LAKOSSÁGI FÓRUM VOLT ADÁN
Juhász Attila vidékfejlesztéssel megbízott mezőgazdasági államtitkár és Molnár Viktor tartományi mezőgazdasági segédtitkár az ágazatot és a gazdákat érintő időszerű témákról tájékoztatta a hallgatóságot január 29-én, csütörtök este Adán a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete, a Vajdasági Agrárszövetség és a Pro Communitas civil szervezet által szervezett lakossági fórumon. Az összejövetel elején Juhász Attila jelképesen átadta a Pro Communitas elnökének, Bálint Ferencnek azokat a műszaki eszközöket – nyomtatót, laptopot és vetítőt –, amelyeket a szervezet a közelmúltban nyert a mezőgazdasági minisztérium pályázatán. Bálint Ferenc bemutatta a civil szervezetet, Világos Tibor pedig a Vajdasági Agrárszövetséget, amelynek elnökségi tagja.
Juhász Attila államtitkár összefoglalta azt a munkát, amelyet a múlt év májusától elvégeztek a mezőgazdasági minisztériumban. Nagy eredménynek nevezte, hogy elérték annak a szabályzatnak módosítását, amely szerint december végéig az eredeti dokumentáció és számla nélkül is bejegyezhetők a mezőgépek. Megjegyezte, hogy elkészítették a törvénymódosítási javaslatot, amit ha elfogad a köztársasági parlament, akkor a mezőgazdasági munkálatok során használatos kapcsolható eszközöket nem kell műszaki vizsgára vinni és regisztrálni a termelőknek. Beszélt a kötelező szociális biztosításról is, ami a kistermelők számára 92 400 dinár, és óriási terhet jelent. Elmondta, hogy a mezőgazdasági minisztérium indítványára munkacsoport alakult, mostanra feltérképezték a helyzetet, és elkészítettek egy beszámolót. Az államtitkár szerint megvan a jóakarat és politikai szándék a törvény módosítására, hogy arányos legyen a kistermelők bevétele és a szociális teher. Juhász Attila emlékeztetett, hogy január 20-án az Európa Tanács elfogadta Szerbia IPARD programját, ami 2015-től 2020-ig lesz érvényben. Ebben az előcsatlakozási alapban az ország számára 175 millió euró áll rendelkezésre, amelyet a mezőgazdaság-fejlesztésre fordíthatnak. A termelőket felkészítik a pályázati lehetőségre, ami megindul az elkövetkező két-három hónapban. Ha valaki befektet gépvásárlásba, a feldolgozókapacitás növelésébe vagy falusi turizmusba, akkor a befektetés 50–70 százalékát visszatérítik, bár szigorúak a pályázati követelmények.
A lakossági fórumon szó volt az idei területalapú támogatásról is, ami hektáronként 6000 dinár, és legfeljebb 20 hektárig igényelhető. Az államtitkár ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetben csak ennyit tudtak kiharcolni.
Molnár Viktor tartományi segédtitkár a fórum hallgatóságát tájékoztatta a titkárság munkájáról és a pályázati és hitellehetőségekről. Elmondta, hogy az idén 27 pályázatot tesz közzé a tartomány a regisztrált termelők és önkormányzatok számára közel 2 milliárd dinár értékben. A bejegyzett termelők számára az idén 950 millió dinár pályázati támogatást biztosítanak. A pályázatok márciustól lesznek elérhetők a mezőgazdasági titkárság honlapján. Az öntözőrendszerek beszerzését 270 millió dinárral támogatja a titkárság, amely 30–60 százalékát visszatéríti az összegnek. A tisztségviselő megjegyezte, hogy egyes pályázatokra előszámlával is lehet jelentkezni, továbbá az idén a tartomány egy–három hónapon belül kifizeti az elnyert pályázati pénzt. A tartományi mezőgazdasági, fejlesztési és garanciaalap együttműködésével kedvező hiteleket is nyújtanak. Ezeknek az éves kamatlába 1 és 4 százalék között alakul. Ennek köszönhetően a termelők akár egy dinár nélkül tudnak hozzájutni új eszközhöz és a befektetéshez, és gyakorlatilag csak a kölcsön felét kell kifizetniük.