25 éves a Vadvirág Hagyományápoló Kör
A kézimunkacsoport titka

    A hímzés a mai napig a legelterjedtebb kézimunkaforma és a hímző egyénisége folyton változóvá, mégis élővé teszi ezt a művészetet. Nemzeti kultúránk a helyi közösségek kultúrájának összessége. Az összetartozást segítő tevékenységek hozzájárulnak az alkotókedvhez. A közösségi kultúra tudományosan bizonyított pozitív tényező a stressz csökkentésében, és a jobb életminőség élményében részesíthet. A titok az aktivitás. A népi mesterség, mint a hímzés, gyakorlása értékközvetítő aktivitás, és fontos szerepet tölt be a közösség életében. A Vadvirág Hagyományápoló Kör Kézimunkacsoportja idestova húsz éve elismert ápolója és őrzője népművészetünk eme titkának. Ezzel kapcsolatban a csoport rangidős tagját, Török Margitot faggattam. Ő örömmel válaszolt, és mesélt tevékenységükről:

Török Margit

    – 1996-tól mindent lejegyeztem munkáink és aktivitásunk kapcsán, és nagyon szeretném, ha a Vadvirág irányelveit átvennék a fiatalok. Többször is átszerveződött a csoport, és most Tóth Anna az elnöke. Nagyon hasznos időtöltésem a kézimunka, és nagyon szeretem. Édesanyámtól örököltem ezt, aki 18-20 éves korában tanult szép munkákat készíteni. Olyan különleges abroszok maradtak ránk, amit ma nem tudunk megcsinálni, de van olyan is, amelyet már több példányban lemásoltam a család leánytagjai részére. Mivel vidékünk tisztaszobáit fehér hímzés díszítette, ezért én ezt a munkát szeretem a legjobban, és nagyon szívesen csinálom. Ezen kívül sok színes hímzést is készítettem már. Ez a munka engem átsegít sok nehézségen, kitölti az estéimet, és gyönyörködöm néha egy-egy sikeres motívumban. Most kezdem megérteni a szenvedélybetegeket, ugyanis, ha nincs kézimunkám, nem találom a helyem, valami hiányzik. Hálát adok Istennek, hogy van kinek csinálni!
    Megtudtam, hogy a kézimunkacsoport nemcsak alkot, hanem gyűjt is. Már több, mint 300 Ada környéki, eredeti fehér hímzés mintáját gyűjtötték össze, amelynek legkorábbi darabja 1887-ből származik. A minták gyűjtését Varga Erzsébet és Török Margit kezdeményezték, így kerültek elő a padlások elfeledett rejtekeiből és tanyák elhagyott szegleteiből párnavége, dunnavége, asztalterítő, szekrénycsík, függöny, bugyogó, hálórékli, valamint más használatban volt lakástextíliák és öltözet által megőrzött minták. A folyamatosan gyűlő értéket először is lerajzolták pauszpapírra, kilyuggatták, majd megfelelő anyagra téve lefestették. Ilyen módon igyekeztek megmenteni a fehér hímzés értékes masnis, kosaras, krizantémos, tűfokos mintáit, vagyis a tisztaszoba kellékeit. A hímzés elsajátítása a lányok nevelésének része volt, így mentették azt anyáról lányára, melyekből sokat ma is kidolgoznak.
    – Ezt kell tennünk, felújítani régi mintákat és azt varrni. Ez az igazi cél. Most is varrok egy ilyen mintát, ami egy alsószoknya díszítése lesz – mutatta a készülőben levő munkát – Jó lenne, ha mások is szeretnék, és felvállalnák ezeket a mintákat, mert felújítva, mai értelmezéssel is lehet díszítésként viselni a mindennapokban.

    A jelenkori adai munkák nagyon hasonlatosak, és valójában részben azonosak az előkerült helyi mintakincs kivitelezésében. A hímzett kézimunka által nyomon követhető a környék ízlésvilágának alakulása, és megközelíthető a múlt a hímzett képi információk által.
    – A negyedik utcában egy viszonylag nagy teremben kezdtük a tevékenységünket. Többen fogékonyak voltak erre, előkeresték családjaik régi dolgait, és abban a teremben volt az első kiállításunk. Később kezdődött a kézimunkáról való gondolkodás. Varga Erzsébetet kértem fel, csatlakozzon a Vadvirághoz és szervezzünk csoportot. Ez sikerült és az óta is működik. Van olyan csoporttag, aki még diákom volt, de vigyázok, hogy a közös munka alatt ne a pedagógust lássák bennem, hanem munkatársat. Ami a tagok létszámát illeti, szeretném, ha gyarapodna, és magukévá tennék hagyományunk hímzéssel kapcsolatos értékeit, hiszen a kislányoknak sem árt megtanítani, hogyan kell cérnát fűzni a tűbe, esetleg varrásra tanítani. Régebben nem dobáltunk el ennyi mindent, mint ahogyan ma. Megstoppoltatta anyám velünk a harisnyákat. Meg is tudtuk csinálni. Mai napig van stoppoló fám. Mindenki azt mondja, nincs idő ilyesmire, pedig arra van időnk, amire akarjuk. Az igényességen sok múlik. Hiszem, hogy a szépérzék nem veszik el, és továbbra is lesz érdeklődő a népi hímzés iránt. Felkérem mindazokat, akiknek szüleiktől, nagyszüleiktől örökölt hímzésük van, vagy akár a padláson összegyűjtött régi holmik között rátalálnak ilyesmire, juttassák el a Vadvirág HK Kézimunkacsoportjához, hogy lemásolhassuk, így az utókornak is megőrizve.
    Az Ada környéki fehérhímzésre felfigyelnek. Olyan érték, amely méltó a megőrzésre és továbbadásra. Tisztasága a tiszta lélek és hittel teli ember egyszerű, mégis igényes és békés jelenlét igazolja.

Lajkó Szilvia