SPORT
AFK – a jövő az utánpótlásé
Az adai AFK labdarúgóklubban az elkövetkező években az utánpótlás nevelésére helyezik majd a hangsúlyt, miután ősszel a felnőtt csapat játékos- és pénzhiány miatt megszűnt. A klubban jelenleg Budai Zoltán és Árok Attila edző vezetésével két utánpótláscsapat működik, amelyekben csaknem hatvan gyerek játszik és edz az 1999-estől a 2005-ös korosztályig. A csapatoknak nem volt téli pihenő. Árok Attila edző tanítványai, a 2004-2005-ös korosztályhoz tartozó játékosok az őszi idényben a Fudbal 7 nevű ligában játszottak, ahol a negyedik helyen végeztek négy győzelemmel, három vereséggel és egy döntetlennel. Ősztől a szabadkai Multiplex Arénában műfüves pályán játszanak a Mini Maxi Ligában. Az ősszel emellett két tornán is szerepeltek, Tiszahegyesen és a romániai Aradon.
Budai Zoltán, aki az idősebb generáció, a pionír csapat edzője, a következőkről számolt be:
− Az AFK pionír csapata ősszel a Tiszamenti Pionir ligában kezdte meg a 2014/15-ös bajnokságot. A ligában 12 csapat nevezett, ami a környékbeli főleg tiszamenti csapatokat foglalja magába, mint Péterréve, Mohol, Csóka, Tisza-szentmiklós, Adorján, Kanizsa-2 csapat, Horgos, Martonos, Tornyos, Orom és Ada. Azt tudni kell, hogy a pionír korosztályt a 2000-es és 2001-ben született gyerekeknek kellene képviselniük, de a kanizsai szövetség engedélyezte három 1999-ben született gyermek versenyzését is, mivel nekik nincs külön ligájuk a kanizsai szövetségen belül, és annyi gyermek sem a korosztályban, hogy minőséges vajdasági ligát játszanak. Továbbá az adai csapatban játszanak még a 2002/2003-as gyerekek is, mivel létszám híján ők nem lettek indítva a saját, úgynevezett "petlići" korosztályukban. Ez azt jelenti, hogy az adai pionírokat az 1999-2003-as gyerekek alkotják.
A gyerekek nagy lelkesedéssel és igen nagy létszámban végezték a felkészülést. Sokan újra kezdték a focit, és volt olyan is aki visszaigazolt Adára, így a létszám 31 főre emelkedett. A felkészülés időszakában főleg kondíció-edzéseken és erőgyakorlatokon volt a hangsúly, de az idő haladtával mind több és több labdagyakorlat vette át a szerepét. Főleg a technikai tudás növelésén és a pályán való helyezkedés, és látás elsajátításán volt a hangsúly. Az őszi idényben a csapat 11 mérkőzést játszott. 6 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség lett a mérleg, ami a táblázaton a 3. helyet jelentette. Hozzá kell tenni, hogy sajnos az egyik vereséget játékon kívül szenvedte el a csapat, mivel a klub nem fizette ki a járandóságát a szövetség felé.
A tél beálltával sem szűntek meg az edzések, január első hétvégéjén pedig megszervezésre került az adai Sportcsarnokban az I. Újévi kupa nevű torna, ami remélhetőleg hagyománnyá válik. Két korosztálynak lett kiírva a verseny. A 2002-2003-as korosztály a 6 csapatból a második helyen végzett. A döntő mérkőzésen az adai csapat 4-0 arányban maradt alul a becsei csapattal szemben. A mérkőzést mintegy 400 néző előtt játszották! Az 1999-2000-es korosztály részt vett még a felnőtteknek meghirdetett adai Balogh Béla kispályás focitornán, ahol 3 mérkőzést játszottak. A mérleg 3 vereség, de sok játékperccel és tapasztalattal gazdagodtak a játékosok. A tavaszi idény várhatóan március végén - április elején indul. A felkészülést február 2-án kezdi meg a csapat. Két hétig a teremben, majd utána már kint a szabadban lesznek megtartva az edzések. A cél a dobogós hely megtartása a bajnokság végére, de a fő cél a pályán mutatott játék minőségbeli javulása! Tervben van minimum 5-6 barátságos mérkőzés lejátszása a 2002-2003-as korosztállyal, mivel közülük várhatóan kevesen jutnak játéklehetőséghez a pionír bajnokságban.
