A brekik védelmében
Az esztendő védett fája, madara után itt a 2008-as védett kétéltű is: a béka! Ki ne ismerné ezt a rusnya állatot, aki a közfelfogásban a csúfság megtestesítője, a mesékben az elvarázsolt, gyönyörűséges királylány büntetésül kapott formája, amiből csak a szeretett fiú csókja tudja kimenteni? Mit szólna azonban az olvasó egy olyan kerti vendéghez, "aki" egyetlen éjszaka alatt 50-100 meztelen csigát, lárvát, szöcskét és hernyót (kukacot) is képes lenne elfogyasztani? Ugye, mindjárt elfogadná. Ha tehát legközelebb varangyos békával találkozik, invitálja be a kertjébe!
Ha a varangy jól érzi magát, akár 20 évig is hűséges maradhat vendéglátójához. Egyéb állatokkal ellentétben, ez a szerény kertlakó nem is fogja a veteményeskert növényeit desszertként elfogyasztani, de a maga módján, módszeresen irtani fogja a csigákat, a lárvákat, a legyeket, meg a többieket, mert az a tápláléka. Most azonban fel kell hívnunk a figyelmet ennek az állatkának a veszélyeztetettségére, oktalan kiszolgáltatottságára, és tudni kell, hogy ő az ember egyik leghasznosabb segítőtársa.
Általában zöldekre és barnákra osztjuk őket, bár előfordulhat, hogy némelyik zöld hébe-hóba barna palástot ölt. Legtöbbjükre érvényes az állítás, hogy túlnyomórészt vízibékák, vagy gyepi békák (meg a tőlük is elkülönülő varangyok), és a két csoport nagyon élesen elhatárolódik, s maguk is ellenségeknek, külön állatoknak tartják magukat, mivel a zöldek felfalják a barnákat, az ember pedig mindkettőt: a combjuk ehető, azonban igazán jó íze csak a gyepi békáénak, tehát egy barnának van. Védett állatok, gerincesek, kétéltűek. Természetvédelmi értékük 10 euró.
Hogy nagyobb rokonszenvet ébresszek a brekik iránt, Böttger Oszkárt, a békák kitűnő ismerőjét idézem, aki fő jellemzőjükkel, a brekegéssel kapcsolatban írja: „Ki tudna haragudni azért, hogy a békák olyan buzgalommal fújják dalukat a tavaszi éjszakában? Az ember azt hihetné, a bolondok házába került, ha békák által lakott tó közelébe téved, én azonban azt hiszem, hogy hangjuk, énekük éppen úgy hozzátartozik a tavaszi éjszakához, mint a fülemile dala. Határtalan vidámság nyilatkozik meg az egyszerű hangokban, sőt valóságos harmónia is, bármennyire érdeseknek is látszódjanak az egyes hangok. „Brekeke”, szólal meg az egyik, a társaság előénekese, a többi meg csendben hallgatja, de csak azért, hogy a következő pillanatban ők is rázendítsenek ugyanarra a nótára, vagy tompán vartyogják: „kvarr”, s a megszokott módon tovább kuruttyoljanak. Az alkonyati lehűléssel kezdődik az általános brekegés. A békák makacsabbul és kitartóbban fújják, mint az éj bármely más énekese, és csak hajnal felé csendesedik el a tó, de azért egyik-másik, mintha boldogan és büszkén emlékeznék vissza az éjjel bemutatott művészetére, még hallat közbe-közbe egy-egy elnyomott „kvarr”t. …Nem akarom tagadni, hogy gyenge idegzetű embereknek, akik békák által benépesített tó közelében laknak, végül is kellemetlenné válik minden istenadta langyos éjszakán ugyanazt az egy zenedarabot hallani, de nekem nincsenek terhemre a békák, mert azok közé tartozom, akik jókedvre derülnek, ha meghallják a víg énekeseket, és azt hiszem, hogy akik fiatalságukat vidéken töltötték, egyetértenek velem.” Gondoljuk meg, és ahol csak lehet, oltalmazzuk a békákat! Ne feledjük: egy kert több békát is képes ellátni elegendő élelemmel. Mindaddig számíthatunk a varangyok segítségére, amíg a megfelelő búvóhely, a nedves környezet és az élelem biztosított számukra a kertben. Ha nappal búvóhelyén, mélyedésben, vagy a hűs levelek alatt találjuk, ne bántsuk, hanem inkább oltalmazzuk, és erre tanítsuk, buzdítsuk gyermekeinket, szomszédainkat is. A szabad vizekben, a gyepen élők pedig majd feltalálják magukat, csak mi, emberek, ne legyünk kárukra!
Utóirat: A március hetedikei esős éjszaka után utcámban, a Boja András utcában az úttesten, 200 méteres távon, 21 eltaposott békatetemet számoltam meg! Ez Adán ezer is lehet. Az emberek taposták el őket autóikkal. Szomorkodtam is értük eleget… Mármint a békákért!
Király János