne nem jelenti azt, hogy az elmúlt tíz évben nincsenek jelentős eredményeink!
Én azt gondolom, hogy nem célszerű itt, ezen az ünnepségen pártokról beszélni. Én azt gondolom, hogy most a pillanatnak az emelkedettsége nem azt kívánja, hogy pártjaink programját ismertessük, és hogy verjük a mellünket, hogy mi mindent sikerült elérni! Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ha egészen őszintén szeretnénk egymással beszélni, akkor azért el kell mondani – és ki kell emelni azt –, hogy volt egy párt, amelyik az elmúlt években, az elmúlt másfél évtizedben erején felül teljesített, volt egy párt, amelyik gazdasági felemelkedésünk, kultúránk, oktatásunk, tájékoztatásunk érdekében a vajdasági parlamentben, a tartományi szerepvállalással, a Magyar Nemzeti Tanács életrehívásával sokat tett.
Minden bizonnyal, abban az esetben, hogyha összefogásra került volna sor, akkor még többet el lehetett volna érni. Ugyanakkor, nagyon nehéz azokkal összefogni, akik az elmúlt években semmi mást nem tettek, csak azokat szidták, azokat köpködték, akik próbáltak valamit tenni. Biztos vagyok abban, hogy ezt azért el kell mondani annak érdekében, hogy a jövőbeni együttműködés, az összefogás valós, létező alapokra kerüljön.
Most azt tudom önöknek ígérni, hogy azt követően, hogy 3 év után újra vannak olyan magyar képviselők a szerbiai parlamentben, akik csak nekünk, vajdasági magyaroknak, a mi közösségünknek a felelősek, és nem belgrádi pártvezetéseknek; tehát azt tudom ígérni, hogy mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a magyarság felemelkedése még gyorsabb ütemben történjen, mint ahogy az elmúlt másfél évtizedben történt.
Jól tudom, hogy nagyon sok a munkánk, nagyon sok a tennivaló. Ha azonban az összefogás létrejön, és hogyha erre hajlandók azok az emberek is, akik az elmúlt években nem voltak hajlandók egymással összefogni, vagy egymással akár csak beszélőviszonyba is kerülni, továbbá hogyha hajlandók lesznek a politikusok figyelembe venni a közösségnek a véleményét és szavát, hogyha közösen alkotjuk meg azokat a célkitűzéseket, amelyeket nekünk kell megvalósítanunk, akkor az elkövetkező évekre vonatkozóan derűlátóak lehetünk.
Végül azt kívánom önöknek, hogy a mai ünnepnapon lélekben megerősödve, az elkövetkező években együttesen tevékenykedjünk majd a vajdasági magyarság felemelkedése érdekében!”
Sass Tamás, a Magyar Polgári Szövetség moholi elnöke
(beszéd a moholi ünnepségen):
„Tisztelt polgártársaim, kedves barátaim!
1848. március 15-én egy csoport fiatalember indult el sietve Budapest utcáin egy nagy és magasztos cél érdekében. Mentek, mert egy cél, egy közös tűz lobogott bennük: a szabadságszeretet. Az 1848-as hősök közül sokan magyarul sem tudtak, de a gondolkodásuk azonos volt, a szabadságharc mellé álltak.
Amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok, a járókelők ámulva álltak meg, és egyre többen lettek.
Hölgyeim és uraim!
Mi délvidéki magyarok kisebbségben ugyan, de a magyar nemzet részének érezzük magunkat. Eddig alig volt helyünk, alkalmunk és lehetőségünk arra, hogy megemlékezhessünk a márciusi ifjakról és a szabadságharcosokról, pedig épp 1848 márciusa forrasztott össze egy nemzetet, a magyarságot, hogy egységes akarattal lehessen része egy nagyobb európai közösségnek.
A mai napon megpróbálunk magunknak egy méltó emlékhelyet létrehozni, ahol bárki bármikor tisztességgel és alázattal tudja leróni kegyeltét a szabadságharc áldozatai előtt. Hogy mi is emlékezhessünk azokra, akikben visszavonhatatlanul fogalmazódott meg az igény a szabadságra, a függetlenségre és a haladásra. 1848-ban a szabadság és a haladás eszméjétől vezérelve léptek fel, hogy a magyarság része legyen egy nagyobb európai közösségnek. 1848 arra adott választ a Kárpát-medencében, hogy nem lehet többé Európán kívül maradni.
A márciusi ifjak szívében és lelkében a magyarság és az európaiság számára egyaránt volt hely. Ezt kell megtanulnunk tőlük és követnünk. Ehhez azonban elszántság, együttműködő akarat, áldozatvállalás szükséges. Számunkra, akik ma itt összejöttünk, ez a legfontosabb tanulság és kihívás is egyben. Erősíteni kell önmagunkban és honfitársainkban az együvé tartozásunk érzését, az egy közösséghez tartozás akaratát. Nem az ünneprontás szándékával jegyzem meg, hanem a hétköznapi szomorú tapasztalatom alapján, hogy az elszánt, közös akarat gyakran hiányzik.
Számunkra az kell hogy legyen 1848 egyik üzenete a most felállított kopjafa előtt, hogy nem szabad félnünk kezdeményezni. Ne féljünk megváltoztatni azt, ami rossz, mert a félelem rossz tanácsadó. Ne féljünk, mert újat akarni, szabadnak lenni azt is jelenti, hogy felvállaljuk sorsunkat és küzdünk is érte. Hányszor tapasztaltuk meg, hogy minden, ami új, ami változással is jár, nagyon nehéz folyamat, mert ellenállásba ütközik. Mi hisszük, hogy tiszta és nemes szándék vezérel bennünket. Békességben és toleranciában akarunk együtt élni. Az itt élő maroknyi magyarság megmaradásának csakis az együvé tartozás és a békés egymásmellettélés lehet a záloga.
Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm, hogy eljöttek, és hogy együtt ünnepelhetünk és emlékezhetünk. Végre Mohol, és Mohol polgárai méltó emlékhelyet állítottak az 1848-as hősöknek. Ne feledjük, csak a múltra építkezve alakíthatunk ki szilárd jövőt!
A Magyar Polgári Szövetség helyi elnökeként köszönöm önöknek, hogy eljöttek. Jelenlétük is azt bizonyítja, hogy Moholon is formálódik a magyar összetartás, összefogás és egy azonos akaraton lévő közösség.”
Pintér Éva, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnöke
(beszéd a moholi ünnepségen):
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!
Megtiszteltetés számomra az, hogy itt most felszólalhatok. Nagy nap a mai nap történelmünkben, korunkban és most itt a falunkban is.
Ez az eseménysorozat igazolja a múlt kimagasló egyéniségeinek, Nagyságos Rákóczi Ferenc fejedelemnek és Kossuth Lajosnak, Magyarország Kormányzójának végső céljait. Ezeket a célokat foglalta versbe Petőfi Sándor az 1848/49-es szabadságharc fiatal költője a Magyarok Istene című versében. Idézem:
„A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert… jutalma lesz majd a jövő.”
Fiatal barátaim, én most itt bennetek látom a jövőt. Ti, akik a szabadság világában kívántok élni, vessétek el a szabados-ságot, a rendetlenséget, a bizonytalanság érzetét és az érték-torzulást.
Legyen számotokra fontos az, hogy nagy példaképeket ál-lítsatok magatok elé. Mindegy, hogy kit, Rákóczit vagy Kos-suthot, Petőfit vagy Vasvári Pált, fontos az, hogy világítsa-tok a jövőbe, ugyanúgy, mint ők. Számomra ez a nap példaér-tékű ahhoz, hogy értékeinket mi itt megbecsülni kívánjuk, másokét pedig tiszteletben akarjuk tartani. Ez az esemény bi-zonyíték számunkra a hazafiasságból és a más vallásúakkal szembeni toleranciáról.
Célunk az együttműködés, nem az ütközés, a kultúrák ko-operációja és nem a konfrontációja.
Zárószavamként idézem II. Rákóczi Ferenc fejdelem imáját, amely itt ma, de mindenütt e zaklatott világban olyan időszerű:
„A Te kezedben van szívünk, Uram,
Döfd át szereteted nyilával,
Gyújtsd föl a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világosítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg a hajthatatlanokat,
Bátorítsd a gyengéket,
Szilárdítsd meg a habozókat,
Tanítsd a tudatlanokat,
Erősítsd a jókat,
Gyarapítsd bennünk a hitet,
Gyújtsd föl a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek:
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat.
Ámen.”
Barát Gábor, moholi plébános:
„Tisztelt ünneplők!
A hívő ember
két ország, két világ polgára. Egyrészt, ahogyan
Szent Pál a Filippiekhez intézett levelében írja: a mi hazánk
a mennyben van, vagyis a mennyek országának vagyunk
örökösei. Másrészt az isteni gondviselés rendeléséből
egy evilági ország lakosai is vagyunk, amelyért felelősséggel
tartozunk. A földi ország lakosaként azt a feladatot kaptuk,
hogy megéljük emberségünket, és itt gyakorolva hitünkből
fakadó kötelességünket eljussunk a mennyei hazába.
Itt kell megvalósítanunk az igazságosságot, az egyenlőséget, a
békét. 159 évvel ezelőtt a márciusi ifjak és a nemzeti öntudatból
fakadó felelősséggel a nemzet oldalára álló főurak egy, az
igazságosságon és egyenlőségen alapuló, új Magyarországért szálltak síkra.
Azon a tavaszon egy új világ bimbói jelentek meg. Igaz, várni kellett, mire kivirágzott, de a tavasz meghozta az új életet. Elindult valami, ami az életet szebbé, elviselhetőbbé teszi. De a mai kor ezeket az értékeket észrevétlenül, de kikezdi. Gondoljunk csak a 12 pont első pontjára: a gondolat szabadsága, szabad sajtó! Elnézve a mai sajtót és a médi-át, azt kell látnunk, hogy a sajtószabadságra hivatkozva, népünket, nemzetünket károsító gondolatok is megjelenhetnek. Nem minden válik hasznunkra, ami szabad. Nemzetünket ne szolgáltassuk ki a kor káros vívmányainak, ne engedjük megfertőzni káros, nemzet-pusztító betegségektől. Ne engedjük, hogy a szabadság vívmányait megfertőzze, föl-eméssze a szabadosság mételye!
A forradalom és szabadságharc résztvevői az életüket tették fel a magyar nemzetért. Elfeledték önös érdekeiket, és csak a nemzetet tartották szem előtt. Ma, amikor fejet haj-tunk előttük, mi, az unokát, akik imádság mellett mondjuk el neveiket, ma mi is feledjük el önző, önös érdekeinket, és magyarságunkat tartsuk szem előtt, amelynek megmaradása itt a végeken a mi kezünkben van.”
Lejegyezte és fényképezte: Király János
