Teológiai gondolatok
Az ember felelőssége a teremtett világgal szemben
A környezet egyre gyorsabb pusztulása és a klímaváltozás ma már megkérdőjelezhetetlen valóság. Hatásukat közvetlenül érezzük a nyári hőhullámok, a szárazság, a viharos esőzések, az olvadó gleccserek és jéghegyek, az újabb betegségek formájában. A globális klímaváltozás nemcsak a jelenlegi, hanem különösen az elkövetkező generációk életkörülményeit, és ezen kívül számos faj természetes élőhelyét is veszélyezteti. Ezek a változások kihívásként jelentkeznek az egész emberiség számára, amelyre felelősen kell válaszolnunk. Mivel Isten ránk bízta a teremtést, így keresztény emberként különösen is felelősek vagyunk érte.
A Biblia szerint az isteni döntés értelmében az ember uralomra van hivatva, a külső természet pedig érte van (Ter 1,26). Az ember Istent képviseli a világban, Isten uralmát gyakorolja a teremtett világban. Ezáltal Isten képmása és a teremtett világ fölé emelkedik. Az ember tehát nem szolgálja a világot, hanem ura annak. Téves azonban az a felfogás, miszerint Isten a természet kizsákmányolására jogosította volna fel az embert. Az „igázzátok le a földet” kifejezés ugyanis arra utal, hogy az ember vonja ellenőrzés alá környezetét, ami a kezdetben arra szolgált, hogy a meg nem szelídített földet az emberiség szolgálatába állítsa. Az embereknek azonban tisztelniük kell a természetet. Nem azért vannak, hogy az élelemért öljenek, hanem hogy minden élet felé tisztelettel forduljanak. Mivel a természeti világ Isten teremtésének eredménye, ezért a természet már nem semleges valami, amivel az ember önkényesen bánhat: nem puszta objektum, amelyet az ember kénye-kedve szerint saját céljai szolgálatába állíthat, hanem olyasmi, amiért felelősséggel tartozik. Ahogyan a Bölcsesség könyvében olvashatjuk: „szentségben és igazságban igazgassa a világot” (9,3). Ezért etikátlan dolog a teremtés eredményének az ember által való rombolása, illetve erkölcstelen lenne annak megsemmisítése, lerombolása. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak akkor igazán etikus az ember, ha engedelmeskedik annak a késztetésnek, hogy segítsen minden életnek, amelyen segíthet és irtózik attól, hogy bármilyen élőnek kárt okozzon.
A természettel való bánásmód során nagy feladatok állnak előttünk. Elsősorban meg kell őrizni azokat a környezeti körülményeket, amelyek a jövő nemzedékek emberhez méltó életéhez feltétlenül szükségesek. Védelmezni kell az állat-és növényfajtákat, hisz minden faj rejthet magában olyan lehetőségeket, amelyeket ma még csak részben vagy egyáltalán nem ismerünk, de a jövőben szükség lehet rájuk. A világegyetem rendjét tiszteletben kell tartani, óvakodnunk kell a háborúktól, mert azok kiszámíthatatlan ökológiai károkat okozhatnak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a teremtett világ esztétikai értékét sem. A természetben való gyönyörködés békét és derűt ad. Nem utolsó sorban arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az embernek meg kell fontolnia a következményeket, amelyek a természetbe való beavatkozással járnak. Ezért környezetünket csakis megfelelő ismeretek birtokában alakíthatjuk, változtathatjuk meg.
Ha egy mondatban akarjuk összegezni mondandókat, akkor a Hegyi beszédet idézhetjük:
„Boldogok a szelídek, mert ők örökségül kapják a földet” ( Mt 5,5).
Morvai Matild