NYUGDÍJASOK VETÉLKEDŐJE
Öreg ember nem vénember! – tartja a közmondás, és ez élőben akkor jut kifejezésre, amikor azt látjuk, hogy idősnek tartott emberek, asszonyok fiatalosan mozognak. Így volt ez augusztus 24-én is az adai fürdőben, ahol hat város és község, Szabadka, Topolya, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Csóka, Ada 244 nyugdíjasa találkozott, hogy öt sportágban mérje össze erejét, tudását és ügyességét. A baráti sporttalálkozót Tóbiás József, tartományi képviselőnk jelenlétében Bikicki Mária, az adai nyugdíjas egyesület elnöke és Világos Tibor, alpolgármester nyitotta meg. A verseny során tiszteletét tette Bilicki Zoltán polgármester is, aki egy tortával kedveskedett az őt esküvője alkalmából felköszöntő nyugdíjasoknak.
A laposdobó verseny
Bikicki Mária, az adai nyugdíjas egyesület elnöke elmondta:
– A hat községből érkezett vendégeink hálájukat fejezték ki, hogy az adai fürdőben, ilyen gyönyörű helyen fogadtuk őket, és hogy a versenyek java is itt zajlott. Mi szívünk igaz szeretetével fogadtuk az egybegyűlteket és ismertettük az üdülőközpontban folyó rendezvényünk programját. A törökkanizsaiak viszonzásul szép virágkompozícióval köszöntöttek bennünket, ami jól esett.
Ezúttal is hálámat fejezem ki minden olyan adai nyugdíjas barátomnak, aki részt vett a rendezvényen. A vidékieknek is köszönöm a jelenlétüket, figyelmességüket, kitartásukat és azt kívánom, hogy a soron következő 9. sporttalálkozó – amiről még nem tudjuk, hol lesz – ugyanilyen szép sikerrel járjon, mint a mostani Adán.
A vendégeket az adaiak érkezéskor pálinkával, kávéval és lángossal fogadták, ebédre pedig becsinált levest, bécsi szeletet adtak sült krumplival.
Nagy igyekezetben a sakkozók
A vetélkedő eredményei:
Preferánsz: 1. Ada (Žara Jakovljević, Smitt Károly, Tóth Bagi István). Mivel ez a csapat egymás után harmadszor lett első, a vándorserleget örökre Adán tarthatják.
Sakk: (Patar Grujić, Radivoj Manojlović, ..).
Pikádó (darts): 1. Szabadka 788 ponttal, 2. Topolya 725 ponttal, 3. Ada 675 ponttal. Az adai csapat tagjai: Vajda Magdolna, Mándity Erzsébet, Kopre Borbála, Bicskei Eszter, Gordán Verona, Csuzdi Rudolf).
Lapos dobó: 1. Szabadka, 2. Ada. A csapat tagjai: Vajda Magdolna, Mándity Erzsébet, Vreckó István, Bicskei Eszter, Gordán Verona, Csuzdi Rudolf, 3. Törökkanizsa.
Horgászat a Budzsákban, a Bara folyócskán: 1. Magyarkanizsa, 2. Ada (Adankó Iván, Báló Erzsébet, Merkovics Ferenc, Mészáros Sándor, segítőjük Milan), 3. Topolya.
Az első három helyezett minden sportágban serleget és emléklapot kapott.
Király János
Fotó plusz digital