Pedagógus? Pedamókus?

    A szeptember mindig az iskolakezdésről szól, elkezdődik egy új tanév s a szabad, gondtalan nyárra már csak a rajzlapokon és a fogalmazásfüzetben emlékeznek a diákok.
    Jönnek a harcos hétköznapok és az örökös, elnyűhetetlen téma, az iskola. Mert mindenki megvívja ilyenkor a maga kis csatáját, szülő gyerekkel, gyermek a tanárral, tanár a szülővel, a cél közös, igaz, életrevaló embert nevelni a kis palántából. A cél közös, az eredmény azonban sokszor kétes. És hogy ki a felelős azért, ha a huncut szemű lurkóból nem lesz híres építész, sztárügyvéd, atomfizikus vagy agysebész, arról megoszlanak a vélemények.
    A pedagógusok szerint a „gyerekanyag” már nem olyan, mint régen. Már nincsenek padot véső, rajzszögezős, az udvaron „klikkerező”, parittyás rosszcsontok. A mai gyerekek pörögnek ezerrel, mindent azonnal akarnak, szakadatlan gombokat és képernyőt nyomogatnak. A televízió és a számítógépes játékok hatására jó néhányan agresszívak, kevés már az igazán szigorú, következetes szülő is, és a tanárnak sincs már akkora tekintélye, mint egykoron volt. A szülő agyonhajtott, nincs ideje, az iskola pedig nem nevelhet helyette.

Radnóti Miklós SZEPTEMBER Ó hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer: vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik. a perzselőt! a hűs esők előtt. Felhőn vet ágyat már az alkonyat s a fáradt fákra fátylas fény esőz. Kibomló konttyal jő az édes ősz. 1940. július 15.

    A másik tábor szerint pedig az a baj, hogy sok a pedamókus, hogy az egyik ismerős szóhasználatával éljek, vagyis az olyan tanár, aki csak a fizetésért, és nem hivatástudatból döntött a tanári pálya mellett. A pedamókusok a pedagógusokkal ellentétben nem törődnek a gyerekekkel, nem törik magukat értük, szükséges rossznak tartják őket.
    S akár tetszik, akár nem, és talán az előbb említett pedamókusok miatt is, azt tartják, hogy tanárnak lenni kényelmes és egyszerű dolog. Elveszett a tanári hivatás presztízse. Pedig annak idején még megbecsülték azt, aki olvasásra, betűvetésre tanított, megtanított gondolkodni, véleményt alkotni, világot szemlélni.
    Az iskolában töltött néhány esztendő határozza meg, merre indulunk azon a bizonyos úton, hogy atomfizikus lesz-e belőlünk, vagy maradunk a kapanyélnél.
    Éppen ezért nagy a tanár, a tanító felelőssége, de a szülőé még nagyobb, hiszen ha otthon személyes módon, és talán kicsit túlzott hevességgel mondunk véleményt egy-egy tanárról, hogyan is várnánk el, hogy a gyermek becsülje, tisztelje azt, aki oktatni, okítani próbálja.
    S lássuk be, tanárnak lenni sem könnyű, hiszen egy pedagógus nap mint nap kiáll legádázabb kritikusai élé, s amellett, hogy megméreti tudását, felkészültségét, vizsgázik emberségből, tisztességből, következetességből, kis és nagy problémákat old meg, ézs nem utolsósorban példát mutat, követendő példát.
    A gyerekanyag megváltozott, és pedamókusok is előfordulnak, habár létezésük, tudományosan nincs bizonyítva, mégis, és ezt tapasztalatból mondhatom, több az igazi pedagógus, aki tudást, ismeretet, értékrendet ad, és akit érdemes tisztelni, s kell becsülni.

Józó Krizsán Mónika