173. Zöld levél
2015. év rovara:
A NAGY SZENTJÁNOSBOGÁR

    A Magyar Rovartani Társaság által meghirdetett internetes szavazáson nagy fölénnyel a nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca), szerbül svitac angolul the common glow-worm, németül Große Johannis-glühwürmchen nyert a vándorpoloska (Nezara viridula) és a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) előtt. Igen szerencsés, hogy rá esett a választás, mert az UNESCO 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította. A szentjánosbogár és a fény ugyanis elválaszthatatlanok:
    e bogárfaj legismertebb és legfeltűnőbb élettani megnyilvánulása az, hogy világítani képes. És, hogy örömünk még nagyobb legyen, ez a különleges bogár Adán is előfordul, bár amióta a temetőben felállították az értelmetlen reflektorokat, annyira megzavarták az éjjeli bogárvilágot, hogy ez a rovar szinte teljesen eltűnt, pedig nemzetközileg is szigorúan védett! Bizton állíthatjuk, hogy azok a szerencsétlen fényszórók itt ugyanakkora kárt okoznak, mint a Tisza gáttal való elrekesztése. Vagy még nagyobbat!
    Újbóli megtelepedését és szaporodását elősegíthetnénk, ha leszereltetnénk a lámpákat és a növényzet természetességét óvnánk, ez ugyanis a bogáron kívül a táplálékául szolgáló csigáknak is kedvezne. Legalább a temetőkben kellene hagynunk olyan részeket, ahol őshonos lágytestűek a maguk kedvére tenyészhetnének. A változatos, háborítatlan táj kialakítása a szentjánosbogár hasznára válna, ám a mesterséges megvilágítás végzetesen megtéveszti, mert a rovarok az éjszakai fényre rajzanak, repülnek. A közelmúltig a temetők voltak a legháborítatlanabbak, de ma ez már nem így van. A nőstény szentjánosbogár a teljes sötétség beálltakor (este 10 óra körül) kapcsolja be lámpását. Általában mozdulatlanul ül a talajon, legfeljebb a növényekre mászik fel, hogy fénye észrevehetőbb legyen. Potrohát néha jobbra-balra csóválja, vagy felgörbíti, ez még inkább megkönnyíti a hím dolgát, mely repülve, a fényt figyelve keresi a nőstényeket; hatalmas, lefelé irányuló szeme éppen erre szolgál, a nőstényt akár 50 méterről is észreveszi.
    Ha a nőstény nem találkozik hímmel, két óra múltán kikapcsolja a fényét, és elbújik. Ezt legfeljebb 10 napon át ismétli; ha ez idő alatt nem sikerült párosodnia, elpusztul. A kifejlett szentjánosbogár ugyanis nem táplálkozik Ha a párzás megtörtént, a nőstény nem világít többé, hanem maradék energiáját a tojások érlelésére és a tojásrakásra fordítja. Nyirkos helyeken 3 nap alatt rakja le 50–100 tojását, amelyek gyengén világítanak. A lárva-állapot 2 évig tart, amelyet mindössze 2 hétnyi villogó bogár-élet követ. Élete ezután véget ér.
Érdekes megfigyelést jegyzett fel róla Tolnai Ottó, Magyarkanizsán született Kossuth-díjas írónk:
     „Fiam Koszovón egy hegybe vájt hatalmas lőszerraktárt őrzött. Amikor először utaztunk le hozzá, megdöbbenve láttam, noha bizonyos lírai dolgokban szuverénnek képzeltem magam, megdöbbenve láttam, hogy ott lenn egészen nagyok a szentjánosbogarak. Kétszer-háromszor akkorák, mint mifelénk. „Te, ide nem szükségesek sem az indiánok, doboló albánok, mondtam, már ezek a szentjánosbogarak is képesek felrobbantani a lőszerraktárt… Aztán, amíg lenn voltunk, éjszakánként, akár valami hibbant bogarász, aki vagyok is valójában, a szentjánosbogarakat fogdostam, tanulmányoztam, még egy csikket is eldobtam, hogy ellenőrizzem, igaz-e, amit a vicc mond, hogy a szentjánosbogár, fokozott nemiségéből kifolyólag, még a csikkre is startol, lecsap bukórepülésben.”
    Idézet Sík Sándor Az Isten küld… c. verséből:
     „Az Isten küld, testvéreim tinéktek, / hogy sugarai eleven tüzét, / amik arcáról a szívembe égtek, / sugározzam csendesen szerteszét / a testvéreknek, kik az éjben járnak. / Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.”
    A kifejlett szentjánosbogarak életében a fénykibocsátás a hím és a nőstény egymásra találásának eszköze.

Király János