HÁROM KOVÁCS EGY KOVÁCS

• Régi mesterségeket, ismert adai mesterembereket bemutató (megörökítő) sorozatunkkal most a kovácsokhoz érkeztünk, azoknak is egy illusztris képviselőjéhez, az adai Bakos Györgyhöz, aki kovácsmesterségének ideje alatt megtanulta és kipróbálta ennek az ezerszínű szakmának minden ágazatát. Mi több, találkozásunkkor felemlítette a kovácsok közt szállóigeként élő mondást, ami tömören megfogalmazza e szakma lényegét: „Egy kovács nem kovács, két kovács félkovács, három kovács egy kovács!”

    Véletlen egybeesés folytán Bakos György, nyugalmazott adai kovácsmester, a Bakos Kálmán utca illusztris lakója, de aki csak névbeli druszája, különben semmi közük sincs egymáshoz. Svéd-téglából épített nagy lakóházának kisebbik szárnyában volt a kovácsműhely, amelyik előtt emlékezetemben még felsejlik a salakos föveny a lókötő korláttal, érzem a fújtató szénfüstjét, és fülembe cseng az üllő átható hangja is. Ez az üllőcsengés, meg a messzire szóló harangszó volt falunk két régi meghatározó zenéje, amiknek hallatán igazán jól érezhettünk magunkat! Ezekhez sorolható még a jellegzetes mozdonyfütty. Mára már csak a harangszó maradt.
    Hogy is van az a mondás, hogy egy kovács, az nem kovács?
    – A szakma nehézségét, bonyolult voltát jelenti, - mondja az élénk, fordulatos beszédű Gyurka, aki feleségével, Francival együtt igencsak örömmel vette, hogy benne lesznek az adai újságban. – Ha a kovács maga van, semmit se tud rendesen megcsinálni, mert nincs, aki tüzeljen, vagy fújtasson, nincs, aki tartsa a kereket, vagy a patkolásra kerülő lovat. Ketten se nagyon boldogulnak a kovácsműhelyben, csak akkor lehet igazi munkáról beszélni, ha három kovács serénykedik a tűz meg az üllő körül. Ezt fejezi ki ez a népi mondás, amit én is az öreg kovácsoktól hallottam.
    Mikor mozdult meg a kalapács a kezében?
    – Adán születtem 1933-ban, kovácsinasnak pedig 1948-ban szegődtem ez, az akkori kovácsszövetkezetbe (zadrugába). A Solymosi Miki szólt, hogy kovácsinast keresnek, be is álltam annak. A mesterem Gyuró Simulov volt, de szegény, alig nyolc hónap múlva meghalt, és utána Horváth Sándor bácsi volt a rangidős, de ő nem vállalta a főnökséget, így Vreckó Nándor bácsi lett a főmester.
    Az akkori kovácsok a szövetkezetben – rajtam kívül – a következők voltak: Horváth Sándor, Vreckó Nándor, Solymosi Miklós, a Valkai sori Sterbik Ferenc, Németh Dániel és Újházi Gergely voltak. Nekem semmilyen munka nem volt nehéz, de megjegyzem, hogy nagyon sokat söprögettem. Az akkori mesterek nemcsak hogy pedánsak voltak, de sokat adtak a rendre, a tisztaságra is. 1951-ben szabadultam fel, segéd lettem, és kimentem az Új Barázdába dolgozni. Innen rukkoltam be, a nisi kaszárnyába kerültem, és hat hónapi alapos katonai kiképzés után a katonai állatkórházba kerültem. Ott a raktárban volt minden, többek között egy összetört fiáker is. Mondtam egyszer az ezredesnek – major Uzelac –, hogy ezt én meg tudnám javítani, olyan lenne, mit egy új. Kérdezte, mennyibe kerülne? Mondom neki, tíz nap jutalomszabadságba! Ráállt, én meg megjavítottam és itthon tíz boldog napot tölthettem.

Katonaló vasalása a nisi kaszárnya udvarán. Balról az első Bakos György.

    Van egy szép katonaképe is…
    – Igen, katonatársaimmal egy lovat patkolunk, én a képen ingben vagyok. Az állatkórházban nagyon sokat tanultam. Ott a tisztek mind magasan képzett állatorvosok voltak. Ott láttam először tehenet császármetszéssel elleni. Nálunk a nehezen ellő tehenek menthetetlenül elpusztultak, ott meg rutinszerűen végezték ezt a műtétet. Ha elmondanám, hogy még mit tanultam, az itteni állatorvosok el se hinnék! Például farkasgörcsben szenvedett egy ló, amire nálunk azt mondták volna, hogy a sinter az orvosa. Ott meg a hasa alá egy nagy, fordított nyeregszerűséget tettek, aztán az alatt átvetették a kötelet, és a lovat egy egész éjszakára, tiszta sötétben fölhúzták a nagygerendához, úgy, hogy a lábai a levegőben lógtak. Reggelre a ló meggyógyult, amikor leeresztették és elengedték, ficánkolni kezdett!

