Kulturális örökségünk megőrzése
A Himnusz, Kölcsey Ferenc műve 1823. január 22-én született meg, s a vers megírásának dátuma lett a magyar kultúra napja. Ezt a napot ünneplik 1989 óta egyre több helyen, határokon innen és túl, és ezt a napot ünnepelték január 20-án az adai Városháza nagytermében, bemutatva dr. Hódi Sándor legújabb, Szívügyek című könyvét.
A kultúra, melyet letűnt korok nagyjai örökítettek ránk, sohasem öncélú, hanem éppen elkenkezőleg, eszméket, gondolatokat, magatartásmintákat közvetít, és így formálja a nemzeti tudatot. Méltán lehetünk büszkék elődeinkre, akik olyan művészi és erkölcsi értékeket fogalmaztak meg, amelyek a nemzet sorsáért érzett felelősségvállalásról tanúskodnak - mondta dr. Hódi Éva , a Szarvas Gábor Könyvtár vezetője ünnepi beszédében, amelyben a nemzeti kultúrára leselkedő veszélyekre is felhívta a figyelmet. - A média olykor sosem látott magasságokba felfuttat valakit, pénzt, propagandát nem sajnálva sulykolja fejünkbe a kiválasztott celebritás láthatatlan érdemeit, hogy aztán a reflektorok kihunyta után maga is megfeledkezzen róla. Ez a hamis, mesterségesen kialakított kulturális értékrend komoly veszélyeket rejt magában, nem szolgálja nemzeti közösségünk érdekeit, sőt ellenkezőleg, bomlasztásának irányában hat.
Dr. Hódi Sándor és Krnács Erika
Dr. Hódi Éva kitért a kulturális stratégia megalkotásának jelentőségére, a nemzet számbeli csökkenésének veszélyeire, valamint szólt az elvándorlás kultúrasorvasztó hatásáról ,és hangsúlyozta:
Kulturális örökségünk ápolása, hagyományaink megőrzése a mi feladatunk, tulajdonképpen mindannyiunké, akik ugyanazon nemzetnek részei, és a közös kultúra birtokosai vagyunk, akár tudatosítjuk ezt, akár nem, nemzeti nyelvünk, közös múltunk, közös jelenünk, közös sorsunk olyan sok szállal köt össze minket, amelyeket még szándékosan sem lehet teljesen szétszakítani.
A magyar kultúra ünnepén dr. Hódi Sándor újonnan megjelenő Szívügyek című könyvét is bemutatták. A szerző elmondta, hogy a néhány évvel ezelőtt megjelent, családszociológiai kutatásokat bemutató könyv folytatásaként készült el az a mű, amely a lélek jeges űrt olvasztó megnyilvánulását, a szerelmet dolgozza fel, és járja körül minden dimenzióját.
A könyv többek között kitér a férfinő viszony történelmi alakulására, az égi és földi szerelem különválására, valamint a költészet szerelemfogalmának alakulására is. De nemcsak a viszonzott, a kölcsönös szerelem került bele a könyvbe, a csalódás, és a csalódás miatt érzett fájdalom, a tüzes vassal égetés érzését is körüljárja a szerző.
Koncz Éva operaénekes
Minden szerelem más, de a szerelem célja az emberiség történetében, hogy emberi nagy lélekké neveljen. - magyarázta dr. Hódi Sándor - A fájdalom csiszolja az emberi lelket, hogy az alkalmassá váljon a szerelemre. A szerelem folyamatos teremtés, hisz a szerelmes ember olyat ismer fel a másikban, amely a többi szem nem láthat, de ennek ellenére a józan ész és a szív csak együtt hozhatja meg a boldogságot.- hallhattuk az összejövetelen.
Az alkalmi könyvbemutatót még ünnepélyesebbé tették a szerelem ezer arcát bemutató irodalmi szemelvények Krnács Erika tolmácsolásában, de a népes közönség Koncz Éva, Subotički Nadina és a Musica Humana Kamarakórus segítségével a zene szárnyán is megülhette a magyar kultúra ünnepét.
Józó Krizsán Mónika