Gondolatok egy kézimunka-kiállítás kapcsán

    „Ilyenkor tavasz felé a háziasszonyok, családanyák és nagymamák szorgosan készülődnek egyik legnagyobb és legszebb keresztény ünnepünkre, a húsvétra” – hallottuk a Vadvirág Hagyományápoló Kör kézimunkázóinak már hagyományossá vált húsvéti kiállítási megnyitóján (2008. március 13-án) Török Margittól, a csoport egyik lelkes vezetőjétől. „Rendet teremtünk a házunk táján, a virágoskertekben, mosunk, vasalunk és közben már lelki szemeink előtt látjuk az ízlésesen megterített, sonkával és hímes tojással kidíszített ünnepi asztalt.” Igen, most már csak a család apraja-nagyja hiányzik, kik boldogan körülülik az ünnepi asztalt, s együtt örülnek mindennek.

    De, hogy ez valóra váljon, hosszantartó, lelkes, kitartó munkára van szükség. Tervezni kell a hímzett terítőket, esetenként varrogatni, s örülni minden kialakult virágmintának, azután elképzelni és létrehozni a díszítő elemeket, amelyekkel hangulatosabbá varázsoljuk a család számára ezt az ünnepet. Ebben segít a tagoknak a kézimunka-csoport, ugyanis az egyéni tudás, az ismeretek, a szép élvezésének vágya, az alkotás öröme összeadódik, és megsokszorozódik egy jó közösségben. A készülődés alkalmával úgy éreztem, hogy ez kis csoportunk mindegyik tagjánál megfigyelhető volt. Szinte látni lehetett a kiállítás készítése közben a tizenegynéhány lelkes tag alkotási vágyát, majd örömét a megvalósításkor. Jó szándékkal törekedtek arra, hogy minden kézimunka, vagy nyuszi a helyére kerüljön, s minél szebb kiállítás jöjjön létre. A munka befejezésekor közösen örültünk a szép kézimunkáknak, s nem kívántuk otthagyni azokat. Ezt a jó érzést, ezt az örömet szeretnénk másokkal is megosztani, mert ebben a rohanó világban igen kevés erre a lehetőség.
    Ide kívánkozik egyik törökfalusi látogatónak a viselkedése, aki hosszan elnézegette az alkotásokat, láthatóan élvezte a munkákat. Elmondása szerint, a felesége révén került kapcsolatba „valamikor a szép terítőkkel”. Megköszönte, hogy ilyen élményben volt része, s máskor is szeretne eljönni, szeretné, ha sokan megnéznék ezeket a szép kézimunkákat.
    Befejezésül azt kívánom, hogy az állandó méltatlankodások, panaszkodások helyett próbáljuk meg széppé tenni hátköznapjainkat, örüljünk minden apróságnak, mert az élet nagy dolgokat ritkán ad, de az apró örömök boldoggá tudják tenni életünket. Kívánom, hogy a tavaszi virágokat s munkánk eredményét szemlélve, a madárcsicsergést hallgatva, meg tudjuk újítani lelkünket, mert ennek kisugárzásában élhetünk boldogabban.

Szabó Szabados Ilona