Mi újság az adai tűzoltóknál?
Az adai Önkéntes Tűzoltó Testület az év különböző szakaszaiban különféle célirányos feladatokat, előkészületeket és gyakorlatokat, kiképzést végez és érdekes betekinteni a legutóbbi tevékenységi naplójukba.
Mint ahogy id. Kiss Tibor tűzoltósági tanácsos és I. osztályú tűzoltótiszt elmondta, december folyamán az önkormányzat jóvoltából egy kis pénzhez jutottak, azaz Hanák László újonnan megválasztott elnök a polgármesternél kijárta, hogy egy szerényebb pénzösszegért az önkormányzat terhére anyagot vásárolhassanak, és rendbe hozhassák a Sava Kovačević utcai székházuk igencsak leromlott épületének udvari tűzfalát. Ez éppen nyugat felé néz, ahonnan általában esőfelhők érkeznek a széllel és a tűzfal hiányában a csupasz plafonra vert eddig az eső.
Épületük tűzfalán dolgoznak a tűzoltók. Fotó: id. Kiss Tibor
A szükséges anyag, főképp OSB táblák megvásárlása után önkéntes munkával maguk a tűzoltók festették be, szabták ki és rakták fel a táblákat, csinos, de főképp hasznos kis tűzfalat varázsolva oda, ahonnan az eddig hiányzott. A feljegyzések szerint ebben a munkában Árpási Róbert, Bálind László, Barna Viktor, Bukta Dániel, Kiss Norbert, Kovács Tibor, Lajkó Máté vettek részt.
December elején egy csoportjuk Zentán járt és az ottani medencében búvár-kiképzésen és -gyakorlatokon vett részt, hogy szükség esetén minél eredményesebbek lehessenek egy esetleges mentési akcióban. Azt is megtudtuk, hogy az adai Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai, Bukta Dániel és Kiss Norbert voltak azok, akik előkészítették, felállították és realizálták az újévvárás alkalmából rendezett tűzijátékot.
Januári munkaprogramjuk szerint 17-én indult el a tűzoltói altiszti és tiszti cím elnyeréséhez szükséges elméleti és gyakorlati képzés, amit a testület régi/új szakemberei végeznek a tűzoltó-növendékeknél. A szakelőadók Komáromi László, Vadnai László, Ónody Sándor, id. Kiss Tibor, ifj. Kiss Tibor tűzoltói főtisztek, Kéki László, Teleki Zsolt, Bajusz István, Kiss Norbert tűzoltói altisztek, a témák pedig tűzoltósági, tűzvédelmi, tűzmegelőzési, tűzoltási ismeretek, gyakorlatok és eszközismeretek. A kiképzés várhatóan április végén zárul, amikoris a jelöltek tűzoltói szakvizsgát tesznek, és utána szakképzett tűzoltóként kapcsolódhatnak be a munkába.
Király J.