FELIRATKOZÁS A VÁLASZTÁSI NÉVJEGYZÉKRE
A napokban aktivistáink felfogják önöket felkeresni és megkérni, hogy iratkozzanak fel a Magyar Nemzeti Tanács megválasztására szolgáló névjegyzékére, hisz elvégre talán magyarok vagyunk és most majd kiderül, merjük-e vállalni is ezt? Azt hiszem ez mindannyiunk számára fontos, legalábbis annak kellene, hogy legyen. A szerb parlament által meghozott és a nemzeti tanácsokról szóló törvény talán egyedüli a világon, és el kell mondanunk, hogy ennek kidolgozásában a legnagyobb részt a VMSZ-es képviselők vállalták magukra. Ahhoz azonban, hogy az meg is legyen szavazva, kellet az is, hogy a Szerb Parlament többségi nemzetének a tagjai is rászavazzanak. Ha ez a törvény talán még nem is ideális, mégis mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ez volt az a maximum, amit ebben a pillanatban, amit a szerb honatyák, mint minimumot biztosítottak (reméljük vajdaság statútumát is megszavazzák). Személy szerint én nagyon reménykedek abban, hogy ez egy jó alap, és amely törvényt a jövőben – idővel – még jobbá lehet majd tenni, azaz építkezni lehet rá.
Tisztelt polgártársaim, ezúton kérem önöket, hogy iratkozzanak fel erre a névsorra, hisz ezáltal kezünkbe vehetjük a Magyar Nemzeti Tanács tagjainak a megválasztását. Annak a Magyar Nemzeti Tanácsnak a megválasztását, amely által jobbá, szebbé tehetjük a délvidéki magyarság életét és jövőjét.
Világos Tibor, Ada község alpolgármestere
Ui.: Magáról a törvényről egy következő alkalommal!