Berki Sándor lovának vasalása (1970)

    A kovács orvoslással is foglalkozott?
    – Akárcsak a borbé! Azok is gyógyítottak mindent. A régi borbék a foghúzáson kívül ismerték az érvágást, a lázcsillapítást, a kificamított térdek, bokák, könyökök, lapockák helyre tételét. Azt mondták, kiment helyéről a bokája, majd a borbé helyre teszi! Nahát! A kovács meg értett a lóbetegségekhez, különösen pedig a pata betegségeihez. Mert nem minden ló körme egyforma! Ezért kellettek a gyógypatkók is, amelyeknek különböző fajtái ismertek, és amikhez én is értek. Van födeles patkó, stráfpatkó… A görbe patát szerbül, a katonaságnál úgy hívták, hogy kvrgasta kopita, azaz a pata úgy el volt görbülve, mint a kácsa csőre.
    Térjünk vissza a kovácsokhoz.
    – Jó. 1955-ben szereltem le, a Ge-Ge-be kerültem, utána a Mezőgazdasági Iskolába mentem, mert ott megengedték, hogy levizsgázhassak magasszakképzett kovácsnak. Ez sikeresen meg is történt, majd Oláh Jani bácsi kovácsmesterhez mentem dolgozni a Zentai utcára, de ő csakhamar beadta az ipart, én meg 1960 januárjában kiváltottam. Én készítettem Adán az első gumikerekű speditőr-kocsit a Pergel Lajos bácsinak. Ez a kocsi még ma is megvan, traktor után szokták akasztani, és úgy használják. Másfél tonna a teherbírása, ezer téglával raktuk meg, úgy végeztük a teherpróbát!
    Tizenöt évig voltam önálló kovács, utána be kellett adnom az ipart, mert az akkori adófőnök – akinek most tapintatosságból nem akarom említeni a nevét! – akkora adóval akart sújtani, hogy azt már nem lehetett volna kifizetni. Utána a Napredaktransban dolgoztam kovácsként, egészen a nyugdíjaztatásomig.
    Mik voltak a kedvenc kovácsmunkái?
    – Legjobban a lovakat szerettem vasalni…
    Nem patkolni?
    – Nem. Mi mindig úgy mondtuk: vasalni. Így tanultam a mestereimtől! A vaskereskedésben vásárolt anyagból előre elkészítettük a különféle méretű patkókat, amikor meg jött a gazda, vezette vasalásra a lovát, kiválasztottuk a megfelelő patkót. Hogy meddig tartott egy-egy vasalás a ló lábán? Az igénybevételtől függött. Például a Komlós Misa fuvarosnál (aki Újvidékre is járt kocsival áruért!) csak egy hónapig bírta a patkó, a parasztlovaknál pedig évekig.
    Egy érdekesség: a parasztok lovának csak az első lábát vasaltuk meg, a hátsó szabadon maradt, csak a ló körmét gondoztuk.
    Életemben ezernél is több lovat megvasaltam, ezt a munkát nagyon szerettem csinálni.

Csincsik András új kocsija (1962)

    Kiss Bandi bognár azt mondta, kovács-bognár összetartozik.
    – Úgy van. Mikor a paraszt kocsit akart rendelni, először a bognárhoz ment. Megegyeztek a kocsiról, hogy mekkora legyen, aztán, amikor a famunkák készen lettek, ment a kovácshoz. De már közben is, mert a kerékagyat mindjárt meg kellett karikázni, utána lehetett csak küllőzni. Tehát, egybe tartoztunk a bognárokkal, és legtöbbször mi mesterek tudtuk, hogy kivel hogy lehet dolgozni. A képen látható, hétsukkos parasztkocsiból egyszerre három készült. Kiss Bandi bognár készítette, és én, Bakos György kovács vasalta. Ez a kocsi Csincsik Bandié volt.
    A kovács a tűz mestere is…
    – Bizony. Minden a tűztől függött. Tűz hevíti a vasat, ezt kalapáljuk az üllőn és formáljuk a megkívánt méretűre, vagy alakúra. Így a tűzhöz is érteni kellett. Emlékszem, a legjobb tüzet a pécsi szénből lehetett kapni. Ez volt az ötvenes évek legjobb szene. Olyan volt, mint a kukoricaszem, és úgy csillogott, mint a gyémánt. Jól is égett. Vele lehetett olyanra izzítani a vasat, hogy utána kitűnően össze lehetett forrasztani. Jó volt vele dolgozni. Nagy baj lett, amikor nem lehetett beszerezni! A kőszénnel nagyon nehéz volt kovácsmunkákat végezni.
    A kocsikerék-ráfokat azonban nem szénnel, hanem szárízikkel, napraforgó-szárral, rőzsével lehetett szilvakékre hevíteni, és így lehetett ráhúzni a kerékre. Mikor a kocsikerék-ráf megizzott, 4 centit is megnyúlt! De felhúzás után rögtön hűteni is kellett, mert különben lángra lobbant, begyulladt volna a fa!
    A vályúban, ahol a kereket forgattuk, felforrt a hűtővíz, olyannyira, hogy a mesterné kiskacsái egyszer meg is főttek benne. Bocsánatot kellett kérni értük…

Bakos György a lőcskámvát mutatja (2008)

    Végezetül soroljuk fel az adai kovácsmestereket!
    – Tizennégy-tizenöt kovács volt Adán, akiket ismertem. Három Kelemen kovács, aztán a kovácszadruga említett kovácsain kívül Vreckó Miklós, Duskó Dickov, Gyuró Simulov, Varga János, Zetkó József, Lajkó István, Oláh János, Rácz József, Bajúsz András, Tóth István, Albek Sándor, Törökfaluban Solymosi Jenő, a Kettős-szélmalomnál Gajdos kovács, az Új Barázdában Píszár István.
    Moholon 1940-1955 táján Erdélyi Nándor, Sóti Lajos, Nagy István, Nagy Károly, Milivoj Borzás, Telecski kovács, Lyubó Raduláski, Patyi Tamás, Tyurcsity (Tyutya) kovács, Capár Jenő, Capár János, Kocsis István, Gordos Károly.
    Gordos Károly emlékezete szerint Adán ismert volt Tóth Gúgyela István, Fehér Szilveszter – Szilvi (féderes kocsijairól volt híres), valamint Kiss Szilveszter (a mostani állatorvosi állomásnál!).

Király János