Az adai AFK pionír csapata: Somborac Ivan, Megyeri István, Bernáth Antal, Füstös Krisztián, Sárközi Róbert, Bicskei Szabolcs, Szabó Attila, Lukács Kristóf, Stepancev Predrag, Horváth Krisztián, Somborac Dario, Preda Kristian, Mandaric Milos, Maluckov Matija, Rica István,Kádár Tamás, Bukta Tibor, Kis Dávid, Budai Emese, Budai Zoltán, Csonka Bence, Szabó Szabolcs, Lukács Henrik, Krizsán Viktor, Rakić Aleksa, Pámer Bence, Mikus Ákos, Mihalek Bálint, Vince Dániel, Laza Goran, Kocsis Tamás.
A 2004-2005-ös csapat pedig: Čedomir Aksin, Bognár Tamás, Kiss Márk, Krizsán Ákos, Orcsik Gergő, Bojan Crnojlović, Mészáros István, Nagy Krisztofer, Pámer Dávid, Antonio Preda, Bálind Kolozs, Gyarmat Adrián, Györe Mike, Györe Chris, Petrics Máté, Nagypál Ádám, Ersem Gasi, Szabó Szilárd, Kaszás Krisztián, Bosnyák Balázs.
Gecse Attila
Lezárult a Fausto II
Vasárnap három gálamérkőzéssel és a díjátadóval zárult az adai önkormányzat és Ada Község Sport- és Testnevelési Központja által másodízben megrendezett községi kispályás amatőr focibajnokság, a Fausto-liga, amelynek küzdelmeiben 19 csapat vett részt. Mivel a 18 mérkőzésből 17-et megnyerő CDK Logistik M&M Transport már korábban bebiztosította az első helyet, és ezzel megvédte tavalyi címét, a szervezők úgy döntöttek, hogy egy gálával zárják a bajnokságot. A dobogós csapatok még egyszer pályára léphettek a ligaválogatottak ellen, melyekbe a 4-19. helyig végzett csapatok nevezhettek játékosokat. A harmadik helyezett Fausto Devils, a második Pepsy, és a torna győztese a CDK Logistik M&M Transport csapata is egyaránt megnyerte mérkőzéseit a ligaválogatottak ellen. A díjkiosztóra és a vacsorára az adai Park Hotelben került sor.
Moholi horgászhírek
A moholi Mol Sporthorgász Egyesület is megkezdte a horgászengedélyek forgalmazását a 2015-ös évre. Tisztelettel tudatjuk a kedves horgásztársakkal, hogy a községünk területén nincs semmilyen megkötés arra vonatkozóan, hogy ki hol akarja megvásárolni a horgászengedélyt, függetlenül attól, hogy a horgásztársaknak hol van a lakcímük.
A moholi horgászegyesület által forgalmazott engedélyek száma után a községünk területén található vizekbe a Vajdasági Horgász Szövetség Kft fog a tavasz folyamán halivadékot telepíteni, ugyanis ezeken a vizeken ők a vízgazdák.
A horgászengedélyek árai a tavalyi szinten maradtak. A horgászengedély ára felnőtt férfiak számára 6000 dinár. A 14 és 18 év között levő fiúk számára, valamint a nők részére 15 éves kor felett (felső határ nincs meghatározva) valamint a 60%-tól 80% testi fogyatékossággal élők számára az engedély ára 3000 din. Azok esetében, akik több mint 80%-ban alkalmatlanok a munkára, civil vagy katonai rokkantnyugdíjasok, az engedély ára 100 din.
A tagsági díj minden kategóriára vonatkozóan 500 din.
Március folyamán meghirdetjük a XIV. Horgásziskolánkat. A horgásziskola résztvevői a nyári horgásztáborban vizsgán fogják megmérettetni a tudásukat. Aki eredményesen levizsgázik, az a Vajdasági horgászszövetség oklevelét fogja megszerezni.
Ezúttal szeretnénk tudatni a kedves olvasóval, hogy a Mol Sporthorgász Egyesület élete immár több mint egy éve a Facebookon is követhető a következő hivatkozáson: https://hu-hu.facebook.com/shemohol
A SHE vezetősége
Vandalizmus az AFK stadionjánál
Január hónap folyamán lesújtó, elszomorító látványban lehetett része annak, aki az AFK pályája felé járt. A stadion részénél, a lelátót graffityk, írások, falfirkák tömkelege lepte el, különböző színekben.
Az ülések nagy részét letörték, majd hogy ez ne legyen elég, az elválasztó kerítésen belülre, a pálya mellé dobálták azokat. Sajnos, ez is mutatja, hogy jelenleg hol tartunk. Mindig más dolgaiban keressük a hibát, az okot, pedig sokszor mi magunk tehetünk róla. Míg külföldön nagy becsben tartanának egy ilyen stadiont, értékelnék, addig nálunk a vandalizmus áldozatául esik. Hatalmas szégyen ez, hogy azt a keveset sem tudjuk megvigyázni, amink van.
(Gecse Attila)