TISZTELETADÁS, ESKÜVŐ, KERESZTELŐ
-
Október 6-án, az aradi vértanúk napján, a vajdasági magyarság emléknapján, a nap krónikájában meggyőződhettünk arról, hogy minden temetés után valóban újjászületés következik és az ember megteremtése (majd bűnbeesése és a Paradicsomból való kiűzettetése) óta ez a világ rendje. Nyolc órakor a temetőben, a szabadságharc áldozatainak emlékkeresztjénél az önkormányzat és a pártok, 16 órakor Ada központjában, a Damjanich-emlékműnél a Millecentenáriumi Emlékbizottság, a Vadvirág HK, az önkormányzat és a pártok képviselői koszorúztak, majd 18 órakor a templomban szentmise kezdődött az aradi vértanúk emlékére. Ez a szentmise, valamint az utána következő szertartás során megkeresztelt Ágnes adott számunkra újra reményt és bizonyságot, hogy – Krisztus példája nyomán – az élet újból és újból győzedelmeskedik a halál felett.
A Világos Miklós káplán által bemutatott szentmisén, az adai hivők mellett, vendéglátói kíséretében részt vett Aradszki András, a magyarországi KDNP országgyűlési képviselője, dr. prof. Kellermayer Miklós, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke és munkatársa, ám a szentmise után már mindegyikük elhagyta a templomot („Menjetek békével!”), amikor szimbolikus fénysugárként a keresztelés szentsége szállt le közénk és a keresztelő atya közbenjárásával katolikus közösségünk tagjává fogadtuk az újszülöttet.
De, hogy a történet még szebb legyen, a délutáni koszorúzási szertarás kellős közepén a templomajtón násznépe kíséretében kilépett egy frissen esküdött fiatal pár és a házasság szentségével megerősítve, mosolyogva haladt el az ünneplő, tiszteletet tevő gyülekezet és a menyasszonynézők mellett.
Ha most ezek után összefűzzük az eseményeket, megkapjuk az egész emléknap fenséges krónikáját, amit bátorító példaként tárunk olvasóink elé.
A keresztény szertartások egyik legszebbike a templomi keresztelő.
Október 6-án az adai templomban Ágnest keresztelték.
Reggel az adai temetőben lévő szabadságharcos emlékkeresztnél – a Himnusz elhangzása után – Rákos Rózsa, a helyi önkormányzat művelődési ügyekkel megbízott képviselőjének az aradi vértanúkról szóló megemlékező beszédét követően, az önkormányzat nevében Bilicki Zoltán polgármester és Búcsú Attila, a KKT elnöke koszorúzott, majd Sass Tamás, a MPSZ alelnöke, Kalmár Gábor, a VMDK Ada községi elnöke, végül Tóth Tamás és Tóbiás József tartományi képviselők, a Demokrata Párt Ada községi bizottsága nevében helyezték az emlékmű talapzatához a megemlékezés virágait.
Életünk egyik legszebb és legfontosabb állomása az esküvő, ezért
a szép menyasszony, a vidám násznép látványa mindig felemelő
A Millecentenáriumi emlékbizottság és a Vadvirág Hagyományápoló Kör szervezésében a központi parkban lévő Damjanich-emlékműnél délután négy órakor kezdődött a koszorúzási ünnepség. Itt – a Himnusz elhangzása után – a Vadvirág HK drámai csoportjának három ifjú tagja irodalmi összeállítást adott elő, majd Aradszki András, a magyarországi KDNP országgyűlési képviselője mondott megemlékező beszédet, utána pedig Gruber Ferenc foglalta össze Damjanich élettörténetét, végül a kitűnően konferáló Maletaški Krisztina felszólítására, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának nevében Szigeti András alkonzul, a Millecentenáriumi emlékbizottság nevében Gruber Ferenc, Tóth László és Aradszki András, a Magyar Nemzeti Tanács nevében az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke Várkonyi Zsolt, a községi önkormányzat nevében Körtvélyesi Tícián, a Vadvirág Hagyományápoló Kör nevében Varga Lívia és Szollár Anna, a Vajdasági Magyar Szövetség Ada községi szervezete nevében Világos Tibor alelnök, a Demokrata Párt nevében Nacsa István helyezte el a megemlékezés virágait.
Ugyanezen a napon, a délután folyamán, a Damjanich-emlékművet megkoszorúzták a Magyar Egészségügyi Társaság képviselői is, akik azon a napon Adán tartották a MET 18, Vajdasági Tudományos Továbbképző Konferenciáját.
Az ünnepség záróaktusaként a tisztelettevők és a résztvevő mintegy 100 adai polgár közösen elénekelte a Szózatot.
Király János
(A koszorúzási felvételek a Községi hírek oldalon láthatók – fotó K. J.)